Hanyatlóban az indie rock?

Az utóbbi években egyre többet lehet hallani a rock, azon belül is az indie rock hanyatlásáról. A válságdiskurzus létrehívói és életben tartói elsősorban olyan kritikusok és zenei szakértők, akiknek a véleményét nagyrészt az indie rock bandák képviselői is osztják. Valóban lejárt a műfaj szavatossága, vagy csak egy izgalmas, a hagyományok nyomvonalát immár nem tűpontosan követő reinkarnációról és underground újraszerveződésről van szó?

Ahogyan azt már egy korábbi cikkemben kifejtettem, az először az USA-ban és Nagy-Britanniában szárnyra kapott indie rock több, nehezebben besorolható zenei alkategória összefoglaló neve. Elsőként a post-punk zenekarokra kezdték el használni az indie címkét, mely az angol independent szóból ered. Ez erőteljes utalás a szcéna zeneipari hátterére, vagyis a nagy, domináns lemezkiadók mögött megalakuló, kezdetben szűkebb közönséggel és szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező független kiadókhoz való viszonyára.

Honnan, hová?

Az indie-n belül a post-punk bandák mellett legkorábban az úgynevezett college rock és a noise rock fejlődött ki. A nyolcvanas évek (és lényegében napjaink) indie zenéjére jelentősen hatott az amerikai R.E.M. és az angol The Smiths tevékenysége, de az időszak fontos momentuma volt az indie pop kialakulása is. A műfaj elsősorban olyan brit független kiadók gondozásában bontakozott ki, mint a Glass Records, a Postcard Records vagy az Alan McGee által alapított Creation Records. Ez a közeg többek közt a My Bloody Valentine és a Stone Roses indulását is ösztönözte.

A kilencvenes években történt egy jelentős szakadás az alternatív rockzenén belül. Ezt az olyan grunge bandák elképesztően népszerűvé válása eredményezte, mint például a Nirvana vagy a Pearl Jam. A keményebb hangzású grunge mainstreammé válásának egyértelmű jelei érzékenyen érintették az indie rock fejlődését is, mely így egyik alműfaja, az időközben szintén gyűjtőfogalommá vált alternatív rock felé fordult. A Blur, az Oasis vagy a The Verve üstökösként felívelő pályája jól mutatta az indie rockra való széles társadalmi igényt a kilencvenes évek végén, így a népszerűvé válás és a kommercializálódás elkerülhetetlen része lett az indie-nek.

A kétezres években számos újstílus (garázsrock, newwave, post-punk revival) és több zenekar is alakult. Olyan bandákról van szó, amelyek már első albumukkal beléptek a zenei köztudatba (például a White Stripes, a The Black Keys, a Kings of Leon, a The Strokes, a The Libertines, a Kasabian, a Franz Ferdinand vagy az Arctic Monkeys). Ezek az elsősorban amerikai és angol bandák napjainkban is töretlenül uralják az indie színterét, amelynek tükrében talán megválaszolhatjuk a műfaj hanyatlásáról szóló hangok felerősödésének miértjeit.

Nem vész el, csak átalakul

A szakértői vélemények szerint a gitárzene már egyre kevésbé képes eredeti dolgokat felmutatni, és a kultikusnak számító bandák is kezdenek elfordulni az eredeti hangzásuktól, mely az indie rock csúcsára juttatta őket. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az indie műfajain belül továbbra is sorban születnek új, tehetséges bandák, melyek nem szimplán a jól bevált receptet próbálják újra eladni, hanem előszeretettel kísérleteznek, gyakran kitolva a műfaji határokat. A kritikusok álláspontját azonban a számszerű adatok némileg alátámasztják; a szinte korlátlan online zenei jelenlét miatt az utóbbi években még hangsúlyosabbá váltak az elő fellépések, a nyári fesztiválok, amelyeken a gitárzene legismertebb bandái turnéznak. Ugyanakkor a fesztiválok indie rock headlinerei egy igen szűk merítésből kerülnek ki, vagyis szinte ugyanazok a zenekarok váltják egymást évről évre. A lemezeladási számok is az indie hanyatlását bizonyítják: a Foo Fighters vagy az Arctic Monkeys lemezeinek eladási számai a 2010-es évek elején jelentős csökkenést mutattak.

A zeneipar felől érkező negatív hangokra ráerősítenek maguk az indie színtér híresebb képviselői is. A közelmúlt negatív vagy minimum ambivalens megnyilvánulásai közül érdemes kiemelni a 2003-ban alakult liverpooli The Wombats frontemberének véleményét. Matt Murphy a lemezeladási visszaesés problémájára hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy maga az indie szó is egy terhelt, túl sokat és túl sok mindenre használt elnevezés, amivel már a színtér reprezentatív előadói sem tudnak mit kezdeni. Az Hipster Runoff (a közösség egyik fontos mikroblogja, mely 2015 elején megszűnt) szerzője szerint az átlag zenefogyasztók által beazonosított indie eleve nem is létezett.

A különböző online platformokon napvilágot látott interjúrészletek mellett tavaly jelent meg Jon Fine könyve Your Band Sucks: What I Sawat Indie Rock’s Failed Revolution (But Can No Longer Hear) címmel, mely kifejezetten az indie rock kulturális-társadalmi hatásával foglalkozik, erősen bírálva a színtér fejlődéstörténetét. Fine visszaemlékezései szerint a korszak szereplői számára az indie egy kulturális mozgalom volt, saját médiumokkal, alkotói mechanizmusokkal és bejáratott terekkel. Ezek alapján nagyjából a kilencvenes évek elejéig, vagyis a népszerűvé válás első nagy hullámáig a műfaj underground szubkulturális jelleggel működött.

Az indie nagyjából a Nirvana világmárkává válása, majd Curt Kobain mítoszt teremtő halála után terjedt el széles körben. A kilencvenes évek közepétől az alműfajok sztárzenekarainak koncertjei hatalmas stadionokat töltöttek meg, és ha az eladások számának szándékos növelése nem is vált prioritássá, a slágergyártás fontos cél lett. Összességében tehát az indie rock hivatalosan is belépett a mainstream zene világába, miközben az eredeti, szubkulturális működési mechanizmusok eltűnése, a hiteltelenség, a stílus kiüresedése váltak fő beszédtémává.

Az indie rock történetét feldolgozó írás második részét itt olvashatjátok!

Kiemelt kép: Oasis (fotó: redbrick.me)