Pár hónapja jelent meg Závada Péter második verseskötete, amely az irodalomkritikusi szakma eddigi visszajelzései alapján méltán tarthat számot a figyelemre. A Mész sikerét jelzi, hogy máris elfogytak az első kiadás példányai. A szerzővel poétikai szemléletről, irodalmi hatásokról, további tervekről beszélgettünk.
KULTer.hu: Nemrégen jelent meg a második köteted Mész címmel, három évvel az első könyved után. A megjelenések között eltelt rövid idő dacára markáns poétikai különbséget fedezhetünk fel; míg az Ahol megszakad című könyvedet zeneiség és formakultusz jellemezte – a Nyugat (Kosztolányi, Tóth Árpád), illetve Parti Nagy Lajos hatása említhető –, addig a Mész eltávolodik ezektől a megoldásoktól és inkább a szabadvers felé és ezzel együtt a kortárs fiatal líra nyelvi megoldásaival rokonítható irányba lép el. Mi ennek a váltásnak az oka? Mennyire játszott szerepet ebben az Ahol megszakad vegyes, néhol bíráló kritikai visszhangja?
Gyakran felmerül a kérdés a recepció részéről, hogy a poétikában bekövetkezett elmozdulás mennyire volt külső és mennyire belső kényszer eredménye. A kötött formákkal, a ritmussal és a rímmel való szakítás elsősorban valamiféle személyes kifulladásnak köszönhető: az Akkezdet Phiait és a slamet is beleszámítva közel húsz éve írok rímes szövegeket, és egyszerűen meguntam ezt a fajta megszólalást, szerettem volna egy új, számomra termékenyebb versnyelvet keresni. Természetesen az építő kritika is közrejátszott abban, hogy újragondoljam a lehetséges irányokat. Mégis úgy látom, hogy az elmúlt 5-6 évben nem csak bennem, hanem az egész generációmban, illetve a nálam fiatalabb korosztálynál is lezajlott egy markáns poétikai fordulat, amiben bizonyos hazai és külföldi elődök és a Telep hatása is elvitathatatlan. Ugyanakkor, amit néhány éve leegyszerűsítve „telepes lírának” neveztünk, az mára egy gazdag és heterogén nyelvi univerzummá tágult, amiben ugyanúgy megjelenik a személyesség, mint a poszthumán és a testpoétika, vagy a természettudományos érdeklődésű líra. Tehát úgy érzem, hogy ez sokkal inkább egy hosszabb távú és nagyobb volumenű generációs fordulat volt, mintsem egyszeri, személyes döntés.
KULTer.hu: Kiket említenél, ha az Ahol megszakad versvilágát meghatározó fontos elődöket, olvasmányélményeket vennénk számba? Ebből a szempontból van-e különbség a két köteted között?
Míg az Ahol megszakadra Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos, Eörsi István, Rakovszky Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Várady Szabolcs, Varró Dániel, tehát elsősorban a Holmi holdudvara hatott, a Mész inkább Kemény István, Marno János, Szijj Ferenc, Borbély Szilárd, Varga Mátyás és a Telep nyomdokain halad tovább, ha már mindenképp ki kell jelölnöm egy útvonalat. A Mész írásakor ugyanakkor már sok külföldi, főleg angolszász szerző is befolyással volt rám. Ilyenek Robert Bly, Mark Strand, Frank O’Hara, Dean Young, Anne Carson, vagy a fiatalabbak közül Saeed Jones és Meghan O’Rourke.
KULTer.hu: A Mészben többek között az anya elvesztése, az emlékezés nehézsége is megjelenik. Terápiaként tekinthetünk ezekre a szövegekre? Miért ezekről a témákról írtál?
A versírás önmagában nem helyettesítheti a hatásos terápiát, ahogy egy terápiás folyamat közben születő szövegek sem lesznek automatikusan jó versek. A Mész alapját valóban egy terápiás folyamat képezi, és a motívumrendszer kialakításában is segítségemre voltak az ülések, de semmiképp nem állítanám, hogy ez pusztán terápiás írás lett volna, ennél azért szerencsére bonyolultabb a helyzet. Az anya elvesztésének történetéből kiindulva próbáltam egy olyan önreflexív versvilágot létrehozni, ami nem csupán a gyász aktusáról, hanem önmagáról mint szövegről is gondolkodik. A téma – személyességéből fakadóan – rendkívül kényes, könnyen eshetünk tehát az elfogultság csapdájába, de ugyanúgy fölütheti a fejét bennünk a hatásvadászat vádja is, hogy „ez a könyv kijátssza az anyahalál kártyát”. Ezekkel a kérdésekkel mind számot vet a Mész, miközben azzal kísérletezik, hogy rákérdez az anya mint fogalom és mint nyelvi konstruktum szerepére különböző poétikai helyzetekben.
KULTer.hu: Hogyan lehet ezekhez a témákhoz nyúlni, mit jelent a Másik hiányának elmondása poétikai szempontból? Fontos-e ebben a megszólítási szituációban, hogy a Másik anyaként vagy épp a lírai én szerelmeként szólítódik meg, hiszen utóbbira is gyakran találunk példát a Mészben?
A másik hiánya itt a legszemélyesebb, naplószerű visszaemlékezésektől kezdve (Vakforma), a természettudományos poétikán keresztül (Vákuum, Vörös, Mész), a hermetikusan zárt, fogalmi versekig (Hellyé lassul) mindenhol jelen van. Az „anya” mint szó beágyazása ezekbe a különböző stílusú és nehézkedésű szövegekbe más és más hatást kelt, és így remélhetőleg rávilágít arra, hogy milyen lehetőségek adódnak a hiánnyal való megküzdésre. Ilyenek lehetnek a személyesség, a tárgyilagos eltávolítás, a kedvessel való pszichoanalitikus egymásba olvasás, vagy akár a totális szimbolizáció.
KULTer.hu: Feltűnő, hogy a versek beszélője testként jelenik meg, a lírai én folyton belebotlik a testébe, mindent a testén keresztül érzékel. Mit jelent a test a költészeted szempontjából? Mi a kapcsolatod a kortárs testköltészeti tendenciákkal?
A testpoétika iránti érdeklődésem sokkal inkább a saját testben való barangolásra, a „mise en abyme” típusú megoldásokra, az én Matrjoska-babaként történő végtelen megsokszorozódására irányul, semmint a transzgresszióra, a testtorzulására vagy a növényi burjánzásra. Talán nem is a poszthumán, hanem épp ellenkezőleg: a humán felől közelítek hozzá.
KULTer.hu: Takács Miklós úgy fogalmaz Aleida Assmann nyomán, hogy „a trauma nem más, mint testbe írt emlékezet”. Az Escape (4) című versedben ezt olvashatjuk: „De az öl / éppen gondoskodásával tesz szemérmessé, / mert a gyász törvénye előbbre való a testnél.” Miképp függ össze test és gyász? Mennyiben segíti a kötet értelmezését a trauma beemelése a diskurzusba?
A trauma olyannyira testbe írt emlékezet, hogy beleíródik nem csak a saját, hanem rajtunk keresztül a másik testébe is. Így lesz a kedvesből az elgyászolandó anyához hasonló tabu, ekképp uralkodik el a gyász törvénye a párkapcsolatban átmenetileg anyaölként funkcionáló kedves ölén is. Az ödipális konfliktusoknak épp a gyász és a trauma beemelésével lesz valódi tétje, hiszen ha a halott anya testét ráolvassuk a kedves testére, az sokszor lehetetlenné teszi az egészséges kötődést és így a párkapcsolatot.
KULTer.hu: A Mész olvasása közben gyakran találkozunk tudományos diskurzusokkal, a tudomány mint nyelv jelenik meg például a kötet címadó versében, itt geológiai, vegytani megfogalmazásokkal találkozunk, valamint a biológiai-patológiai szemlélet is többször visszatér és meghatározza a kötet testképét. Hogyan használható föl a tudomány nyelve a költészetedben? Miért ezeket a diszciplínának emelted be a versnyelvbe?
A tudomány nyelve legalább annyira bonyolultan szervezett és gazdag, mint az irodalomé, gondolhatunk rá úgy is, mint tiszta költészetre. Annál is inkább, mert a dolgok egészen pontos megragadására törekszik. A földtani szaknyelv talán azért uralja a címadó verset, mert a víz, a kövek, tehát az élettelen anyagok és kémiai vegyületek bizonyultak a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy a veszteség személyességét az éntől eltávolítsák. Hidegnek és tárgyilagosnak tűnhet az elhunyt személyre mint molekulák újrahasznosuló sokaságára tekinteni, ami mintha fölszabadítaná a szubjektumot az emlékezés és az érzések terhe alól.
A tény, hogy a halál után a test újra szerves és szervetlen anyagokra bomlik le, idegenül hathat, miközben egy egészen spirituális értelmezése is lehet, elég csak az organikus történelemszemléletre vagy a reinkarnációra gondolnunk. A kötet bizonyos pontján megjelenő, a csillagászatból vagy éppen a fizikából kölcsönzött motívumok is az élő és élettelen, a személyes és személytelen viszonyára kérdeznek rá.
KULTer.hu: Szintén relevánsnak tűnik a térpoétikai megközelítés, erre már az ízléses borító is felhívja a figyelmet, amelyen Vojnich Erzsébet festményének részlete látható. Lépcső visz fel egy ajtóhoz, mögötte nagyon sűrű, fenyegető sötétséggel szembesülünk, amely vonzza a tekintetet, az út ebbe a helyiségbe visz. Miért ezt a képet választottad borítónak? Hogyan kapcsolódik össze a versvilággal?
Erre a testpoétikával összefüggésben válaszolnék. Azt mondhatnám, hogy nálam a test mint a hiány, a trauma tere jelenik meg, a test tájai pedig mint fölfedezendő, bejárandó territóriumok bukkannak föl. Vojnich festményei számomra a külső és belső űrre reflektálnak: az ember nélküli környezet, egy lakatlan szoba vagy gyárépület ugyanúgy jelölheti a szubjektum külső vagy belső tereit is, melyben az ürességtől való rettegés, a „horror vacui” uralkodik. A homlokzatot áttörő sötét ajtó és az ajtóhoz vezető lépcsősor látványa engem egyértelműen a tudattalanban való barangolásra invitál, és így erősen pszichoanalitikus felhangokkal gazdagodik a borítón szereplő festmény.
KULTer.hu: Az Escape-versek megtörik a kötet addig viszonylag egységes térhasználatát, hiszen a belső és városi helyszínekről falusi közegbe érkezünk. Miért fontos ez a váltás?
Az Escape-versek vidéki környezete jelenthetne egyfajta menekülést a város, az otthon fullasztó, „befalazott” levegőtlenségéből, de hamar kiderül, hogy a másik elvesztése itt sem hagyja nyugodni a szubjektumot: ezekben a gyerekkori visszaemlékezések formáját öltő szövegekben a falusi hétköznapok brutalitása lép párbeszédbe az anya halálával úgy, hogy egyszer a disznóvágás, máskor a csirkekopasztás képeibe íródik vissza.
KULTer.hu: A kötet egyik jellegzetessége, hogy kis címkék szerepelnek a szövegek fölött, ismétlődő motívumok, mint a rög, öl, seb, tenger. Mi volt a szándékod ezzel a tipográfiai megoldással? Hogyan alakult ki ez a motívumháló?
A címkék feladata a versek közötti motivikus háló feltérképezése. A szövegekben gyakran ütik föl a fejüket olyan, ha úgy tetszik, jungi ősképek, mint amilyeneket te is említesz. Sokszor ezek szervezik a verseket. A lineáris olvasat mellett fontosnak tartottuk, hogy egy alternatív, vertikális irányt is kijelöljünk azoknak az olvasóknak, akik nem riadnak vissza attól, hogy időt szánjanak egy másik olvasási stratégiára is. Több vers fölött szerepelnek ugyanazok a címkék, melyek ilyen formán egybeolvashatóak.
KULTer.hu: Miközben nagyon személyesek a versek, erősen kötődnek a tárgyakhoz. Mi a különbség tárgyias, tárgyilagos és tárgyas líra között? Melyik a Závada-vers természetes közege?
A tárgyias líra kifejezést elsősorban a Nemes Nagy Ágnes-féle Újhold-versre használjuk, ahol a lírai én pozíciója bizonytalan, vagy olykor teljesen kiemelődik a versből, ezáltal egyfajta szabadon lebegő „között-állapotot” hozva létre. Míg a hétköznapi tárgyak tematizálása a versben egy ettől eltérő, de mégsem teljesen függetleníthető hagyomány. Egy szoba és a benne található tárgyak leírása könnyen eltereli a figyelmet a lírai énről a környezetre, a személyesről a személytelenre, tehát ennyiben kapcsolódhat a tárgyiassághoz. Ugyanakkor minden tárgyban önmagunk visszaverődéseit látjuk. Tehát egy vers lehet úgy is személyes, és rendelkezhet megszilárdult lírai én pozícióval, hogy közben tárgyakról ír, sőt mi több, a tárgyakon keresztül reflektál a szubjektum érzéseire. Az én verseimre leginkább ez jellemző: a személyességre az élettelen tárgyakon keresztül utalok.
KULTer.hu: Előadóművészként is sokan ismernek, mind az Akkezdet Phiai, mind a slam poetry jelentős közönséget tudhat magáénak, és bizonyára sokan vannak, akik ezeken a műfajokon keresztül jutnak el a verseidhez. Hogyan alakítod a költői és előadóművészi szerepeidet, törekedsz-e a szétválasztásukra? Úgy gondolom, a Mész e kérdéskörben is határozott állásfoglalással bír.
A Mész egyértelműen a slam- és a rapelőadóról leválasztott költőszerep megszilárdítására tesz kísérletet úgy, hogy közben vállalja, hogy egyaránt számít mindhárom műfaj közönségére. Ez úgy tűnik, elkerülhetetlen, hiszen ezeknek a műfajoknak saját műveltsége, saját nyelve van, amire a befogadónak rá kell hangolódnia. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének átjárhatóak ezek a kategóriák, de szerintem épp azért érdemes különbséget tenni köztük, hogy a határátlépéseket megtapasztalhassuk.
KULTer.hu: Mik a terveid, milyen szövegeket írsz az utóbbi időben? Tudható, hogy drámát is írtál, szövegeiddel a színházban is jelen vagy; ez lesz munkásságod újabb iránya, területe?
Mostanában új versekkel és egy drámával is kísérletezem. Jelenleg a dramatikus szöveghagyományon túllépő epikus, verses, úgynevezett posztdramatikus szövegek érdekelnek a leginkább.
