A KULTer.hu 12. születésnapjára 2022. szeptember 21-én, az Alternatív Közösségek Egyesülete fogadóterében került sor. Az estét Váradi Nagy Péter, a portál főszerkesztője nyitotta meg. A közönség és a díjazottak köszöntését követően ismertette az este programját, miszerint a KULTer stART díj és közönségdíj átadása után a nyertesekkel hallgathatunk meg egy-egy beszélgetést, majd a 100 Thousand Poets for Change (100 ezer költő a változásért) nemzetközi programhoz csatlakozó debreceni kötődésű alkotók felolvasását.
A napirendi pontok érintését követően a főszerkesztő örömmel számolt be arról, hogy idén az üvegplakett és a cím elnyerése mellett 150.000 forint pénzjutalom, illetve számos tárgyi felajánlás is átadásra kerül. A stART díjat a szerkesztőség tagjainak döntése értelmében, míg a közönségdíjat a jelöltek névsoráról hírt adó cikkben, a KULTer felületén leadott voksok alapján ítélték oda. Utóbbi nagy sikernek tekinthető, hiszen rengeteg szavazat érkezett, és az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy ki nyer. Végül Kazsimér Soma kerekedett felül. Nyitóbeszédében Váradi Nagy kitért arra, hogy az elmúlt egy évben nagy fluktuáció ment végbe a szerkesztőségben. A szépirodalom rovat vezetését Pinczési Botond vette át, a vizuálKULT rovatot Berényi Csaba viszi tovább, illetve felelős szerkesztőként Pótor Barnabás segíti a portál működését. Az idei stART díj győztese, Papp Gréta pedig búcsúzik a szerkesztőségtől, az olvasószerkesztői és rendezvényszervezői pozíciót szeptembertől Varga Ákos tölti be.
A 2022-es stART díjas az ötödik, aki megkapta az elismerést, egyben az első női győztes.
Mivel Papp Gréta a litKULT rovat jelöltje volt, ezért szerkesztője, Urbán Andrea kérdezte. Magához ragadva a mikrofont szívből gratulált a díjazottnak, és laudációjára hivatkozva elmondta, hogy Papp 2019 óta tagja a szerkesztőségnek. Kiemelte továbbá azt is, hogy hálás lehet neki, hiszen ő maga később, 2020 májusában csatlakozott a csapathoz, és többek között az egykori olvasószerkesztő segített neki elsajátítani a „műhelytitkokat”. Majd arra kérte, hogy mondja el, milyen a 2022-es díjat a kezében tartania, és elevenítse fel a kezdeteket, az első KULTerhez kötődő élményeit. Papp boldogan számolt be a telefonbeszélgetésről, amelyből értesült győzelméről.
Hatalmas elismerésként éli meg, hiszen a szívéhez nőtt a portál,
s így talán még fájóbb a búcsú. Egyik első meghatározó élményeként a LÉK műhelyre tekint vissza. Az akkori műhelyvezető, Juhász Tibor mint a KULTer szerkesztője mutatkozott be, őt pedig meglepte, hogyan lehet egy ilyen fiatal ember szerkesztő. Majd három évvel később a Hajdúböszörményi Írótáborban Áfra János fordult oda hozzá, és tette fel neki a kérdést, szeretne-e olvasószerkesztő lenni az online folyóiratnál. Elmondása szerint nem emlékszik a reakciójára, de valószínűsíti, hogy örömmel fogadta a felkérést. Bizonytalan volt, de tanulni akart.
Urbán felhívta figyelmünket arra, hogy a díjazott neve nemcsak a litKULT rovatban fordul meg.
A szerző jól adaptálódik megannyi kérdéskörhöz, műfajhoz, szerkesztői koncepcióhoz és metódushoz.
Ennek mentén tette fel a kérdést, hogy valóban ennyire szerteágazó-e Papp érdeklődése, vagy ilyen jól ismerik őt a szerkesztők, netán a munkafolyamat közben ragadja magával egy-egy téma. Érkezett is a válasz, hogy mindez együttesen igaz. A litKULT rovatban 2017-ben publikált először felkérésre, később pedig ő is hozott ötleteket. Mindenesetre a szerkesztői javaslatok többször olyan témák felé orientálták, melyek irányába nem feltétlenül nyitott volna. Egyedül a popKULT maradt ki az írásait közlő rovatok közül, de bevallotta, hogy zenével kevésbé foglalkozik.
Továbbfűzve gondolatmenetét mesélt arról, hogy
amióta a szerkesztőségben dolgozik, mintha kinyílt volna egy „másik szem” benne.
Amint találkozik olyan témával, amelyről azt gondolja, hogy mások számára is érdekes lehet, azonnal elkezd jegyzetelni. Mindig motivált arra, hogy megismerjen alkotókat, és reméli, hogy a jövőben is lehetőség marad számára az írás.
A litKULT rovatszerkesztője a beszélgetést előremozdítva rámutatott, hogy amikor Papp publikációit szemlézte, az interjúkban szembetűnően gyakran találkozott vizualitást érintő kérdésekkel, gondolva itt többek között a Láng Eszterrel készített anyagra, melyben a költő elektrográfiáiról beszélgettek, vagy máskor a kötetborító jelentéssokszorozó funkciójáról Kulin Borbála legújabb kötetének esetében. A moderátor szöveg és kép kapcsolatáról kérdezte a stART díjast, hogy megkerülhetetlennek gondolja-e az illusztrációk bevonását az interpretációs folyamatba. Papp szerint magától értetődő a kérdésfeltevés a borító milyenségét illetően, ahogyan a mögötte húzódó történet is lényeges, hogy miért tart egy adott szerző egy adott borítót, képet, grafikát fontosnak.
A következő kérdés arra irányult, hogy a (sokszor láthatatlan) szerkesztési folyamat mennyiben másabb, amikor Papp olvasószerkesztőként dolgozik egy szöveggel, mint amikor az a sajátja. „Semennyire”, hangzott el, mire azonnal derű jelent meg a közönség arcán. A stART díjas szerint összeér a kettő,
mindig igyekezett sajátjaként kezelni mások szövegeit, és objektív maradni az általa írtakkal.
Ezt követően Urbán arról kérdezte beszélgetőpartnerét, hogy − summázva az elmúlt csaknem négy évet − volna-e néhány markáns pillanat, amelyet szívesen megosztana. A kérdés nehéznek bizonyult, összességében talán a rengeteg újdonság volt meghatározó Papp számára. Megélt egy felelős- és főszerkesztőváltást, szerkesztette a KULTer Instagram oldalát, és beleláthatott a pályázatírásba is. Az elmúlt években folyamatosan újabb és újabb lehetőségek érték. Amikor megtudta, hogy olvasószerkesztő lehet, és a reményteli érzés, hogy felérhet ehhez a pozícióhoz, mindent felülír. Az elmúlt évek során reggeli első gondolatai között mindig ott volt a KULTer, a szerkesztendő szövegek, vagy ha nem azok, akkor a pályázatok.
Egy Facebook-posztban Papp Gréta egykori mentora, Magolcsay Nagy Gábor is megosztotta gondolatait a győzelmet illetően. Többek között szóba hozott egy bizonyos verseskötetet is, amelynek az elkészüléséhez vezető út 2017-ben kezdődött a Független Mentorhálózatnak köszönhetően. Ekkor született az első vers, és ekkor talált rá Papp arra a témára, amelyből immár kötet születik. Hosszú idő telt el azóta, és konstans bizonytalanság volt benne, vajon megvalósul-e, hiszen az írásra csak hobbiként tekintett, és most sem törekszik a rendszerességre. Voltak olyan darabok, melyeket nem szeretett volna publikálni, fontosabbnak tartotta az alkotás önismereti oldalát. De az első megjelenések visszajelzései hatására megbizonyosodott abban, hogy közlésre érdemesek, nem maradhatnak a fiókban.
A készülő kötet munkacíme Lepecsételt szoba, amelyből a következőkben ízelítőt hallhattunk.
A beszélgetés végéhez érve említésre került, hogy az idei díjazott a Debreceni Egyetem magyar- és informatikatanár szakos végzős hallgatója, emellett a Déri Múzeum művészetpedagógiai asszisztense. Elmondása szerint jelenleg mindennel szemben előnyt élvez a tanítás, illetve a kötet, azonban fókusza gyakran változik. Bevallása szerint minden munkája egybeér a pedagógiában, és szereti ezt.
A megérdemelt tapsot és méltatást követően Pinczési Botond, a szépirodalom rovat szerkesztője vette át a szót. Beszélgetőpartnerének bemutatását azzal kezdte, hogy valamiképpen az ismeretlenbe való betekintést szeretne nyújtani. Októberben lesz egy éve, hogy a KULTer csapatának tagja, így számára az „első” tapasztalás élményével járt, hogy laudálhatott a stART díjra. Mivel az előző rovatszerkesztővel, Deres Kornéliával is egyeztetett, a jelölés konszenzusos volt. Ő maga nem szerkesztette még Kazsimér Soma szövegeit, így mindenekelőtt utána kellett néznie a munkásságának. Nem szégyellte bevallani, hogy a megismerés tanulságos folyamat volt számára, bár úgy érzi, kutatómunkájának nem sikerült eleget tennie, hiszen nem tudta definiálni Kazsimért. Ennek mentén intézte hozzá a kérdést, hogy a szerző miként is mutatná be magát.
Az idei közönségdíjas úgy gondolja, ő elsősorban alkotó, aki azzal munkálkodik, amivel sikerül felvennie a ritmust.
Ez sokszor nem egyszerű munka, önbizalomhiányából kifolyólag könnyen és hirtelen vált a témák között. Ha konvencionálisabb módon gondolkozik, akkor költőként definiálná magát, de ezt a meghatározást és az asszociált tevékenységet kevésnek érzi. Éppen ezért próbálkozott a performansszal, majd kezdett el festeni is, amit bevallása szerint nem tud, azonban rendkívül felszabadító élményként él meg. Az írásfolyamat is hasonló ehhez, amennyiben a létrehozást nem kifejezetten szereti, az elkészült műben viszont annál nagyobb örömét leli. Mindig is kereste a különféle kifejezési formákat, lehetőségeket a művészeti területek keverésére, hiszen szereti a határon levést, a sehova sem tartozást.
A következőkben Pinczési rámutatott a 12-es szám „varázsosságára” Kazsimér alkotói tevékenységében.
A közelmúltban elhunyt Szkárosi Endréről megemlékezve például 12 órán át élőben közvetítette, amint felolvas a művész kötetéből. Ezen a ponton merült fel a kérdés, hogy mi köti a közönségdíjast a Szkárosi-életműhöz, illetve honnan ered érdeklődése a hangköltészet iránt − hiszen nem minden gyerek felelné azt, hogy performer szeretne lenni.
Kazsimért már iskolásként érdekelte, vannak-e még élő költők.
Így haladt linkről linkre, és valamikor egy véletlen folytán szembetalálkozott a YouTube-on Ladik Katalin nevével. Azonnal elbűvölte a sokféle hang, ami valamiféle szabadságot, izgalmat feltételezett. Emellett mindig is foglalkoztatta a színház, szerette az esetlegességeket, például amikor felkértek valakit a színpadra a nézőtérről, vagy amikor a produkciók vége nyitott maradt. Ezt a jellegzetességet látta meg a hangköltészetben is. Szkárosi munkásságával is hamar megismerkedett,
őszintén bátornak gondolta, hogy van, aki vállalja a meghatározhatatlan pozíciókat.
Éppen ezért hatotta meg az a nagy csönd, amely az alkotó halálát övezte. Elhatározta, hogy valamilyen formában emléket állít, így jött az ötlet a 12 órás felolvasáshoz Szkárosi posztumusz születésnapján. Kíváncsi volt, mi történik a figyelmével ezalatt, végül két holtpontot élt meg, amiken sikerült átlendülnie. Beszámolt arról is, hogy a performanszok során fontos számára a test, amit az irodalom valamiképpen eliminál, azonban a felolvasás képes megmutatni azt. Ami előképeit illeti, nagyon szereti Tóth Kinga performanszait, Kele Fodor Ákos és Áfra János költészetét.
A következő kérdés a performansz adekvát befogadói hozzáállását érintette, mivel dilemmát kelt, hogy a pillanatnyiságot és jelenlétet igénylő előadást élőben is közvetítették. A moderátor arra is kíváncsi volt, hogy miként hatott Kazsimérra a közönségnélküliség és az őt körülvevő üres tér. A közönségdíjas visszaemlékezett egy utcai performanszra, amelyet Jeanne-Claude és Christo emlékére tervezett − becsomagolt egy szobrot Erzsébetvárosban az Almássy téren. Érdekesnek találta az utca emberének reakcióját: sokan azt gondolták, hogy Almássy gróf szobra került befedésre, azonban tévedtek. Tetszett neki a ráismerésük, hogy a mindennapokból ismert szobor nem az, akinek gondolták. Azonban nem tudja, hogy mi volna a kívánatos befogadói állapot.
Mindenesetre amikor előad, ő egy másik lélekállapotba kerül.
Ami a Szkárosi-performanszot illeti, egy idő után elfogytak az emberek nézőtérről, lassan elcsendesedett az utca, aztán már a hajnali madarakat hallotta, de az ott lévő közösség is leszakadt róla mint előadóról. Úgy érezte, nincs vesztenivalója, ezért a könyvben szereplő hangművészeti darabokat is megszólaltatta. Eleinte kínosnak érezte, de elhatározta, hogy teljes mellbedobással „tolja”, minél hangosabban. Akkor érezte előadását a legjobbnak, amikor egyedül volt a helyiségben, és a terem akusztikája visszaadta a hangokat teljes mértékben. Visszagondolva valóban érdekesnek tartja az online közvetítést, de elsődleges szempont volt, hogy a performansz bizonyos értelemben befogadhatatlan legyen, mint a Szkárosi-darabok maguk.
Pinczési főként azért szeretett volna kitérni erre a témára, mert kiderült számára, hogy Kazsimér jelentős mértékben online publikál. Ez felveti, hogy a nyomtatott lapok magasabb minőséget képviselnek-e, azonban az sem mellékes, hogy Kazsimér a műveiben sokszor hivatkozásokat, linkeket alkalmaz, amihez szükséges az online közeg. Ezáltal az a kérdés került megfogalmazásra, hogy a multimediális eszköztár használata mennyire tudatos a részéről.
A közönségdíjas szerint eljárásai gyors fókuszváltásával függhetnek össze, és szereti az azonnali kioldású publikációkat.
Még mindig tart attól, hogy a print nem fogadja be azt, amit csinál. Ennek ellenére küldött már műveiből nyomtatott folyóiratoknak is, és meglepetten tapasztalta, hogy milyen könnyen elfogadták azokat. Emellett szereti a kereshetőséget is, amit csak az online tér biztosíthat. Azonban már volt példa arra, hogy hiperlinkkel ellátott vers jelent meg nyomtatásban, és érdekli, vajon van-e olyan olvasója, aki aszkétamód begépeli a webcímet.
Mindez saját percepciójával is összefügg. Szeret versek alapján nyomozni, a Google Utcakép alkalmazását használni, hogy bejárja a különböző helyeket, illetve olyan parciális információkat írni a versekbe, amiket saját magának fedezett fel. Számára fontos a rámutatás gesztusa, egyrészt a sokféleség hangsúlyozása, másrészt az információ elérhetővé tétele értelmében. Szereti a kattintások adta olajozottságot.
Beszélgetésük végéhez közeledve feltette a szépirodalom rovat vezetője a kérdést, hogy beszélgetőpartnere tulajdonképpen miért ír verseket. Hiszen a vers ingerszegénynek tűnik az audiovizuális alkotásokhoz képest. Pinczési utalt arra, hogy kicsit vitát is akar gerjeszteni, mert nem ért egyet az irodalom monomediális zártságának gondolatával. Számtalan példát láthatunk arra, hogy a költészet képes felhívni a figyelmet külső tényezőkre, más médiumokra, utalás helyett tehát sokkal inkább megidéz. Amikor pedig direkt módon mutat valamilyen más médiumra, az nem kevésbé direkt, mint a Kazsimér verseiben feltűnő linkek. A kérdezett a hivatkozások beemelésével kapcsolatban elmondta, nem érzi költői nyelvi kompetenciáját elégnek ahhoz, hogy kifejezze azt, amit lát. Elmondása szerint szeret „sztorizni”, sokszor mégis azt érzi, hogy ahelyett, hogy körülírna egy esetet vagy helyszínt, inkább megmutatja fotón.
Ezek a beszélgetésbe „beszúrt” képek úgy működnek, mint verseiben a linkek.
Azonban amikor ezeket alkalmazza, az is fontos számára, hogy egy dolgot több perspektívából mutathat be. Így tekintve a kép komplexebb közvetítő, ő pedig valamiféle hiánytapasztalatként éli meg saját nyelvi deficitjeit.
A következőkben a díjazottat arra a gondolatkísérletre invitálta a moderátor, hogy képzelje el 60-80 évvel későbbi önmagát, valamint reflektáljon arra, hogyan érzi most magát, örül-e a közönségdíjnak. A frappáns poénként érkező „nem”-re a jelenlévők ismét mosollyal reagáltak. Kazsimér kitért arra, hogy ez a cím magával hozhatna akár egy keserű mellékízt is, hiszen jelezheti, hogy bár szakmailag nem ismerik el, legalább sokan szeretik. Ezzel semmi problémája nincsen,
nem igyekszik babérokra törni, inkább a tágas horizont megnyitását tűzi ki célul.
Érdekesnek találja például azt, hogy mentorált diákjai különböző dolgokra rezonálnak, más fogja meg őket munkásságából. A válasz bővebb kifejtése érdekében Pinczési arra kérte, nevezze meg azt a módot, amiképpen egy multimediális művésznek lehetősége volna életművének összegyűjtésére. Kazsimér szerint a megoldás talán egy internetes oldal lehetne kódokkal, technooptimistaként bízik a technológia fejlődésében, hogy erre a jövőben megoldás nyílik. Zárásként a díjazott felolvasását hallhattuk.
Elérkezünk az este utolsó napirendi pontjához. Juhász Tibor is köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte a közönség soraiban ülő tíz alkotót, akik a 100 ezer költő a változásért kezdeményezés jegyében felolvastak, hogy készítsék elő műveiket. A következőkben Urbán Andrea, Szénási Miklós, Gyarmati Dominik, Horváth Imre Olivér, Kulin Borbála, Szegedi Eszter, Áfra János, Bánfai Zsolt, Lajtos Nóra és végül Juhász Tibor osztották meg a közönséggel a többségben klímatudatosság és ökokritika jegyében készült műveiket. A formális programok lezárultával tér nyílt a kötetlen beszélgetéseknek, a baráti egymásra találásoknak és a szakmai diskurzusoknak.
KULTer születésnap: KULTer stART díj, 100 ezer költő a változásért, Alternatív Közösségek Egyesülete, Debrecen, 2022. szeptember 21.
A fotókat Áfra János készítette.
