Áldozás
gyerekkoromban elképzeltem
hogy tűzoltó leszek és a megáradt folyókat
csendben izzó vörösinges bárányokkal
itatom fel
az ébredés minden álomfoszlányt felseper
a gejzírek akkor bugyognak leginkább
ha a hűsölni vágyó turisták enyhülés reményében
átlépik a kénkapuk bűzös árnyát
máskor azt láttam hogy a folyami
hálókban csak a szentelt halak akadnak fenn
oltárok ezüst gyertyatartói
a medervíz az utolsó fénytörés emlékét is kimossa
üvegszemükből
végül azért lettem pap mert álmomban
megértettem hogy áldozáskor is ugyanez történik
az ima átmossa a lelket és kioldja a kishitűség
fénytelen maradványait
Néma vihar
ez továbbra sem az Armageddon
mondanád de hangszálaid pattannak
mint ajzott ideg az íjon
hangodat gyűjtöd csak kosárba
lopott kavics lebeg mint tükrön
drótokon a sodrott álmok valósága
kertemben évekig neveltem egy perzsafát
levelei perzsa levelek tehát
rájuk Montesquieu írt korábban
(de nevében inkább Üzbek és Rika)
krisztustövist fon a vihar susog a vér
mozdul reped a látótavak csarnoka
Borítófotó: Pxhere
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.