Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

A szörfdeszkák hangja

A kaliforniai szörf rock új hulláma

music_growlers3-1_06Az 1960-as évek elején annyi új dolog történt a könnyűzenével, hogy az egyes stílusok vagy csaknem teljesen átalakultak, vagy évtizedes mély álomba szenderültek. A kaliforniai szörf zenével pont az utóbbi történt, de most, közel ötven év után újjászületni látszik a műfaj.

A stílus kialakulásának kezdete körülbelül 1962-re esik, amikor a brit és az amerikai progresszív rock elkezdett formálódni, számos alfajt teremtve magának, melyeknek többsége még ma is él. A szörf zene, ahogy az elnevezése is jelzi, szorosan összefügg a tengerparti életérzéssel, a szörfös szubkultúrával. Földrajzilag nem meglepő módon Kaliforniához, azon belül is Orange Countyhoz köthető.

A szörf rock (a stílus nevében nincs konszenzus, ugyanúgy előfordul szörf zeneként, ahogy szörf rockként is) első, talán legnépszerűbb alakja Dick Dale volt, aki több olyan slágert írt, amely teljesen más kontextusból lehet ismerős az újabb generációknak. Erre talán a legjobb példa a Misirlou, melyre sokan főleg a Ponyvaregény és a Taxi kultikus zenéjeként emlékeznek. Az a megmosolyogtató az egészben, hogy állítólag Dick Dale sohasem állt szörfdeszkán.

Ez a több torzított gitáron és pörgős ritmuson alapuló hangzás számos jelentős zenekarnak nyújtott kiindulási alapot az 1960-as évek közepéig. A legfontosabb nevek Dick Dale mellett a The Surfaris, a The Trashmen, a The Marketts és a The Chantays – e bandák azonban a szörf rocknak csupán az egyik fontos ágát képviselték, amit instrumentális gitárzeneként írhatunk le. Emellett alakult ki szinte párhuzamosan az úgynevezett California Sound.

Ennek legfőbb jellemzője és újdonsága az ének megjelenése volt, magyarul egy új, verbális sávval bővült a stílus élményszerűsége. A California Sound egyeduralkodója (és a két alműfaj közti kontrasztot legjobban érzékeltető zenekar) a The Beach Boys volt. Elképesztő népszerűségüket jól példázza, hogy lemezeladásaik és koncertjeik száma terén a The Beatles-szel is fel tudták venni a versenyt fénykorukban.

Az 1960-as évek végén a szörf zene rohamos hanyatlásnak indult. Ennek oka elsősorban a bandák kimerülése, illetve a progresszív zenén belül kialakuló újabb irányvonalak megerősödése (blues rock, pszichedelikus rock, garázsrock) volt. Ezen a ponton tehát érdemes ugranunk egy nagyot, és arról beszélni, hogy napjainkban hol tart a szörf rock, illetve hogyan volt képes felébredni közel negyven éves téli álmából!

A stílus kezd egyre izgalmasabbá válni. Egy kimerült műfaj, egy konkrét retró életérzéshez köthető zene csak megváltozott formával és tartalommal tud reinkarnálódni, így természetszerűleg manapság már nem a ’60-as évekbeli Dick Dale-féle szörf zene él. Egy új, a régi szörf rockhoz ezer szállal kapcsolódó modern kaliforniai hangzás alakult ki a közelmúltban, többek közt olyan bandák nevével fémjelezve, mint a The Drums, a Django Django vagy a The Growlers.

Látnunk kell tehát, hogy egységes zenei világról már nem beszélhetünk igazán a szörf zene kapcsán, hiszen az említett három banda is alapvetően más-más stílust képvisel. A rock műfajon belüli egyre erőteljesebb stíluskavalkád és az eredetiségért folyó verseny nem engedi meg, hogy szimplán újratermelődjön a ’60-as évekbeli hangzás (ha történik is ilyesmi, inkább tribute bandák esetében fordult elő). Az új California Sound együttesei többnyire az indie garázsrock (Tijuana Panther, The Growlers), a pszichedelikus rock (Django Django), illetve a poszt-punk (The Drums) szcénájából érkeznek, viszont van pár újszerű, nagyon eredeti szörf rock formáció is, mint az Allah Las, a Mystic Braves vagy Mac Demarco.

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a szörf rock az utóbbi tíz évben mennyire volt élőnek tekinthető, akkor talán érdemes a zeneipar és a kísérőrendezvények aspektusa felől közelítenünk a történésekhez. 2007-ben alakult meg Kaliforniában a Burger Records nevű lemezkiadó, mely a környékbeli power pop és garázsrock bandáknak jelent azóta is remek kiugrási lehetőséget, de a kortárs szörf rock paletta nagy hányadának is ez adja ki a lemezeit. Úgy tűnik tehát, hogy akárcsak más (réteg)műfajoknál, a szörf rocknál is nagy szerepe van a stílus felvirágzásában a kiadói tényezőnek.

Ezen kívül fontos számításba venni a Beach Goth nevű fesztivált, melyet 2012 óta rendeznek meg a kaliforniai Santa Anában, a The Growlers jóvoltából. Az egyik legjelentősebb szörf rock zenekar hagyományteremtő szándékkal alkalmat adott arra, hogy létrejöjjön egy stílusközösség, amelynek tagjai rendszeresen találkozhatnak egymással. A rendezvény olyan embereket hoz össze, akik a szörf-Kalifornia-gitár szentháromságában töltik szabadidejüket, vagy legalábbis vonzódnak ehhez az életformához. A Beach Goth egyre nagyobb méreteket ölt, és a házigazda The Growlers mellett további fontos zenekarok kapnak meghívást a helyi szörfös bandák mellett (idén például a Die Antwoord is színpadra lépett a feszten).

A szörf zene tehát egy igen speciális stílustörténetet tudhat magáénak. A korábbi, népszerű dallamvilág több évtized után új kontextusban, új szereplőkkel, más-más célokkal ütötte fel a fejét, úgy, hogy a régi könnyed, napsütötte életérzés maradványait is életben tartotta.