A legtöbb mese a halálról szól, legalábbis traumatikus témákat rajzol körül metaforák, szimbólumok és számos más jelentéseltolással élő alakzat leple alatt. A didaktikus jelleg, ha igazán jól csinálják, feloldozóvá válik, és érthetővé teszi a kicsiknek, hogyan érdemes belenőni a valóságba. A Kubo és a varázshúrok hasonlóan komor tónusban festi meg gondolatait halálról, jó és gonosz harcáról.
A főtéren megelevenedett origami figurákkal mesélő félárva Kubo menekülni kényszerül nagyapja, a zsarnok Holdkirály és alattomos nénjei elől, akik megfosztották őt egyik szemétől, és el akarják ragadni a halhatatlanságot kínáló sötétség birodalmába. Kalandja során Majom és az elátkozott szamuráj, Bogár szegődik mellé, hogy együtt találják meg Kubo apjának mágikus fegyverzetét, amivel szembeszállhatnak démoni üldözőikkel. Első ránézésre egy szokványos heroikus eposzról, illetve a hatalmi viszonyokat újrarendező narratíváról van szó, ahol az árva fiú szembeszáll az elnyomókkal.
A ParaNormant és a Coraline és a titkos ajtót is jegyző Laika stúdió – szemben a Disney sokszor tétmentes bájolgásával vagy a Pixar kor- és társadalomrajzaival – leginkább a folklórban gyökerező mesei motívumok és vonalvezetés mentén fejti ki nem egyszer morbidba hajló, mégis árnyalt értékrendjét. A ParaNorman egy a kitaszított és megbélyegzett kislányt kivégző és így elkárhozó élőhalottak paraboláján keresztül ragadta meg a félelem- és gyűlöletalapú közösségek működését, míg a Coraline klasszikus gonoszboszorkány-története hasonlóan horrorisztikus stílben érvelt az átlagosság, a hétköznapi és jótékony rutin mellett, a tudattalan vágybeteljesítő tartalmak ellenében. Freakshowjaik inkább Tim Burton nyomában járnak. A varázslat és mágia olykor groteszk, szürkére festett csodái ellenére a Laika-produkciók markáns szociálpszichológiai alapállásuk miatt képesek mélyebbre hatolni a mainstream rajzfilmek legtöbbjénél.
A Kubo a gótikus látványvilág és kulturális háttér helyett a keleti filozófia és mítoszok földjén tesz kirándulást. A samiszennel felfegyverzett címszereplő gyászfolyamatát követhetjük végig, miután ismeretlen apját követően anyja is meghal. Segítőtársai, a folyton civakodó, de belül egymás iránt mély tisztelettel viseltető Majom és Bogár nyilvánvalóan anya-apa (pót)figurák, a film így képes némi tökéletlen méltósággal ábrázolni a családot.
A megállás nélküli poénkodás és erőltetett jópofiskodás helyett a Kubo sokkal érettebb és megfontoltabb, mint legtöbb kortársa. Szimbólumai (a három húr, szamurájfegyverzet) kellő érzékenységgel világítanak rá a becsület, az emlékezet és az ősökkel való spirituális kapcsolat fontosságára. A Kubo innen nézve egy beavatástörténet abba a hagyományba vagy halottkultuszba, amelyben minden (köztük a halál is) okkal történik, és amit – némi képzavarral élve – a változás állandósága határoz meg. Ezért is válik központi elemmé Majom és Bogár átváltozása, tágabb értelemben pedig az animáció. A Kubo önreflexív tudatossággal tematizálja a rajzfilmek, illetve a mesék lényegét: a megelevenítést. Kubo ugyanis pontosan ugyanazt a technikát alkalmazza főtéri meséi során, mint a Laika animátorai, azaz bábok, figurák mozgatásával kelt életre egy történetet (csak épp varázslattal). Mivel metaszintre emeli az animálást, a Kubo ilyen értelemben és szó szerint is lelkesítő mese. Ebben a behelyettesítésben azonban a kamera lencséje válik – másodpercenként huszonnégyszer – a lélek tükrévé.
Travis Knight filmje kevésbé játszik a ParaNorman és a Coraline és a titkos ajtó fekete komédiát érintő hangnemében, de nem szűkölködik a horrorisztikus elemekben sem, akár a szörnyek egyszerű, de ijesztő kinézetét, akár a párbajjelenetek brutalitását vesszük figyelembe. Miként a (nép)mesék rémisztő narratívái általában képesek terelőúton, szimbolikusan elvezetni az elfojtott traumákat, úgy a tanulság ezúttal is a megnyugvás, a megbékélés és egyfajta kedélyes beletörődés irányába van kifuttatva. Noha a végső összecsapásban sárkányként mutatkozó gonosz és a szem-lélek elcsépelt hasonlata kissé kilúgozza az addig igen következetes fogalmazást és eszközhasználatot, a Kubo és a varázshúrok, nem tévesztve célját, szemet gyönyörködtetően kidolgozott és komorságában szórakoztató formába önti az élet és halál körforgásának ezeréves fabuláját.
Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings), 2016. Rendezte: Travis Knight. Írta: Marc Haimes, Chris Butler, Shannon Tindle. Szereplők hangja: Art Parkinson, Charlize Theron, Matthew McConaughey, Rooney Mara, Ralph Fiennes. Forgalmazza: UIP-Duna Film.
