Jón Kalman Stefánsson prózájában és költészetében egyaránt visszatérő gondolat, hogy az írás segítségével kell eljutni az elhunytakhoz, akiknek már nincs…
Bővebben
Jón Kalman Stefánsson prózájában és költészetében egyaránt visszatérő gondolat, hogy az írás segítségével kell eljutni az elhunytakhoz, akiknek már nincs…
BővebbenA szerző nyolcanegyedik születésnapján Debrecenben és Budapesten is tisztelegnek Oravecz Imre munkássága előtt. Február 15-én 18 órától a debreceni Csokonai…
BővebbenA magyar nyelvre átültetett világirodalmi megjelenéseket idén nem az új szerzőnevek dominálták. Nobel-díjasok és megannyi bejáratott név sokadik, önéletrajzi ihletésű…
BővebbenA Klímakvartett első részének, A méhek történetének 33 országban vették meg a jogait, és már forgatják belőle a sorozatot. Interjúalanyom…
BővebbenA norvég sikerszerző az élet csekélyebb-komolyabb válságainak nagy elmesélője. Tolmácsolásában nehézségek nélkül elfogadunk számos, ránk egyaránt jellemző emberi hibát, melyeket…
Bővebben„Az izlandi szupersztár” − így mutatták be Sjónt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeinek az ELTE-n szervezett északi irodalmi kerekasztalon. Saját…
BővebbenRagnar Ólafssonnal, az izlandi folkegyüttes, az Árstíðir énekes-billentyűsével az április 28-ai Kobuci kerti koncert előtt beszélgettünk arról, hogyan kerül egy…
BővebbenAz ír Sally Rooney megnyerte a Costa-díjat, valamint a Booker listájára is felkerült. Első két könyvéből sorozat készül, harmadik regénye…
BővebbenBekötött szemmel ülök a Trafó nagytermének színpadán. Kabátok, nadrágok suhognak, táskák zörögnek. Időnként elmotyognak egy-egy köszönömöt, ahogyan én is tettem,…
BővebbenA KULTer.hu kortárs kultúrportál szerkesztősége három éve az olvasók támogatásával alapította meg a KULTer stART díjat. Az idei shortlistre felkerült szépírók, tudósítók,…
BővebbenA KULTer.hu szerkesztősége 2018-ban adta át először a KULTer stART díjat Varga Ákos filmkritikusnak, rá egy évre Kovács Edward költő-kritikusnak, tavaly pedig…
BővebbenAz Izlandi Irodalmi Díjas és Per Olov Enquist Irodalmi Díjas Jón Kalman Stefánsson nem mutat semmi váratlant az Ástában, mégis…
BővebbenThea Soti szabadkai születésű énekes-zeneszerző, hanginstallációkat és hangperformanszokat készít. Jazzt tanult, de a szabad improvizációs formációkon túl kortárs zeneszerzőkkel és…
BővebbenAz időpont 1918 januárja, a helyszín egy Temesvár közeli falu. A műfajt pedig közösségi finanszírozású kampányukban Tuli Krisztián rajzoló és…
Bővebben„A boldog szerelmes történeteket meghagyom Hollywoodnak.” – mondta Sofi Oksanen, akivel videóhívásban beszélgettem legújabb regénye, A kutyafuttató hazai bemutatója után,…
BővebbenEtikus-e programokat szervezni járvány idején? Lehet-e kapcsolatokat építeni, amikor művészek mennek tönkre? Ilyen kérdésekkel szembesül Oltai Kata galériatulajdonos hónapok óta.…
BővebbenA Harcom 5. része szószátyár metaelbeszélés és irodalmi peep show. Jon Fosse kameója és legalább négyrendbeli megcsalás kell, míg végre…
BővebbenA Zsibbadás – Könyv a pánikbetegségről című kötet szerzőjével arról beszélgettem, milyen tudatosan készítette el a könyvét egészen az utolsó…
BővebbenMéltánytalan módon: ezt a címet viseli a tatabányai folyóirat, az Új Forrás nyílt levele, amely a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom…
BővebbenA norvég író regényében egy elvált, szüleit és testvéreit gyászoló férfi kormányt ragad, hogy visszanyerje az irányítást élete felett, míg…
Bővebben