Valahol ironikus, hogy a Szász-Köbli páros épp egy kurtizán történetével képes a kortárs magyar művészfilm szinte megrögzötten periférikus, realista vidékportréján végre túllépni. Ehelyett a századfordulós arisztokrácia dekadens oldalán keresztül markolja meg ugyanazt. Avagy a nyomor nem vész el, csak átalakul.
A film fókuszpontja szimpla társadalmi parabolánál azonban jóval szűkebb, személyesebb – bizonyos értelemben mégis tágabb – problémára irányul. A cselekmény Mágnás Elza, a hírhedt kurtizán, valamint komornája, Rózsi és a frissen felvett cselédlány, Kató megszállottsággal, féltékenységgel, erotikával telt hatalmi viszonyrendszerén alapul. Köblinek csalhatatlan érzéke van ahhoz, hogy a magyar történelem eldugott zugaiban, alakjaiban is felfedezze a drámai távlatokat, mindezt a vállalt műfajiság égisze alatt. Így volt ez már az ’56-ot kiélezett kamaradarabként feldolgozó A berni követ esetében, és így van most is. Az erotikus thriller ígéretével indító Félvilág magának a nőiségnek, illetve a köré fonódó társadalmi, hatalmi gyakorlatoknak krimibe oltott krónikája.
A rendező szűkre vett, mégis sokat mondó, precíz beállításokkal és derengő fényekkel teremti meg a kint és a bent oppozícióját. Ami a nemiséget és hatalmi alá-fölérendeltséget illeti, Elza lakásában, pontosabban a négy falon belül egészen más törvények uralkodnak, mint az azokon túli patriarchális konvenciókon nyugvó világ normatív értékrendszerében. A három nő (pontosabban Rózsi és Elza „szent”) kapcsolatát, életvitelét egyedül a külső, férfi karakterek (Max és apja) kérdőjelezik meg. Így mind az Orfeum, mind Elza kastélya, és hálószobája egyfajta heterotópiává (Foucault) válik. A közösségi terektől bizonyos értelemben elhatárolódó, beavatás révén hozzáférhető és saját szabályok által működtetett fizikai helyekről van szó. Ebből a szempontból a film címe – túl a kurtizánok egyszerű csapodár jellemén – azt a konnotációt is magában hordozza, miszerint a testiséggel átitatott és általa újrarendezett alternatív, köztes, szubverzív tér lebontja a társadalmilag kontrollált szexuális identitásmintákat. Szász opusának alapbonyodalma abban rejlik, hogy a két világ folyamatosan konfrontálódik, illetve átszivárognak egymásba. Elza lakásába Max révén beférkőzik a kinti félhomály ködlepte, felszínességben létező maszkulin erkölcsisége, míg Elza bujálkodása a fél világra kiterjed.
A film hatalmi hálórendszere egyébként a pozíciók dinamikusan változó mintázatát követi. A karakterek mind kölcsönösen egymásra vannak utalva abban az értelemben, hogy a struktúrában elfoglalt helyzetük a másiktól függ. Ez azonban több annál, minthogy például Elza Max kitartottja. Maxot a nő iránt érzett vágya, pontosabban a vágy (klasszikus szerelem) kielégíthetetlen természete, és így az örökös (újra)értelmezés, viszonyulási kényszer (csodálat-megvetés) fixálja. Magyarán a közvetettség biztosítja számára az önazonosságot. Elza esetében ez még nyilvánvalóbb. Ő ugyanis összeforr munkájával, ami már nem pusztán a grófok szexuális kielégítését jelenti, hanem saját maga felépítését. Azaz Mágnás Elza, a mindenki által kívánt Nő egy megkonstruált pozíció, egy szerep. Ez nem azt jelenti, hogy megjátszaná magát, hogy a személye hamis. Ellenkezőleg: a valódiság, identitás az, ami alapvetően differenciális, konstituált. Mágnás Elza egy üres hely, amit Turcsányi Elza tölt be („Én vagyok Mágnás Elza.”) Hiába ő tetszeleg a parancsoló domina szerepében, annak középponti helye a különböző relációk tükrében nem önmagától adott, hanem hozzárendelt. Ennek beszédes metaforájaként pofozza fel Max Elzát a kiállított csekkel, vagyis adott pozíció mindig kiszolgáltatott, viszonylagos marad. Rózsi az ebből fakadó helyettesíthetőségre ébred rá; arra, hogy a fennálló rend centrumát bárki betöltheti. Komornából így lesz „nagysága”.
Köbli könyve úgy szól a nagybetűs Nőről, hogy felmutatja annak két szélső értékét. A hedonista, ledér Elza a megtestesült Sátán/kurva, míg a puritán életre törekvő, bigott Rózsi látszólag tökéletes ellentétpárja, vagyis az Angyal/szűz szerepét viseli. A tiszta ártatlanságot szimbolizáló Kató kettejük elfojtásra épülő kapcsolatában formálódik magabiztos nővé, azaz egy diszfunkcionális családmodellé válik a viszonyuk. Míg Elza az Orfeum romlott bársonyfalai közé viszi Katót, addig Rózsi a templom hideg terében imádkozik vele a Szűzanyához. A filmben meghatározó a szűziesség princípiuma. Elza Jeanne d’Arc, míg Rózsi a karót nyelt zárdafőnöknő szerepével akarja leplezni magát. A filmszerepért fizetni kell, ergo Elza mindössze kisajátítani, bitorolni akarja a szűz képét, míg Rózsi kényszerű bűnbánatból fordul felé. Azonban Szász figuráin keresztül hitelteleníti a szűziességet, ezáltal megmutatva, hogy az nem lehet a (hajadon) Nő abszolút definitív jegye. A cselekmény előrehaladtával azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Elza és Rózsi valójában egymás komplementerei, amit ruháik színszimbolikája is hangsúlyoz. Előbbi hófehér hálóingjeit és világos kosztümjeit tökéletesen ellenpontozza utóbbi merev, élére vasalt fekete öltözéke.
Köbli megfontolt, komótos tempóban teríti ki a szereplők lapjait, így a thriller stilizált, helyenként hatásvadász (Elza-Max ágyjelenet) elemeiből egy kiforrott karakterdrámát vezet elő. A dramaturgiai fordulatok nem túl meglepőek, viszont kellő súllyal kerülnek latba és árnyalják a figurák jellemét, ezáltal pedig a köztük feszülő relációkat. Szász szinte magától értetődően pendíti meg az elvakult, leszbikus szerelem mint motiváció témáját, mégsem erre hegyezi ki a karaktereiben rejlő drámát. A szűziesség, az erkölcsi normák elhalt illúziókként tételeződnek a két perszóna számára, és viszonyuk a keresztény olvasatban nyer magasabb jelentést. Köbli sztorija ezen a ponton válik egyfajta moralitásjátékká. A katarzis már Jó és Gonosz bináris tengelyén találja Elzát és Rózsit, azaz ekkor fordul át egymásba addigi hatalmi pozíciójuk. Rózsi – saját ideológiai meggyőződése dacára – maga lesz a Sátán/kurva, ennek értelmében pedig Elza az Angyal/szűz áldozat. Vagyis Köbli Gonoszt és Jót egymásba játszva voltaképp a méltóság és testiség egymást tükröző, plasztikus kettőséről tesz állítást.
Azáltal, hogy negatív hősnői mindkét szinten elbuknak, a film kizökkenti a pozíciók abszolút értékét, vagyis saját feminin kontextusában elveti a nő mint társadalmi elem kizárólag szexuális, illetve kizárólag a keresztény morál által diktált szerepét, értelmezési lehetőségeit. A film vizuálisan kidolgozott, egyszerre fiktív és autentikus századelőjébe tehát ugyanúgy beékelődik a jelen, mint az arisztokrácia szigorú értékrendjét szétfeszítő szexuális vágy. A Félvilág épp ezért válik aktuális problémákról mesélő, a nőiséget és az azt meghatározó hatalmi praxisokat vizsgáló, igazi veretes kortárs filmmé.
Félvilág, 2015. Rendezte: Szász Attila. Forgatókönyv: Köbli Norbert. Szereplők: Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura, Kulka János. Forgalmazza: Szupermodern Stúdió.
