Az elmúlt évtized olyan hazai kiállításait válogattuk össze – a műfajból adódóan szubjektív preferenciák alapján –, amelyek a populáris kultúrára, annak zenei vonatkozásaira, szubkultúrákra és azok társadalmi, szélesebb kulturális összefüggéseire koncentráltak.
Külföldön egymást érték az ezen a téren paradigmaváltónak mondható kiállítások
a Victoria & Albert Museum David Bowie fellépőruháit bemutató, öt éven át (2013–2018) utazó tárlatától a New York-i Metropolitan Museum punk-, a Tate Liverpool glamkiállításáig (mindkettő 2013-ban), vagy akár a lipcsei Galerie KUB kelet-európai punkot bemutató kiállításáig (2017) és a Cité de la Musique elektronikus zenével foglalkozó idei bemutatójáig.
Számos „rokon” témát feldolgozó eseményt is említhettünk volna.
Ilyen a Hejettes Szomlyazók két kiállítása a Budapest Galériában és a Ludwig Múzeumban, a Vadnyugat (2017), Alföldi Róbert fotógyűjteményének bemutatója (A múlt szabadsága, Mai Manó Ház, kurátor: Kolozsváry Marianna, 2016). Az avantgárd Wrocław története a Ludwig Múzeumban (2016), a Banánköztársaság a debreceni MODEM-ben (2009–2010), vagy a Łódź Kaliska a Budapest Galériában (2016). Kapcsolódhatna a Capa Központbeli Golden Boundaries (kurátor: Oltai Kata, 2017–2018), de a Rockmúzeum 2015-ös megalapítása is, illetve az olyan ellentmondásosabb megítélésű bemutatók, mint a Várkert Bazár Volt egyszer egy Ifipark… című tárlata (kurátorok: Bajnai Zsolt, Vass Norbert, 2015).
A rangsort nem feltétlenül jelző sorrend a listánkon végül a legszorosabban a témához kapcsolódó, és valamilyen – koncepciót, megvalósítást, kutatómunkát illető – szempontból leginkább előremutató kiállításokból állt össze, sőt, egy eseménysorozat is helyet kapott ezek között.
Olyan tendenciát jeleznek, amely még átgondoltabb kutatásokra támaszkodó kiállítások irányába mutathat,
akár nagy büdzséből, átfogó jelleggel készülnek – a lista alapján az eddig leginkább országos, „hivatalos” kiállítóhelyek programját folytatva –, akár egy-egy részproblémára koncentrálnak független, illetve piaci orientációjú helyszíneken.
+1 A hang szabadsága – John Cage a vasfüggöny mögött, Ludwig Múzeum, 2012–2013. Kurátor: Székely Katalin.
Az általunk választott szemponton túlmutató kiállítás a 2010-es évek zenét és képzőművészetet összekapcsoló bemutatóinak áttekintéséből mégis kihagyhatatlan. Az avantgárd zene legnagyobb alakja, Cage elementáris hatása a nemzetközi képzőművészetre ebben a kiállításban a kelet-európai régióra való figyelemmel egészült ki, és a kortárs kultúráról való átfogó gondolkodást erősítette.
10. Király Tamás: Out of the Box, Ludwig Múzeum, 2019. Kurátor: Tímár Katalin.
Király Tamás divatshow-inak, „antidivattervezői” tevékenységének, filmes és színházi jelmeztervezői munkáinak méltó bemutatása régi tartozása volt a magyar múzeumi szakmának. Ennek ellenére a tranzit.hu helyiségeiben (Nyitott kapuk: Király Tamás ’80s, 2014, kurátorok: Muskovics Gyula, Soós Andrea) rendezett tanulmányi kiállítás kisebb áttekintésre vállalkozott, de a szubkulturális kapcsolatokat, Király Tamás munkáinak kontextusát alaposabban feltérképezte, mint a múzeumi nagy bemutató. Ez utóbbi az egyik leginkább várt kiállítássá vált annak ellenére, hogy végül a ruhákon kívül nem mutatott meg többet a korszakból (sem a Király indulását jelző nyolcvanas évekből, sem a későbbi évtizedekből), mint amennyi az alakját övező mítoszokból tudható. Király Tamás nem hordható ruhákban gondolkodott, hanem a jelmezek, a díszletek és az ember összképét fogalmazta meg „ruhainstallációiban”. Ezeket az efemer, mégis az örökkévalóságnak szánt öltözékeket viszontláthatta végre a közönség, huszonhét évvel Király székesfehérvári kiállítása után.
9. Szenvedély – Rajongás és Művészet, Ludwig Múzeum, 2016. Kurátor: Christoph Tannert.
A rockzenei stílusok iránti rajongás természetét, történetét, személyes vonatkozásait bemutató kiállítás a Künstlerhaus Bethanienből érkezett Budapestre, és arra világított rá, hogy az akár fanatikussá váló zenei rajongás mennyire lehet fontos része az identitásunknak. A kiállítás a rajongói viselkedés és művészet kapcsolatára irányította a figyelmet, a rajongók kommunikációs eszközeire, a plakátok, kézzel rajzolt kazettatokok, fotók, dokumentációk készítésére, a fanzine-kultúrára. Mindennek ellenére a nemzetközi anyag konzervkiállításként látványosság maradt, és nem szervesült kellően a magyarországi szempontokat érvényesítő Rock/Tér/Idő című kiállításhoz, amellyel egy időben volt látható.
8. Rock/Tér/Idő, Ludwig Múzeum, 2016. Kurátor: Készman József.
A Szenvedély – Rajongás és Művészet című kiállítással párhuzamosan megrendezett tárlat magyar művészek archívumokat és magángyűjteményeket is bevonó könnyűzenei reflexióit gyűjtötte össze. A bemutató alapvetése volt, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek képzőművészetétől elválaszthatatlan a nem hivatalos, underground zene, amire a képzőművész zenekarok létrejötte mellett számos egyéb terület is – mint a lemezborító- és plakáttervezés – bizonyítékul szolgál. A kiállítás koncepciója nagy eredményekkel kecsegtetett, de maradéktalanul megválaszolnia nem sikerült a feltett kérdéseket.
7. Fekete Lyuk – A pokol tornáca – Budapesti Underground ’88–’94, Kiscelli Múzeum–Fővárosi Képtár, 2018–2019. Főkurátor: Balla Loránd.
A hazai állami kiállítótérben ritka, szórakozóhelynek dedikált tárlat a legendás (és hírhedt) Fekete Lyuk harminc éve indult történetének és ifjúsági kultúrán is túlmutató jelentőségének körbejárását célozta meg (beleértve a „magas kultúra” képviselőinek – Független Színpad, INCONNU-csoport – itteni jelenlétét), nemzetközi kitekintéssel, a rendszerváltás időszakához is adalékokkal szolgálva. Nagyrészt személyes archívumokra, az egykori törzsvendégek relikviáira (ezek begyűjtésére kampányt is indítottak), generációs jelentőségének felfejtése érdekében leginkább oral history-ra, interjúkra épülő kiállítás mindenképpen úttörő jelentőségű volt, még ha a korántsem teljes létszámban megkérdezett egykori résztvevők, látogatók, szervezők nézőpontjait nem is tudta maradéktalanul integrálni, és a legendák lebontásával sem próbálkozott.
6. Spions – Najmányi László audiovizuális előadássorozata, kArton Galéria, 2016.
A Balkon folyóirat közölte 2010-től több éven át Najmányi László szubjektív visszaemlékezés-sorozatát a neoavantgárdból kinőtt underground kultúra számára meghatározó, 1977-ben alapított, majd 1978-ban Párizsba távozott Spions zenekar – tagjai változó felállásban: Molnár Gergely, Hegedűs Péter (Peter Ogi), ifj. Kurtág György, Najmányi László, Zátonyi Tibor – történetéről. Erre alapozva, a We use the best / We use the rest című kiállításhoz kapcsolódóan az együttes egykori tagja ennek a kétrészes előadásnak a keretében beszélt a „Varsói Paktum első punk zenekarának” történetéről.
5. Magyar hippik – A hippi mozgalom és az underground művészet – Válogatás az 1960-as és 1970-es évek underground műveiből és korabeli felvételekből, kArton Galéria, 2014. Kurátor: Zombori Mónika.
A „magyar hippi” definiálására kísérletet tevő kiállítás és a kapcsolódó kiadvány két narratívából építkezett: a művészeti alkotásokat – köztük ismét erőteljesen a plakátokat – válogató kurátor nézőpontjából és az eseményeket megélő, illetve dokumentáló egykori (különösen a „galeri”-jelenséghez közel álló) szemtanú visszaemlékezésének irányából, elsősorban az általa összegyűjtött fotók alapján. Ugyan a kiállítás küzdött néhány, az ifjúsági szubkultúrák „vegyes”, itthon „együttes” jelenlétéből fakadó fogalmi problémával, de érdekes kísérlet volt a külső és a belső nézőpontot, szociológiai jelenségeket és műalkotásokat összekapcsoló bemutatók között.
4. We use the best / We use the rest – Szemelvények a magyarországi punkból, kArton Galéria, 2016. Kurátor: Oltai Kata.
A nagy nemzetközi punkkiállítások után tudomásunk szerint ez volt az első hasonló témájú hazai tárlat. Komplex társadalmi jelenségként, az ifjúsági szubkultúrán túl elsősorban attitűdként tárgyalta a punkot, az ellenkultúra lehetőségét is megfogalmazva vele szemben. Olyan fontos felvetésekkel élt, mint a sztereotípiák létrejöttének/gerjesztésének kérdése, vagy a szubkultúra önmítosza és a róla szóló irodalom vizsgálata, illetve az art punk mellett a szubkultúra populárisabb irányára való koncentráció. Az elsősorban angolszász párhuzamok, kiindulópontok mellett azonban nem maradt elég figyelem a magyar punk szintén produktívnak ígérkező német vagy akár a közelebbi térség kontextusában való vizsgálatára.
3. A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű, Magyar Nemzeti Galéria, 2015–2016. Kurátorok: Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László.
A hatalmas életműkiállítást El Kazovszkij és a camp kapcsolatára koncentráló szekciója (Camp, punk szubkultúra-terem, koncepció: Bogyó Virág, Hódi Csilla, Muskovics Gyula, Soós Andrea, Százados László) miatt említjük. Az 1960-as évek óta a szub- és ellenkulturális, valamint művészeti szótárban jelentős helyet elfoglaló, de fénykorát az 1980-as években élő, számos zenei kapcsolattal rendelkező camp „kifejezési forma” kultúraalkotó jelentősége elsőként ebben a koncepcióban tematizálódott ilyen „rangos” kiállítótérben.
2. Sírba visztek – A Bizottság a Műcsarnokba megy, Műcsarnok, 2011. Kurátor: Gulyás Gábor, Készman József.
A múlt rendszer talán legfelszabadultabb művészközössége, a Vajda Lajos Stúdió történetével számos ponton érintkező, kultikus-legendás új hullámos A. E. Bizottság zenekar történetét feldolgozó, mindenképpen hiánypótló és meghatározó kiállítás elsősorban a „képzőművész zenekar”-narratívát érvényesítette. Ilyen módon inkább autonóm műalkotások bemutatására, és kevésbé a kontextusra támaszkodott vagy a mítoszokra való rákérdezésre koncentrált.
1. Pokoli aranykor, Kieselbach Galéria, 2017. Kurátor: Rieder Gábor.
A Kieselbach Galéria saját profiljához képest rendhagyó kiállítást rendezett, amikor arra vállalkozott, hogy a rendszerváltás előtti underground színtér plakátjait bemutassa Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás gyűjteményéből. A gyakran kézzel rajzolt, grafikai alkotásokként is figyelemre méltó plakátok a nyolcvanas évek földalatti zenei életének lenyomatait őrzik abból az időből, amikor lemezkiadások híján a művelődési házak, művészklubok adtak egyedüli lehetőséget a fellépésre. A kiállítást övező hájp ellenére valóban meghatározó tárlat a magyar kultúrtörténet olyan darabjait vonultatta fel, amelyek betekintést engednek egy politikai korszak teljes kulturális világába „alulnézetből”. A kiállításhoz készült tekintélyes kötet legnagyobb erényének – számos fontos esszé mellett – az akkurátus, filológiai igényességű leírások számítanak. A kiállítás előzményének tekinthető a Budapest Galériában Bp. Szabó György gyűjteményéből rendezett tárlat (Ellenkultúra a 80-as években – Válogatás Bp. Szabó György plakátgyűjteményéből, 2013).
A borítófotót a Pokoli aranykor című kiállításról Dofka Zsuzsanna készítette.
