Szinte mindenki ismeri Pikachut, még akkor is, ha a Pokémon világával nincs tisztában. Erre épített a Warner Bros. és a Legendary Pictures, amikor elkészítette ezt a filmet – és jól is tette.
A történet szerint Tim nem jött ki jól az apjával, mert az munkamániája miatt elköltözött,
és az anyjára, valamint annak halála után a nagyanyjára hagyta a lurkót, hogy ő addig zsebszörnyes ügyekben nyomozzon Ryme városában. Aztán az apa eltűnik, hogy frissen magára maradt hősünk elutazzon a városába, ahol mindenki a pokémonjával él (családbarát film, nem félreérteni), és összetalálkozzon apja koffeinfüggő, amnéziás Pikachujával, valamint a titokzatos R-szérumtól megvadult Aipomokkal.
Tim nem szereti a pokémonokat, mert az apja miattuk hagyta ott őt és anyját, meg a nagyanyját is (ez utóbbit nem lehet felróni neki), viszont valamiért érti, amit Pikachu mond (kezdőknek: a pokémonok csak a saját nevüket képesek kiejteni).
Pikachu ráveszi a fiút, hogy derítsék ki, mi történt Tim apjával, és ha már így alakult, szerezzék már vissza az emlékeit is.
Már a történet felütéséből is látszik, hogy bár Pikachu a címszereplő, a főszereplő Tim lesz. Nem rossz sem a cím, sem a történet, de nem fedik egymást résmentesen. A főszereplő párosról annyit érdemes még tudni, hogy Timet Justice Smith (Nap nap után) játssza, és túlságosan nem kellett megerőltetnie magát, mert tinédzser fiúként tinédzser fiút játszik (21 éves, de nem látszik meg rajta).
Pikachut Ryan Reynolds (Deadpool) kelti életre,
a digitális mozgásrögzítéses technikával a mozdulatokat is ő kölcsönzi a kicsi sárga szőrmóknak, és szörnyen jól csinálja, pedig felnőtt férfiként egy térdig érő egeret alakít. Ez egy videojáték-adaptáció. A tavaly megjelent azonos című Nintendo 3DS játék alapján készült, habár ott Tim apjának eltűnése csak a végén következik be, és meg sem oldódik, míg itt az egész sztori végig erre épít.
Családi kalandfilmhez méltón nyomoznak a pokémonokkal, amit a bevételmaximalizálás miatt muszáj is volt családbarát módon tenni.
Különösebb logikai hibák nélkül sodródnak a majdnem sablonos főgonosz felé, aki egy nagyvállalat vezére, Howard Clifford (Bill Nighy). A műfaj ellenére, vagy éppen azért, hogy a szülőket is szórakoztassa, elhangzanak a filmben olyan poénok, melyeket inkább csak felnőttek érthetnek. A legtöbbet természetesen Pikachu mondja.
A Ryan Reynolds – Nagy Ervin páros hangjáról pedig az elmúlt években Deadpoolra asszociálunk, de nem durvul a nyelvezet korhatárosba.
Fontos kérdést tárgyal a film, az apa-fiú kapcsolatot. Timet elhagyta az apja, de azért, hogy dolgozzon. Nem egy nőért és nem is káros szenvedélyek miatt. Timnek viszont lett volna lehetősége tartani vele a kapcsolatot, és meg is látogathatta volna, azonban nem tette, mert azt hitte, hogy az apja már nem szereti. A 11. születésnapján meghalt az anyja, ami szintén nem segített. Ezt kicsit szájbarágósan fogalmazza meg a film: az apja berendezte neki a szobáját, vett neki ajándékot a születésnapjára.
A lényeg, hogy minden emberi, és ha már itt tartunk, az ember és pokémon közti kapcsolathoz is két fél kell.
Érdekes, hogy ehhez így áll hozzá a film, mert általában az apa szokott lenni egyértelműen a hibás, de a Pokémon – Pikachu, a detektívben nem. Ezzel a témával és a (kicsit erőltetett) szerelmi szállal a tinédzsereket is megcélozza ez a film (a moziteremben körülnézve nem túl sikeresen).
Jó filmkritikushoz méltón kerestem benne a hibát, és négyet találtam.
Az első maga Pikachu eredeti, azaz japán hangja, Ikue Ōtani, aki egyszer hallható a filmben, de az az egy se illik a szituációhoz, olyan, mintha nem is kérték volna fel a hangszínésznőt a filmre, csak valami korábban rögzített random anyagból bevágták volna. A második, hogy számomra sok volt a szóvicc. Nem elviselhetetlenül, de már éppen annyira, hogy zavarjon. A harmadik, hogy nem derül ki, miért is lesz az R-szérum neve pont R-szérum, szerintem utalás a Rakéta Csapatra, de ezt semmi nem támasztja alá.
A film negyedik gyengeségét a pokémonok adják.
Összesen 8 kap jelentős szerepet a történet során (ebből 3 beszél is), ami a film 104 perces hosszát tekintve nem feltétlenül baj. Ma már viszont 809 pokémon van. Ezekből rengetegféle megjelenik ugyan a filmben, azonban mindössze biodíszletként, azaz tehettek volna a helyükre bármit. Lehetett volna a film kicsit hosszabb, és akkor több pokémont is bemutathatott volna. Mert amiket láttunk, azok olyan természetesnek, élőnek hatottak, mint bármely állat a valóságban. Igaz, hogy a kisebb pokémonokat preferálták, így a legtöbb maximum derékig ér az embereknek. Értem én, hogy zsebszörnyek, de lehettek volna a nagyobbakból többen is. Pláne, hogy ahány ember, annyi pokémon, mert mindenkinek megvolt a társa, és mivel az emberek is különböznek, ezért a pokémonjaik sem egyformák.
Több utalás is történik a filmben a franchise különböző elemeire.
A legkönnyebben beazonosíthatók a hazánkban is futott animére történők, ugyanis felcsendül a nyitányának az instrumentális változata, és később elhangzik a dalszöveg is – ez a megoldás nagyon leleményes. Illetve ott van Jigglypuff a kis mikrofonjával az egyik kávézóban, és énekel, amitől gazdája elalszik. Aztán utalnak a fő játéksorozatra, amikor először említik a pokémonpárbajokat: megjelenik a ’96-os Gameboy-játékból Red, és ennek a zenéje is felcsendül a film végén. Aztán a Greninják vízkardokat használnak, mint a 2014-ben 3DS-re és Wii U-ra megjelent Super Smash Bros. 4 játékban. Valamint – spoiler – ez a mozi a legelső Pokémon-film, a magyarul is megjelent Mewtwo visszavág folytatása. Ennél többet az amerikaiaktól nem is kérhettünk volna. Ezeket leszámítva viszont
nem sok újat fog nyújtani a rajongóknak, de a nosztalgia miatt valószínűleg nekik is tetszeni fog.
Az előző bekezdésben taglaltakat leszámítva is ajánlatos annyi előismeret, hogy legalább a pokémonok fogalmával legyünk tisztában. Ehhez elég 1-2 rész az animéből, vagy a videojátékok kipróbálása. Már január 25-én bejelentették a folytatást, úgyhogy nemsokára kapunk még egy filmet. Addig ez is egy kerek, lezárt történet marad, ami önmagában is szórakoztató lehet akár a gyereknek, akár a nosztalgiázóknak.
Pokémon – Pikachu, a detektív (Pokémon Detective Pikachu), 2019. Rendezte: Rob Letterman. Írta: Dan Hernandez, Benji Samit, Rob Letterman és Derek Connolly. Szereplők: Justin Smith, Ryan Reynolds, Kathryn Newton, Bill Nighy, Ken Watanabe, Chris Geere. Forgalmazza: InterCom.