Megújult koncepcióval valósult meg idén a Debreceni Irodalmi Napok. A több évtizedes hagyományt ápoló rendezvénysorozat közönségbaráttá formálásának igénye már a programokat beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott. A téma a szépírók önértelmezésének és imázsalkotó tevékenységének vizsgálata volt.
A rendezvénysorozat egyik epizódjaként Grecsó Krisztián volt a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet vendége, majd az idei Debreceni Irodalmi Napok főattrakciójaként beharangozott rövid tanácskozás következett: a két előadás, valamint a hozzájuk kapcsolódó pódiumbeszélgetés elméleti megalapozottsággal közelített az ars poetica és a szerzői imázs kérdéseihez. A Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében összegyűlt népes hallgatóság számára elsőként Molnár Gábor Tamás referált, Ars Poetica, avagy hogyan reprezentálja magát a költészet? című előadásával. A kutató Térey János gondolatain keresztül igyekezett felvázolni az irodalmi önmeghatározás belterjességének és az ars poetica mint szubjektív megnyilvánulási forma problémáit. Molnár Gábor Tamás különböző példákkal prezentálta az eltérő ars poeticai kísérleteket, melyekből egy állandó öndefiníciós paradoxonra sikerült rámutatnia. Elmondása szerint a metapoétikus alkotások, az önmeghatározást elvégző költemények a gyakori önirónia összetett mintázatait hozzák létre, másrészt viszont a reflektált textus iróniájával önmaguk is reflektálnak. Molnár Gábor Tamás az irodalom és a piac összekapcsolásáról is beszélt, majd azzal zárta az előadását, hogy az ars poetica és az imázs összekapcsolása nem minden esetben kézenfekvő.
Keszeg Anna Public image az irodalomban című előadása inkább problémafelvető jelleget öltött, melyet öt részben exponált. Az első probléma arra világított rá, hogy a szerző nyilvános arcát gyakran a magánszféra jelenségeibe betekintést engedve mutatja meg, mely komoly érdeklődés tárgyává teszi az írót mint embert, az ő magánéleti problémáit, a nyilvános és nem nyilvános identitását, mely közelebb hozhatja őt az olvasóközönséghez és/vagy fordítva. Az írók nyilvánosság előtti szereplése az Egyesült Államokból indult hódító útjára, ahol az irodalmi mecenatúra hiányában a szerző volt kénytelen a nyilvánosság előtt hitelesíteni eredeti művét, képviselni azt az olvasóközönség előtt. A második problémakör a hírnév és a teljesítmény kapcsolatát jelenítette meg Jean-Jacques Rousseau példáján keresztül, aki a 18. századi Franciaország elismert szerzőjének számított, de gyakran csak a hírneve, nem pedig művei által. A harmadik probléma a szerző és az érdeklődés középpontjába állított műsorok működését tematizálta Mark Twain esetén keresztül, aki irodalmi show-jával, a közönség számára megképzett perszónájával került valóságos tömeghisztéria középpontjába, s tevékenységre révén az amerikai nemzeti karakter részévé vált. A negyedik problémakör felvázolásával Keszeg Anna a szerzői kultusz és a valós szerzői teljesítmény között feszülő ellentmondásokat exponálta – erre remek példának kínálkozott Petőfi alakja. E valóságot nagymértékben eltakaró kultusz lebontásának igényét már többen megfogalmazták, hangsúlyozandó a valós szerzői személy és teljesítmény árnyalt képének megjelenítését. Az ötödik probléma, Fran Lebowitz történetét hozva példaképp, a szerző lifestyle trenddé válását emelte ki, mely szorosan összefügg a public image-nek a különböző márkaidentitások kialakításában betöltött szerepével.
A referátumokat követő panelbeszélgetésen Grecsó Krisztián, Keszeg Anna, Molnár Gábor Tamás, Nyáry Krisztián és Péczely Dóra osztotta meg a hallgatósággal az ars poetica, public image kapcsán felvetődő gondolatait. Szirák Péter moderálta az eszmecserét, elsőként Péczely Dórához fordult, s a szerzővel történő személyes találkozás az irodalom „hírverése” szempontjából fontos problémájára kérdezett rá. Péczely Dóra Dávid Ádám példáján magyarázta a kettő közötti szoros kapcsolatot, hisz a szerző nem csupán megálmodja, megírja gyermekkönyvei világát, de a gyerekközönségek előtti szerepléseivel, fellépéseivel meg is eleveníti számukra azt. Grecsó Krisztián szerint az irodalommal való élő kapcsolat fenntartása képes közel hozni a két tábort, marketing szempontból pedig a folyamatosan zuhanó könyveladás, a változó befogadói magatartás miatt nőtt meg az igény a közvetlen találkozásra – fejtette ki Nyáry Krisztián.
Molnár Gábor Tamás az iskolai oktatásba kerülő kreatív írás szerepét emelte ki, ahol a diákok az íráson keresztül közvetlenül kapcsolódnak az irodalomhoz, s sokkal jobban tudnak közelíteni az ars poeticához is – egy ilyen tartalmú kapcsolatot az élő megtapasztalás csakis erősíthet. Ehhez kapcsolódott Keszeg Anna megszólalása is, aki gyerekkori emlékeit felelevenítve beszélt arról, hogy Erdélyben más volt a helyzet ezen a téren: számos helyen és számos alkalommal találkozott kortárs szerzőkkel, így az ottani irodalomtapasztalat közvetlenebbé tudott válni az írók és költők személyes közelsége miatt. Szirák Péter az író személyes promotálásának lehetőségeiről gondolkodott el. Nyáry Krisztián szerint nem minden szerzőnek érdemes ilyen tevékenységet folytatni, de aki erre vállalkozik, annak teljes mértékben azonosulnia kell szerepével. Az írói imázst a közönség elvárásai is alakítják, hiszen rájuk mint nyilvános szereplőkre tekintenek, ezért az olvasó- és hallgatóközönség kíváncsi a szerzők közéleti témákkal kapcsolatos reflexióira is, mely kívül esik az irodalmi tevékenységen, a public image formálásban mégis meghatározó. Egyet értve kiemelték a Facebook közösségépítő és olvasásnépszerűsítő szerepét, melyen a szerző visszajelzéseket kaphat olvasóitól, másrészt a megosztott szövegek által kedvet képes teremteni az olvasáshoz.
Molnár Gábor Tamás ismét az oktatás szerepét firtatva arra mutatott rá, hogy az iskola elidegenítő magatartása nem hozza közel a diákokat az irodalomhoz, holott az olvasóvá nevelés lenne az alapfeladata. Ezekre a gondolatokra kapcsolódott rá Grecsó Krisztián, meglátása alapján a fiatalok énkereső megmutatkozásait kellene szárnyaltatni, közel hozni őket az irodalomhoz. Péczely Dóra pedig úgy véli, a kortárs irodalom olvasása felől érdemes elindítani őket az irodalomkedvelés és -művelés útján. Azon kevesek, akik rálelnek az irodalomba bevezető más típusú szövegekre, talán saját bőrükön is megtapasztalják Nyáry Krisztián záró gondolatát, mely szerint az irodalom a kulturális tapasztalatok legtömörebb megjelenítési módja, így mindenki számára alapvetőnek kellene lennie.
A Kölcsey Központot elhagyva a Bakelit Kávézóban folytatódott a rendezvénysorozat, az Alföld-díjasok estjével. Megnyitó beszédében Aczél Géza kiemelte a folyóirat-szerkesztés problémáit, a hagyomány és újítás között álló szerkesztési elvek nehézségeit, valamint a társművészetek és az irodalom kapcsolatának megváltozását. Beszédében, mely egyfajta leköszönésnek is tekinthető, a megújuló, átalakuló szerkesztőség feladatait is kijelölte: az új kor képére formálják a folyóiratot, a bulvárosodás elkerülésével nyissanak az olvasók felé, s óvják meg a fórumot a provincializmustól, de legfőképp a politikától. Szavait a díjak átadása követte, Csikos Sándor, Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett színművészek közreműködésével, akik a díjazottak, Bereményi Géza, Géczi János és Kappanyos András írásaiból olvastak fel.
A Debreceni Irodalmi Napok következő napját rendhagyó irodalmi órák, előadások, beszélgetések gazdagították. A rendezvénysorozat záróakkordjaként Térey János és Lapis József beszélgetett a Debreceni Irodalom Házában. Az est első részeként Térey megnyitotta, s aláírta saját könyvét a Könyvek Termében, majd új kötetének megjelenése apropóján folytattak tartalmas beszélgetést. A rendezvénysorozat témájára és az ars poetica problémájára reflektálva Térey megjegyezte, hogy az irodalomról szóló irodalom is fontos lehet, de ez attól is függ, hogy ki műveli. A szerzői imázst is fontosnak titulálta, de ugyanakkor a folyton változó imázsalakítás megmosolyogtató helyzeteket is képes produkálni. Ő maga nem dolgozik tudatosan az imágóépítésen. Ezt követően Lapis József rátért az új kötet, A Legkisebb Jégkorszak értelmezésére, amit alapvetően a Protokoll folytatásának lát. Térey nem szoros folytatásnak szánta művét, inkább a Protokollban megjelenő alternatív befejezések egyikét gombolyította tovább, a disztópia felé terelve a cselekményvezetést. Lapis József rávilágított A Legkisebb Jégkorszak és Michel Houellebecq legutóbbi kötete közötti hasonlóságokra, a politikai folyamatok utópisztikus megjelenítésére. Térey némi iróniával élve jegyezte meg, hogy kevesebb esélyt lát a politikai jobb és baloldal összefogására, mint a történet magvát adó természeti katasztrófa bekövetkezésére. De, mint kifejtette, papíron bármi megtörténhet, ő inkább arra volt kíváncsi, hogyan működne az általa megteremtett formáció.
Az utolsó etapban a szerteágazó popkulturális utalás- és idézetrendszer szerepéről volt szó. Megtudtuk, hogy az utalásrendszert nem elidegenítésnek szánta, inkább annak a felismerése vezetett ezekhez az eljárásokhoz, hogy a popzene ismét fontossá vált a kultúrában és neki is. Ugyanakkor nehézséget okozott számára a popzenét integrálni a költészet nyelvébe. A beszélgetés végeztével a közönségből felszólaló hölgy, tetszésének kinyilvánítása mellett, arra biztatott minket, hogy olvassanak sok Térey Jánost!
Debreceni Irodalmi Napok, Kölcsey Központ, DE főépület, Debreceni Irodalom Háza, Bakelit Music Café, Debrecen, 2015. október 19-21.
A fotók forrása a Könyvutca oldala, a képeket Szirák Sára készítette.