Kim Leine norvég-dán író, gyerekkönyvíró 2013-ban elnyerte a skandinávok számára a (Nobel-díj mellett) legnagyobb elismerést jelentő kitüntetést. A nyertes regényt, A Végtelen-fjord prófétáit számos nyelvre fordították, magyarul a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg, ezt követte tavaly a tabudöntögető debütáló kötet, a Kalak. A szerzővel kétnyelvűségről és az északi irodalmi életről is beszélgettünk.
KULTer.hu: Hogyan és mikor írsz?
Otthon van az irodám. A munkabeosztásom teljesen kötött: minden nap hétkor kelek fel és délután háromig dolgozom. Akkor végleg befejezem, és onnantól családapa vagyok, elhozom a gyerekeket az iskolából és az óvodából, bevásárolok, főzök és így tovább. Hétvégén csak 10-ig dolgozom. A rögzített, polgári munkabeosztás valamelyest biztos kereteket biztosít nekem, amelyeken belül szabadon ereszthetem a démonokat.
KULTer.hu: Megnyerted az Északi Tanács Irodalmi Díját 2013-ban. Számítanak neked az elismerések?
Igen, az Északi Tanács Irodalmi Díja áttörést jelentett számomra, mind Dániában, mind külföldön, különösen a többi skandináv országban. Az irodalmi díjak sokat jelentenek az írói önbizalom számára is. Hiszen az ember szerzőként szomjazik a hivatásszerűen az irodalommal foglalkozók elismerésére. Az olvasók elismerése eladási számokon és egyéb keresleten keresztül fejeződik ki, és ez is fontos, de a nem kereskedelmi visszajelzés legalább olyan lényeges.
KULTer.hu: Mit gondolsz a Norden (Finnország, Åland, Svédország, Norvégia, Dánia, Izland, Grönland és Feröer) irodalmi együttműködéséről? Az olyan kezdeményezésekről, mint az Északi Tanács Irodalmi Díja?
Nekem jó északi kapcsolataim vannak, hiszen magam fordítom a könyveimet norvégra, és Norvégiában norvég szerzőnek számítok. A többi skandináv országban is megjelennek a munkáim, és mindenhol jó kapcsolatokat ápolok, otthon érzem magam Reykjavikban és Stockholmban, Helsinkiben és Oslóban is. De hiányolom a jobb kulturális hálózatot Skandináviából. Tulajdonképpen csak az Északi Tanács és díjai ajánlanak évente egyszer pán-északi eseményt. Hiányolok egy biztos pontot egy közös északi kulturális identitáshoz. Nem azért, mert úgy vélem, hogy el kell zárkóznunk itt északon, hanem mert fontos, hogy az ember tudja, honnan jön, ha el akar igazodni kinn a nagyvilágban.
KULTer.hu: Azt mondtad egy interjúban, hogy nem olvasol kortárs dán irodalmat. Miért?
Úgy érzem, hogy túl szorossá válik, klausztrofóbiássá. Egy kis távlatosságra van szükségem az irodalomban, nem pedig arra, hogy egy olyan térnek érezzem, ahol harminc ismerős ember összeszorulva ül, egymás szájába beszél és a vállak fölött nézik a másikat. Norvég irodalmat ellenben olvasok. De mivel Dániában élek, az már egy kicsit odább van. Egyébként földrajzilag és időben messzebb veszem az irányt olvasmányaimban.
Egy másik dolog, hogy nem tudok nagyon azonosulni a dán irodalommal. Az epikus hagyományhoz szeretnék tartozni, és az tagadhatatlanul erősebb Norvégiában, Izlandon, Svédországban és Finnországban.
KULTer.hu: Anyanyelvednek tekinted a dánt? Mondanál arról valamit, hogy életed első részében norvégul beszéltél, az írói nyelved mégis a dán?
A dán nem az anyanyelvem. Az a norvég. A könyveimet dánul és norvégul is megírom, de először dánul, mert az elsődleges kiadóm, a Gyldendal, dán. A norvég ilyenformán számomra a korán szerzett érzelmi élettel kapcsolódik össze, míg a dán a tanulmányokhoz, a munkához, a családhoz és a felnőtt élethez kötődik. Abban nyilvánul meg, hogy líraian, illetve érzésekről norvégul írok könnyebben, míg ha tiszta elbeszélő prózát akarok írni, az dánul működik jobban. A dán és a norvég nyelv közötti dinamika nagyon fontos számomra.
KULTer.hu: Mi van Grönlandban, aminek a hatására az írásaidban újra és újra visszatérsz hozzá?
Grönland szerelem volt, egy szerelmi történet, részben traumatikus, és az ilyentől nehezen lehet újra eltávolodni. Grönland úgyszólván egy régi barátnő, akit nem tudok teljesen elengedni. Ezenkívül Grönland egy olyan hely, ami nagy elbeszéléseket szül, mert az ember kitettnek érzi magát ott, még inkább egyedül, együtt hatásban a nagy, erőszakos természettel. Aztán Grönland irodalmi szempontból egy viszonylag megműveletlen terület, olyan, ami korábban nem szerepelt az irodalmi világtérképen, és ez benne volt abban, hogy Grönlandról írtam. Bizonyára ez is az oka annak, hogy A Végtelen-fjord prófétáit olyan sok országban megvették.
KULTer.hu: Előfordult, hogy a könyveid alapján feltételeztek valamit rólad, az életedről?
Igen, mindenképpen. De hát ez az én hibám, hiszen az önéletrajzi Kalakkal debütáltam. Erről a könyvről kaptam a legtöbb e-mailt és levelet, és ezek gyakran egészen másmilyen, személyesebb stílusúak, mint a többi könyvemről szólóak. Sokan azonosultak a tapasztalatokkal, amiket a Kalakban leírtam, mert maguk is hasonlóakat éltek meg, vagy ismernek valakit, aki megélte. Sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy vagyok, túljutottam-e az összes traumán, ami ért. Azt válaszolhatom, hogy jó életem van, és a nagy katasztrófák, amiket a Kalak ábrázol, már a múlté.
KULTer.hu: Érzel felelősséget az olvasóid iránt, amikor olyan nehéz témát ábrázolsz, mint a függőség vagy a családon belüli szexuális erőszak? Gondolod, hogy egy nehéz helyzetben lévő olvasó válaszokat találhat a könyveidben?
Amíg írok, nem érzem ezt a féle felelősséget vagy kötelességet. Akkor csak egy felelősségem van, mégpedig, hogy valószerű legyek, őszinte és hű ahhoz, amit a könyv követel tőlem. De amikor aztán készen van, erős az érzés, hogy felelősséggel tartozom. Ezért beszélek róla a médiának, írok róla újságcikkekben és válaszolok, ahogy csak tudok, a levelekre olyan emberektől, akik megtaláltak valamit magukból a könyveimben.
KULTer.hu: Különböző műfajokba kirándultál: történelmi fikció, jövőben játszódó regény, másokat a saját vagy a családod élete ihletett, és írsz gyerekkönyveket is. Ez kísérletezés a részedről? Úgy érzed, megtaláltad a saját stílusodat?
Amint azt érzem, hogy éppen megtalálom a stílusomat, próbálok elmenekülni tőle. Eléggé nyughatatlan típus vagyok, és szívesebben beszélnék egy másik hangon, mint a sajátomon. Kíváncsi vagyok új és kipróbálatlan műfajokra. Egy hét múlva lesz a premierje egy filmnek, aminek én írtam a forgatókönyvét. Ezen kívül egy képregényhez is írtam forgatókönyvet. És így tovább. Végső soron ez arról szól, hogy történeteket beszéljek el, és hogy milyen sokféleképpen lehet történeteket elbeszélni.
KULTer.hu: Az embert (vagy a férfit) állítod az írásaid középpontjába. Szabadság, jóvátétel, küldetés – ezek nagy eszmék. Van igényed arra, hogy örökérvényű igazságokat fogalmazz meg?
Nem, vélhetőleg inkább arra van hajlamom, hogy az igazságokat ugyanabban az ütemben romboljam le, mint ahogy elővezetem őket. A szépirodalomnak megvan az a képessége, hogy teljesen lehetetlen ellentéteknek adjon teret, mint például Rousseau mondata: „Az ember szabadnak született, és mindenütt láncokat visel.” Az irodalomnak egyáltalán semmit sem kell megértenie, sem megmagyaráznia vagy igazságokkal előhozakodnia. Amire az irodalom képes, ahogyan a pszichológia és szociológia stb. nem képes, az az, hogy a világot az összes lehetetlen ellentétével együtt láttassa velünk. Például az Afgrunden című háborús regényemben írhatok úgy a háborúról, mint valami nagyon szépről, jól tudva, hogy a háború az egyik legrosszabb dolog, ami létezik. A szépirodalom az ilyen paradoxonok játszótere.
Mit ajánlanál inkább az írók következő generációjának, hogy intenzíven éljenek, és csak aztán, az élményeik alapján kezdjenek írni, vagy hogy először olvassanak sokat?
Nem rossz dolog, ha az ember gyakorlati oktatást szerez és begyűjt némi élettapasztalatot, mielőtt nekivág. A valódi, fizikai világról szerzett tudás és az ezzel kapcsolatos önbizalom aranyat ér írás közben. Nekem betegápolásból van végzettségem, és korábban többek között építőmunkásként dolgoztam. Egyszerűen növeli egy szerző hitelességét, ha az olvasó észleli, jól ismeri, amiről ír.
Ezen kívül kulcsfontosságú számomra, hogy sokat olvassak, és nagyon változatosan. Ha nincs mit olvasnom, úgy érzem, nem tudok írni, és egyáltalán nem értem azokat a szerzőket, akik azt mondják, nem akarnak olvasni, mert félnek, hogy befolyásolja őket. Úgyhogy ez lenne a jó tanácsom: olvass sokat, élj sokat, és alakíts ki jó munkafegyelmet, ha írni akarsz.
