A westernfilm manapság ritka, mint a fehér holló. A nem túl népszerű, ám annál izgalmasabb műfajt általában akkor használják a kortárs alkotók, ha társadalmi-politikai problémákat kívánnak indirekt módon elemezni. Többek között ennek szellemében készült el Tom Hanks első westernje, A kapitány küldetése is.
Nem kell ecsetelni, hogy a vadnyugati történetek az Egyesült Államok megalapításától kezdve az 1960-as évekig azt jelentették Amerika számára, amit ma a szuperhősfilmek. A magányos fegyverforgató, az elhivatott törvényszolga vagy a fehérek és az indiánok között közvetítő határvidéki kalandor olyan mitikus,
archetipikus, esszenciálisan amerikai hősök, akik szimbolikusan megoldották a mindenkori társadalmi-politikai problémákat,
és segítettek elsimítani a szemben álló felek közötti ellentéteket a nagyobb jó, a civilizáció megerősítése és a nagyobb közösség, a nemzet felemelkedése érdekében. A Bőrharisnya, A virginiai, a Hatosfogat, az Idegen a vadnyugaton vagy az egyik utolsó, erőltetetten patrióta és az összes vadnyugati történetet magában foglaló klasszikus western, A vadnyugat hőskora ennek az ideológiának a szellemében készültek.
Egyrészt a közönség túltelítődése (a televízió elterjedésével a nézőket minden addiginál nagyobb mennyiségben árasztották el a vadnyugati filmek és sorozatok), másrészt a formabontó olasz westernek előretörése, harmadrészt a vadnyugat mítoszaira épített hazug, a vietnami háborút támogató propaganda következtében „indult bomlásnak” a zsáner a hatvanas–hetvenes években. A műfaj formabontó remekműveit, A Jó, a Rossz és a Csúfot, a Vad bandát, a Volt egyszer egy vadnyugatot, a Kis nagy embert, a McCabe és Mrs. Millert, valamint a csúfosan megbukott, de ettől még zseniális történelmi tablóként funkcionáló A mennyország kapuját hosszú, egy évtizedes „csend” vagy „tetszhalál” követte. A feltámadást a Farkasokkal táncoló, a Nincs bocsánat és a Tombstone – Halott város hozták el, azonban ezek a bizonyos időközönként jelentkező „neowesternek” sem voltak képesek a csodára: hiába az Oscar-díj vagy a pénzügyi siker, a western nem vált újra fősodorbeli műfajjá.
A kortárs rendezőegyéniségek időről időre a zsáner parabolikus potenciálját használják ki, vagy valamilyen emberi drámát igyekeznek elmesélni a műfaj keretei között – pont úgy, ahogyan azt Paul Greengrass rendező és Luke Davies forgatókönyvíró filmje, A kapitány küldetése teszi. A Paulette Jiles 2016-os regényéből készült adaptációban Tom Hanks játssza a Jefferson Kyle Kidd nevű veterán címszereplőt, aki a Konföderáció oldalán harcolva megjárta az amerikai polgárháború poklát, és kiábrándult a vérontásból. Persze idős kora is arra sarkallja, hogy békés, bár nem veszélytelen munkából éljen. Kidd 1870-ben, a nagy vasútépítés hajnalán járja a vadnyugatot. Az amerikai Nyugat benépesítése,
a civilizáció elterjedése előtti időkben inkább Darwin, és nem annyira a szövetségi kormányzat törvényei határozták meg a mindennapi életet.
A kapitány némi pénzért cserébe a poros határvidéki kisvárosok írástudatlan tömegeinek olvas fel nem feltétlenül friss újságokból lehetőleg szenzációs híreket. A főhős utazása során, egy rajtaütés után találkozik egy furcsa indián kislánnyal, akinek fehér a bőre, kék a szeme és szőke a haja. Mint kiderül, nem őslakos kajova, hanem egy német család gyermeke, és nem Kabóca, hanem Johanna Leonberger a neve. Mivel úgy került az indiánok közé, hogy azok lemészárolták a szüleit, és rokonai még élnek, Kidd kapitány vonakodva, de úgy dönt, nekiveselkedik a több mint hatszázötven kilométeres útnak, és visszaviszi a lányt a még életben maradt családtagjaihoz. Ahogy az lenni szokott, a kezdetben inkompatibilis felek az utazás és annak viszontagságai során egyre inkább megszeretik egymást.
Szerencsére Paul Greengrass igazi régi vágású (western)filmet rendezett, azaz nem akciófilmesítette a történetet, mint ahogy azt a pár évvel ezelőtt bemutatott, igen gyengére sikerült A hét mesterlövész-remake tette. Ahogy az egy vérbeli vadnyugati filmhez illik, a forgatás javarészt eredeti helyszíneken (az új-mexikói Santa Fe és környéke) zajlott, és bár
Dariusz Wolski operatőri munkája nem különösebben kiemelkedő, ahogy James Newton Howard is tipikus westerneposz-zenét írt
A kapitány küldetéséhez, az összhatás impozáns. Sőt, az a jelenet kifejezetten felemelő és katartikus, amelyben Kidd és Johanna először érkeznek meg együtt egy kisvárosba egy hatalmas marhacsorda kíséretében: a kamera madártávlatból, óriástotálból indít, és lassan ereszkedik le a kisváros lakóinak szintjére Howard grandiózus (vagy ahogyan Király Jenő írja a Volt egyszer egy vadnyugat kapcsán „világteremtő”) zenéje kíséretében. Eredetiség hiánya ide vagy oda, a műfaj rajongóinak szívét ez a képsor garantáltan megdobogtatja.
Ugyan a Kevin Costner-film fontos referencia, de A kapitány küldetése inkább a Coen-fivérek A félszeműjének párdarabja hasonló világábrázolása és a hősök között kialakuló kvázi apa-lánya kapcsolat miatt. Illetve némi Nincs bocsánat-beütés is észlelhető a filmben.
Paul Greengrass műve nyilvánvalóan kommentár a Donald Trump-i Amerikához,
mert ezen a vadnyugaton egyáltalán nem az indiánok jelentik a legnagyobb problémát, hanem az idegengyűlölet, amely az őslakosokra, a bevándorlókra és a fehér, angolszász, protestáns amerikaiakra egyaránt jellemző. Greengrass filmje arra koncentrál, hogy a vadnyugatot a maga sokszínűségében mutassa meg. Ennek a diverzitásnak a legmarkánsabb példája maga Johanna, akit egy tehetséges német gyerekszínész, Helena Zengel játszik. Zengelnek ez az első angol nyelvű filmje, és direkt ezért is választották őt a szerepre: hangsúlyos, hogy Johanna nem tud angolul, inkább csak az őslakosok nyelvét, illetve valamennyire a németet beszéli, és a Kiddel közös utazása során kezdi elsajátítani a hivatalos nyelvet. Különösebben persze nem éri hátrányos megkülönböztetés a cselekmény során származása és indián identitása miatt, de tény, hogy sehol sem látják szívesen, és egy banda mintegy meg akarja őt venni a kapitánytól, hogy prostitúcióra kényszerítse a tíz év körüli kislányt.
Ez egyrészt érzékelteti, hogy mennyire vették emberszámba akkoriban a bevándorlókat vagy az indiánokat a fehér, angolszász amerikaiak,
hiszen Johanna kétszeresen is veszélyeztetett, a rasszisták és xenofóbok szerint „alacsonyabb rendű idegen”-nek számít kettős identitása miatt. Másrészt a közös nyelv hiánya arra sarkallja a két főhőst, hogy a beszéden túli dimenzióba, a gesztusok, az arckifejezések és a tekintetek világába merészkedve sokkal mélyebben megértsék egymást, ezáltal sokkal erősebb kötelék alakuljon ki köztük.
A főhős is utal az indiánok és a fehérek közötti feszültségre, amelyet egyáltalán nem egyoldalúan vázol fel: ugyan az őslakosok támadásokat intéznek a farmerek ellen, de ezt azért teszik, mert ősi földjeiket idegenek bitorolják. Johanna német rokonai is bizalmatlanok a lánnyal szemben, és egy karóhoz kötik ki, amikor ráeszmélnek, hogy a gyermek a kajováknál eltöltött hosszú idő alatt már gyakorlatilag indiánná vált. Továbbá erős társadalomkritikát hordoz maga az ábrázolt korszak is. Alig pár évvel az appomatoxi béke, vagyis a polgárháború után játszódik a történet, amikor a Konföderáció és az Unió tagállamai, nemzetei közötti konfliktus még nagyon is élénk. A technikai értelemben persze gyorsan fejlődő ország egyértelműen mélyponton van a megosztottság, Észak és Dél ideológiai ellentéte miatt, ami csak tovább mélyíti az etnikai konfliktusok által a társadalom tagjai között teremtett szakadékot. A mai Egyesült Államokban, különösen a Capitolium ostromát és az elnökválasztást követően
a filmben felvázolt, „mindenki gyűlöl valakit” társadalmi állapot szintén nem ismeretlen, sőt nagyon is aktuális probléma.
Persze A kapitány küldetése nem ítélkezik, inkább higgadtan, a személyes dráma hátterében bontja ki a társadalomkritikát, és a vadnyugat valóságán keresztül finoman, de egyértelműen utal a kortárs problémákra. Kár, hogy a Kidd és Johanna között kibontakozó kapcsolat története nem elég izgalmas, nem túl eredeti, hanem inkább kiszámítható.
Aki látta A félszeműt, a John Wayne-féle Cowboyokat vagy A mesterlövészt, Clint Eastwood Gran Torinóját, James Mangold westernutalásokkal teli szuperhősfilmjét, a Logant, netán ismeri a The Last of Us című videojátékot, az nagyjából tudja, mire számíthat Paul Greengrass művében. Sajnos A kapitány küldetése minden klisét felhasznál, amelyeket a tapasztalt, kiégett, idős férfihős és az ártatlan, naiv, de vadóc gyermek közös történeteiből ismerünk. Igen, Johanna eleinte ellenséges Kidd-del szemben, és igen, részük van egy közös, amúgy életszagú és feszült lövöldözésben, amelynek hatására össze kell fogniuk, és össze is melegednek.
Greengrass semmit sem vett el, de nem is tett hozzá a tipikus sztorihoz,
így ha Tom Hanks nem lenne szokás szerint megnyerő, és nem varázsolna el bennünket Helena Zengel gyerekszínészhez képest remek alakításával, akkor A kapitány küldetése a cselekmény felétől érdektelenné válna. A cél persze az volt, hogy a film realista, hihető történetet meséljen el, de így is hiányzik egy markánsabb antagonista vagy néhány, a műfaj konvencióitól merészebben elrugaszkodó jelenet. Az említett városi bevonuláson, az első nagyobb lövöldözésen és a hatalmas porviharon (maga a viharjelenet megvalósítása egyébként suta és hatásvadász) kívül nincs olyan emlékezetes képsora A kapitány küldetésének, amely miatt esetlegesen szívesen újranéznénk. Minden megtörténik, ahogy kell, látjuk a vadnyugat kijózanító kegyetlenségeit, kapunk néhány megható, szívszorító epizódot, de egyik sem olyan erős, hogy kiemelje ezt a westernt a középszerből, a tisztes iparosmunkák futószalagjáról.
Ráadásul ha nagyon akarunk, még Tom Hanksbe is beleköthetünk, aki szokás szerint erős alakítást nyújt, de itt most a „szokás”-on van a hangsúly. Azaz Hanks nagyjából ugyanezt a figurát, ugyanezekkel az eszközökkel játszotta el már a Phillips kapitányban, A Greyhound csatahajóban vagy a Kémek hídjában is. Minden bizonnyal pont azért osztották rá Kidd szerepét, mert ért ezekhez „a hétköznapi amerikai hősökhöz”, de ezzel is csak azt biztosították be Greengrassék, hogy
sem a színész, sem a film nem mozdult ki egy pillanatra sem a komfortzónájából.
Ennek eredménye pedig egy abszolút nézhető, de gyorsan felejthető western, amelynek tényleg az az egyetlen erénye, hogy Tom Hanks is „megcselekedte, amit megkövetelt a haza”: végre játszott egy filmben, amely az – André Bazin szavaival – par excellence amerikai műfajba sorolható. A westernrajongók azonban ennél jóval többre vágynak, és mindannyiuk nevében írhatom, hogy inkább Nincs bocsánat-kaliberű vadnyugati filmeket szeretnénk látni a jövőben.
A kapitány küldetése (News of the World), 2020. Rendezte: Paul Greengrass. Írta: Paul Greengrass, Luke Davies. Szereplők: Tom Hanks, Helena Zengel, Michael Angelo Covino, Fred Hechinger, Neil Sandilands. Forgalmazza: Netflix.
A kapitány küldetése a Magyar Filmadatbázison.