Elveszettnek hitt írások, köztük kiadatlan versek kerültek könyvtárba, melyeket Seamus Heaney és Ted Hughes írt: közös barátjuk, az ír expresszionista művész, Barrie Cooke haláláig őrizte a leveleket és a költeményeket. A kartondoboznyi anyag a cambridge-i Pembroke College tulajdona lett, az intézményben kiállításokat is rendeznek majd belőle.
„Tedet és engem a horgászás kötött össze, Seamusszel pedig a művészet és a sár.” – mondta Cooke a Pembroke College-en angol irodalmat kutató Mark Wormaldnak. Wormald Hughes horgásznaplóit olvasva akadt Cooke nevére, és el is utazott hozzá Írországba. A művész második látogatásakor mutatta meg neki az elveszettnek hitt szövegeket.
85 vers, köztük kiadatlan költemények, illetve levelek és fotók szerepelnek a gyűjteményben.
Hughes huszonöt levele van köztük, valamint „vad” képek a Varjúról, továbbá a Trenchford on Dartmoor című vers, melyet Cooke-nak és akkori partnerének, Jean Valentine-nak címzett a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású brit költője.
Wormald szerint a gyűjtemény olyan szoros barátságról árulkodik hármójuk között, ami jobban befolyásolta Hughes és Heaney munkásságát, mint az eddig ismert volt. Többek között kiderült, hogy együttműködésük a 60-as évekig nyúlik vissza.
Cooke 2014-ben hunyt el, lányai a Pembroke College-nek ajánlották fel a hagyatékban lévő papírokat megvásárlásra.
Katalogizálásuk után a főiskola könyvtárába kerülnek, ahol több kiállításra is válogatnak majd belőlük.
Forrás: The Guardian, a borítóképen Hughes és Cooke horgásznak 1978-79-ben, a felvételt Aoine Landweer-Cooke készítette.