Bár erre eddig sem lehetett panasz, a tábor második felében egyre gördülékenyebbnek tűnt a csapatmunka mind a workshopok, mind az esti koccintások alatt, a kastélykert sem avanzsált hadszíntérré, elmaradt a beharangozott számháborús összecsapás, a zöldövezet viszont rejtett még felfedezhető könyveket.
A negyedik nap programsorozatát egy műfordítói szeminárium nyitotta, a strandolásból visszatérő táborozók Tótfalusi Ágnes előadását hallgathatták meg a szexuális témájú művek fordítói gyakorlatáról. Tótfalusi a Catherine Millet Catherine M. szexuális élete című kötetének fordításakor megfogalmazódott tapasztalatairól számolt be – a könyv tabukat feszeget már megjelenésével is, a borítón egy a szerzőről készített meztelen fotó látható, a kötet első magyar bemutatóját pedig egy sztriptízbárban tartották. Magyarul a szexualitás elbeszélhetősége problematikus, ebből a szempontból nem kellően rétegzett a nyelv, mondja, hiszen vagy nagyon közönségesen köznyelvi, vagy pedig steril orvosi terminusok, szófordulatok adottak a nemi szervek, aktusok leírására, emiatt a fordításuk is inkább fárasztó, mintsem élvezetes művelet.
A következő beszélgetésen Nagy Katával és Horváth Benjivel Balajthy Ágnes és Borsik Miklós sorozatszerkesztők beszélgettek. Az amnézia útja és az Inkognítóablak is hosszú évek alatt összeállt verstermést tartalmaz, a kötetek szerkesztői az amnézia és a trauma fogalmait említve, a szövegek motivikus hálózatát fejtegetve kérdeztek rá a könyvekben kirajzolódó identitásalakzatokra. Nagy is megerősítette Tótfalusi már elhangzott megállapításait, a nyelvet nem lehet kikerülni, kötetében is próbálta tudatosan szétszálazni a nőinek vagy férfinak tekinthető megszólalásmódokat, a testiség és az emlékezés tabuizált témáit. Horváth is hasonló határátlépésekre vállalkozik költészetében, a szövegszervező elvek és személyes élményeinek kapcsolatáról, démonairól beszélt, „sokszor a nevetségességig kell magam szétcsesznem, hogy tovább tudjak lépni” – mondta.
A következő programon Németh Gábort Czinki Ferenc kérdezte, talán a tábor legoldottabb hangulatú beszélgetése volt ez. Czinki még fel sem tett kérdéseire előre megbújtak a válaszok Németh történeteiben, mesélt a tatai élményekről, az első JAK-táborok mindennapjairól, a „csellengő kispajtások” összegyűjtésének álcázott kocsmatúrákról. A hosszabb felolvasások között beszélt legújabb kötetéről is, ami egy tíz évig tartó munkafolyamat eredménye, Németh nem érezte tervezhetőnek, naponta végezhető feladatnak az írást. Elmesélte, hogy Garaczi Lászlóval annak idején hogyan találták ki a JAK-táborok mára elhagyhatatlan hagyományává vált titkos naplóírást. Meglepetésszerűnek gondolták, hogy – mint egy ősközönségben – „visszaolvassák a törzs fejére a cselekedeteket”, és beszámoljanak a szakmai események mellett a bizonytalan végkimenetelű italozásokkor bizonytalanul megtett léptekről, a nem várt nótázásokról. Már csak egyet kellett aludni, hogy véget érjenek az első percekben megkezdett találgatások, a zárónapon lehullt a lepel, kiderült, hogy kik az idei programsorozat krónikásai.
Az utolsó két nap szolgáltatott is ezekhez bőven anyagot, Molnár T. Eszter naplójából kiderült, hogy volt, ami mellett szó szerint nehéz volt elmenni; a kastélykerthez igyekvőknek át kellett lépniük az esténként táncparketté minősülő, nappal előadótérként funkcionáló terem közepén taktikai jellegű délutáni szunyókálását végző Juhász Máriót. Ha nagyobb közönség előtt zajlik, minden bizonnyal megemlítik Borsik Miklós beatboxozását és random tárgyakkal, random tárgyakon végrehajtott dobszólóit is. Az esti, oldott hangulatú disputák a tábor végéhez érve egyre inkább kitolódtak, a napfelkelte többünknek is az este végét, nem a nap kezdetét jelentette.
A zárónap első programján a heti fordítószeminárium tapasztalatiról halhattunk, Lesi Zoltán moderálta Max Oravin és Gábor Fónyad osztrák szerzők, illetve fordítóik, Dallos Emese, Molnár T. Eszter és Zilahi Anna beszélgetését. A tábor alatt többször elhangzott, hogy mennyire képes befolyásolni, alakítani egy szerző saját költői gyakorlatát az, ha számára idegen, újszerű megoldásokkal dolgozó szövegeket fordít – többen vallották, a heti workshopok alatt sokszor kerültek komfortzónájukon kívülre. A nyelvek közt nem mindig biztosított az átjárás, vannak fordíthatatlan dolgok, Oravint például néha kifejezetten dühössé teszik ezek, ilyenkor képtelen saját szövegalkotó eljárásaira hagyatkozni. Egy saját készítésű videóinstallációval is készült a felolvasásához, aznap sem maradt multimediális irodalomélmény nélkül a közönség.
A titkos naplók felolvasása következett, Soltész Béla és Molnár T. Eszter jegyezték le idén a hét történéseit. A zárónapig lehetett szavazni arra, vajon kik lehetnek ezeknek a szerzői, a helyes tippekért cserébe bárki visszakaphatta volna a részvételi díját, a megfelelő kombinációt viszont senki sem fejtette meg idén. A hetet egy szokásosan jó hangulatú, éneklős-táncolós buli zárta, a szemináriumi részvétel helyett a másnapi utazás fáradalmait kellett már csak szem előtt tartani. Vasárnap délelőtt mindenkinek el kellett hagyni a szállást, a Kastély Kávéház teraszán ki kávéval, ki hidegebb frissítővel vett búcsút a többiektől, majd csoportokba szerveződve, a MÁV-menetrendhez igazodva igyekeztek sietni az emberek. Kissé kimerülten, mégis feltöltődve hagytuk el Szigligetet.
JAK-tábor, 4-5. nap, Szigliget, 2016. augusztus 26–27.
A képeket Áfra János készítette.
