Nyolc Baumgarten-emlékdíjat és hét jutalmat osztanak ki idén, melyekkel a sok díjazott miatt alacsonyabb pénzjutalom jár, mint 2020-ban. Ugyanakkor összértékük ezúttal megközelíti az 5 és fél millió forintot. A díjátadóra egyelőre határozatlan ideig várni kell.
Az elismeréseket 2021-ben ítélik oda másodszor. Az alapítók az első három évre Kukorelly Endrét választották kurátornak, akinek feladata kizárni minden állami beavatkozást. Kukorelly Babits Mihály szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai nézeteit ne érvényesítse. Az idei díjak odaítéléséhez tanácsadónak Kálmán C. Györgyöt, Nemes Z. Máriót, Vámos Miklóst és Zilahi Annát kérte föl.
A díj jutalmazhat életművet vagy konkrét művet, továbbá figyelembe lehet venni a döntéshozatal során a szociális szempontokat is. Egy személy több éven keresztül is díjazható.
A Baumgarten-emlékdíjasok: Báthori Csaba, Bodor Ádám, Garaczi László, Margócsy István, Szijj Ferenc, Selyem Zsuzsa, Takáts József és Tompa Andrea.
Jutalomban részesül: Berta Ádám, Hermann Veronika, Kalász Orsolya, Németh Zoltán, Sipos Balázs, Ela Sobolewska és Szolláth Dávid.
A díjak és jutalmak összértéke 5.400.000 forint.
Ez a közösségi finanszírozásból fenntartott díjra befolyt összeg fele, mely úgy oszlik meg, hogy a díjazottak 500 ezer, a jutalmazottak 200 ezer forintot kapnak.
A díjat eddig 442-en támogatták. A szabályzat szerint ha egy évben az előzőknél nagyobb összeg folyik be, a korábbi évi, alacsonyabb összegű díjakat és jutalmakat az egyesület visszamenőleg kiegészíti.
2019 tavaszán merült fel, hogy Kukorelly Endre kezdeményezésére feltámasztják a Baumgarten-díjat.
Ő a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület ügyvezető elnöke, közleménye szerint „a Baumgarten-emlékdíj közösségi finanszírozáson alapul. A rendszerváltás óta gondolok arra, többször beszéltem is róla, hogy a Baumgarten-díjat az íróknak vissza kell venniük az államtól, mely 1949-ben elkommunizálta azt.”
Az elismerést eredetileg Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította 1929-ben, és
a Baumgarten Alapítvány olyan meghatározó szerzőknek ítélte oda, mint például Krúdy Gyula, Füst Milán, József Attila vagy Weöres Sándor.
Az emlékdíj teljes transzparenciával működik, célja, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon.
2020-ban a Baumgarten-emlékdíjakat Marno János, Márton László, Pintér Béla, St. Turba Tamás és Christina Viragh vették át. Jutalomban részesült Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián és Szilágyi Zsófia.
Forrás: Litera.hu, borítókép: Báthori Csaba (fotó: Szépírók Társasága), Bodor Ádám (fotó: Valuska Gábor), Garaczi László (fotó: Szépírók Társasága), Margócsy István (fotó: Szépírók Társasága), Szijj Ferenc (fotó: Wikipedia), Selyem Zsuzsa (fotó: Máté Péter), Takáts József (fotó: Bergics Balázs) és Tompa Andrea (fotó: Végh László)
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.