Az idei Debreceni Irodalmi Napok (DIN) hívószava a paródia volt. A témaválasztás különös lehet a halottak napját és a mindenszentek ünnepét követően, de az eseményen nem szorult háttérbe sem az emlékezés, sem a gyász kérdése.
Az este két előadással indult, amelyeket Bényei Tamás és Balogh Gergő tartottak, és egyaránt beszéltek a paródia több szinten kifejtett hatásáról. Bényei Tamás a brit irodalomból vett példákkal vetítette elénk a paródia különböző értelmezéseit, ami nem pusztán könnyed, nevettető műfaj, mint ahogy azt szűkebb értelemben szokás meghatározni. Van egyfajta epidemikus vonása: addig ártalmatlan, míg irodalmi kontextusban van, de ha ebből kilép, könnyen ártalmassá válhat.
Mikor a paródia szó először használatba került az irodalomban, a bűn hordozójaként, járványként, a nyelv megfertőzőjeként tűnt fel.
A felvilágosodás után más jelentéssíkra került. Arra emlékezteti az irodalmat, hogy minden ismétlés. George Eliot Middlemarch című 1872-es regényén keresztül mutatta be Bényei Tamás, hogy a hanghordozás radikális megváltoztatása nemcsak parodisztikus, hanem hátborzongató is lehet, az ismétlés pedig egyfajta utánzó mechanizmusként a gépiességet, automatizmust is magában hordozza, mely valami szorongató ürességgé válhat, mivel az individuum elvesztésével jár. Példaként vetődött fel az is, hogy a nőknek tilos volt színházat látogatniuk, hiszen úgy hitték, a karakterek életével való túlzott azonosulás a lélek megfertőzésével egyenlő, mely önnön személyiségük feladásával (pontosabban a rájuk kirótt társadalmi normák áthágásával) járhat, ami pedig mint bűn, magának a hisztériának a kiváltó oka.
Balogh Gergő az előtte szólóhoz hasonlóan egyfajta kettősséget hangsúlyozott: felvetése szerint a paródia egyaránt gyökerezhet az erőszakból és a szeretetből. Először is a modern értelemben vett paródia
nem tud nem irodalmi lenni, ugyanakkor szükségszerűen eltávolodik tőle, és kritikája lesz annak, így a nyelv erőszakos kifordítójává válik.
Áldozatul esik a szöveg, hisz bár tudatában van annak, hogy megváltozik a struktúrája, mégis tehetetlen. Áldozatul esik az olvasó is, hiszen a szövegben jelzés nélkül marad az, hogy mi a valóság. Az én sérül, mivel a paródia egyfajta mimézis, művelőjének szükségképpen el kell távolodnia saját hangjától, és a másikéval kell azonosulnia.
Az irodalmi paródia ugyanakkor a legtöbb esetben a szeretetből táplálkozik,
hiszen Karinthy is azokat karikírozta ki, akiket leginkább kedvelt és elismert, de ez mindig függ attól, hogy a befogadó hogyan értelmezi a paródia által teremtett szituációt.
A rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott: az előbbi két előadóhoz társult Reményi József Tamás, aki Tarján Tamás szerzőtársával több paródiakötetet is közreadott már. Megtudhattuk, hogy Reményi a paródia világába Szabó Dezső művei által nyert betekintést, míg Bényei Tamásnak Tímár György Nem én írtam című paródiakötete, illetve Kálnoky László Shakespeare műfordításparódiája volt meghatározó élmény, utóbbiból idézett is nekünk. Balogh Gergő elmesélte, hogy különböző „vendéglátóipari egységek” falai között, barátaival filozófiai diskurzusokat parodizáltak, emellett Karinthy költészete fogta meg leginkább. Szirák Péter, kilépve kissé moderátori szerepéből, arról mesélt, hogy diákkorában nagyközönség előtt utánozta tanárait, akik persze sok esetben inkább az „erőszak”, mintsem a szeretet jeleként értelmezték az előadását. Ezt követő kérdései arra irányultak, hogy
a paródia, amennyiben reflektál más művekre, kánonteremtővé válhat-e, illetve megállhatja-e a helyét önállóan.
Míg Bényei Tamás véleménye az volt, hogy az eredeti mű nélkül nem értelmezhető a paródia, addig Balogh Gergő szerint háttérismeretek hiányában is lehet szórakoztató egy-egy alkotás, értékelhető esztétikailag, bár később hozzátette, hogy a paródia sikerültségét csakis a másik szöveg függvényében ítélhetjük meg. Szó esett arról is, hogy a paródia önmaga paródiájává válhat. Reményi József Tamás szerint ez azon a ponton történik meg, mikor a szöveg modoros lesz, és ez nem csupán parodisztikus művek esetében lehet igaz. Balogh Gergő ehhez kapcsolódva kifejti,
az utánzás alapvető lényege a saját nyelvünkön való túllépés, és a másikkal való azonosulás, így akkor válik egy szöveg nevetségessé, ha nem alakul ki kellő távolságtartás.
Az est második felének hangulata jelentős mértékben megváltozott. Miután elhangzott Versánszky Ildikó hegedűszólója és Csikos Sándor színművész zseniális előadásában Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verse,
sor került az Alföld-díjak átadására, melyet beárnyékolt az a tény, hogy a három díjazott közül csak ketten lehettek jelen.
A kortárs magyar irodalom kimagasló alakja, a debreceni kötődésű Térey János idén júniusban tragikus hirtelenséggel hagyta el az élők sorát, a posztumusz díjat özvegye, Harmath Artemisz vette át. Laudációját Fodor Péter elcsukló hangon olvasta fel. Kiemelte, hogy a kortárs magyar irodalom „főépítészének”, akit szorgalom, önbizalom, alázat és hit jellemzett, már korai írásaiban is megmutatkozott a tehetség és az eredetiség. Ezen szövegek nagy részét az Alföld közölte, a lappal Térey János élete végéig szoros kapcsolatban állt. Több műfajban és műnemben is képes volt rendkívülit alkotni, karakteres alakokat teremteni és világunkról átfogó képet adni.
Díjat vehetett át Németh Zoltán is, aki irodalomtörténészként és költőként egyaránt kivívta magának az elismerést.
Áfra János méltatta munkásságát, amit a radikalitás, a szembefordulás és az abszurditás egyaránt jellemez. Értekező írásaiban bírálja a rögzült beszédmódok kényszerítő erejét, nagy hangsúlyt fektet a határhelyzetek vizsgálatára, Hálózatelmélet és irodalomtudomány című legfrissebb munkáját az interdiszciplináris szemléletmód jellemzi, elméleteit pedig saját alkotásain keresztül is érvényesíti.
Végül, de nem utolsó sorban Bengi László vehette át az Alföld-díjat. Irodalomtörténészi munkásságát Lapis József illette dicsérő szavakkal.
Többek között a párhuzamosságok és kölcsönhatások egyidejű megragadása, ami egyfajta vegyi elemző módszerre emlékeztethet, illetve a textológiai és filológiai precizitás az, amit Lapis József kiemelkedőnek talál a díjazott írásaiban. Az átadás lezárásaképp Csikos Sándor elszavalta Térey János A.B.F.R.A., illetve Németh Zoltán Tájnyelv című versét is.
A következőkben ismét egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, a díjazottakat Herczeg Ákos kérdezte. Azzal az általa gyakran feltett kérdéssel kezdte, hogy mi terelte az asztalnál helyet foglalókat az irodalom felé. Bengi Lászlót gimnáziumi magyartanára, Arató László, továbbá a reál és humán tárgyak közötti kapcsolat keresése irányította az irodalom felé. Mindkettejük esetében fontos szerepet játszott a családi közeg, a szülőktől kapott minták.
Németh Zoltánt a szöveg és a nyelv uralhatatlanságának tapasztalata ösztönözte arra, hogy ezzel foglalkozzon.
Herczeg Bengi Lászlót arról kérdezte, mennyiben hasonlítható össze a huszadik századelő fordulatokkal teli évei és saját századunk. Az irodalomtörténész válaszában megfogalmazta, hogy a digitalizáció révén ismét egyfajta fordulatnak lehetünk szemtanúi, amely megváltoztatja az irodalomhoz való viszonyunkat, így bár a fordulat nem a huszadik századból teremtődik újra, mégis megfigyelhető valamelyest a hasonlóság.
A továbbiakban a moderátor a határtapasztalat értelmezése felől kérdezte Németh Zoltánt, miért tarja fontosnak az ezzel való foglalkozást, van-e személyes inspirációja. Mi az, ami csak a határhelyzetekben tapasztalható meg? Lehet-e inspirációja a konkrét határátlépés, utalva ezzel arra, hogy nemrégiben Varsóba költözött az író. Németh elmondta, hogy a cél inkább mindig is a meghökkentés, a megrázó tapasztalatkeltés, egyfajta performativitás volt, mely magában hordozza a határok feszegetését, azok áttörését. Kiemelte továbbá, hogy
Varsóban nem érzi magát idegenebbnek, mint bárhol máshol, és az ott töltött időt nagyban megkönnyíti a Térey iránt érzett rajongása, a tudat, hogy egyszer ő is élt ott.
Térey János mégis megjelent, ott volt a könnyekkel küzdésben, a szót nyert emlékekben és a hegedű hangjában, mely átszőtte a kavargó gondolatokat.
Debreceni Irodalmi Napok – 2. nap, Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria, Debrecen, 2019. november 5.
A fotókat Szirák Sára készítette.
