Merész és egyáltalán nem szokványos témát dolgoz fel Lesi Zoltán költő és Ricardo Portilho dizájner Egy ugrás és a homár című közös kiállítása. A tárlat nemcsak tematikájában, de megvalósításában is különleges élményt nyújt annak, aki ellátogat a debreceni Malterba.
A projekt az 1936-os berlini olimpiai játékokat egy kevésbé ismert szempontból közelíti meg. Gretel Bergmann magasugró hiába szerzett kvalifikációt az olimpiára, zsidó származása miatt mégis eltiltották. Helyette Dora Ratjen indult az ötkarikás játékokon, akinek sportolói karrierje az olimpia után váratlan fordulatot vett.
Ratjenről ugyanis kiderült, hogy neme nem meghatározható, vagyis sem férfiként, sem nőként nem lehetett egyértelműen azonosítani.
Hozzá hasonlóan más atlétákról is bebizonyosodott, hogy mindkét nem nemi jellegeit magukon hordozták, vagyis interszexek voltak. Ezeknek az embereknek a helyzetére igyekszik reflektálni az Egy ugrás és a homár című kiállítás.
A projekt felveti azt a kérdést is, hogy mennyiben lehetséges az átjárás a különböző műfajok között, vagyis hol húzódik a határ irodalom és képi ábrázolás közt. Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötetéhez Ricardo Portilho készített asszamblázsokat, melyeket Joseph Cornell amerikai művész munkái inspiráltak. Ezekbe az üvegezett dobozokba a legkülönfélébb – elsőre talán összeegyeztethetetlen – tárgyak és képek kerültek.
Portilho munkái hangulatukban megidézik a harmincas évek világát,
a fekete-fehér fényképeket, újságcikkeket a művész remekül egészítette ki egy-egy meghökkentő elemmel, vagy a képeken látható sportolók testének kitakarásával, arcuk elfedésével. Nagyon izgalmas, ahogy a dobozinstallációkban megjelenő szimbólumok és tárgyak jelentésére Lesi verseskötetében kapunk választ. Így nyer értelmet a kiállítás címe, illetve a fotókon felismerhetőek azok a sportolók is, akik Lesi verseinek szereplői.
Az alkotópáros közös munkája nem merült ki a versekhez készített asszamblázsokban.
Lesi Zoltán Magasugrás című kötetét Portilho tervezte. A borítóján az egyik asszamblázsban is látható kép köszön vissza: magasugrók emelkednek át a piros-fehér rúd felett, mely kontrasztot képez a háttérben megjelenő halványkék színnel. A dizájnra nagy hatással volt Puklus Péter Kézikönyv a csillagokhoz című alkotása, így Lesi Magasugrásának példányaiból Puklus munkájához hasonló kollázs rakható ki. A tárlaton meg is tekinthető egy lehetséges kollázsvariáns, mely a kötet különböző oldalain látható fotókból, újságcikkekből áll össze, és létrehoz egy nagy képet.
A kiállítás alkotásai és Lesi versei egyrészről dokumentálják a sportolókkal megtörtént eseményeket.
A projekt számos dokumentációt mutat be, legyen szó akár fényképekről, korabeli újságcikkekről, visszaemlékezésekről. Ezekkel egyúttal elkerülhetetlenül megjelenik a fikció – ahogy azt a tárlat megnyitóján Lesi Zoltán is kiemelte –, hiszen nem lehet minden eseményt pontosan rekonstruálni, mint ahogy arra sem adható egyértelmű válasz, az interszexuális sportolók hogyan élték meg a megalázó helyzeteket.
A kiállításmegnyitón Lesi Zoltán irodalmi performanszt adott elő, melynek során a Magasugrás című kötetéből olvasott fel.
Mindezt igen erős vizuális élménnyel gazdagítva, hiszen a művész női ruhát húzott utcai viseletére, körmeit kilakkozta, nyakába pedig Dora Ratjen portréját akasztotta. Ezzel mintegy megtörte az egységes, homogén identitását, elmosta a határokat én és te, valamint férfi és nő között. A performansz magában hordozza az egyszeriséget, a megismételhetetlenséget.
Lesi saját felolvasását a sportolók fikcionális megszólalásaival egészítette ki, ezzel felerősítve az idegenséget és a szubjektivitás érzését,
hiszen nem egy ember narrálta a történeteket, hanem ahány megszólaló volt, annyiféleképpen mesélték el azokat. Ezek a hanganyagok továbbra is meghallgathatóak a tárlaton, melyek egyszerre visznek közelebb és idegenítenek el az eseményektől. Mivel minden elbeszélés szubjektív, így csak az bizonyos, hogy nem fogjuk megtudni, mi is történt pontosan az atlétákkal, és ők hogyan élték meg ezt.
Lesi Zoltán versei, Ricardo Portilho asszamblázsai, a könyvdizájn és a kiállítótér falán látható kollázs önálló műalkotások, de egymás jelentéseit árnyalják, bővítik.
Ez a tárlat egy olyan témát állít vizsgálódásának középpontjába, melyre korábban nem volt példa.
Ráadásul a projekt több szempontból és többféle médiumon keresztül mutatja be az interszexuális sportolók helyzetét az 1930-as években. Ezzel együtt azonban nemcsak a múltra reflektál, hanem önkéntelenül is felveti a kérdést, hogy napjainkban miként élhetnek és miket élhetnek meg az interszexuális identitású emberek.
Lesi Zoltán és Ricardo Portilho Egy ugrás és a homár című kiállítása a debreceni Malterban tekinthető meg 2019. november 21-ig.
A fotókat Áfra János készítette.
