„Megfontoltuk, kidolgoztuk, megpályáztuk”

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által kiírt Grádics pályázat egy kötetíró műhelyprogram, amely azoknak az egy- vagy kétkötetes alkotóknak szól, akik új prózakötetükön dolgoznak. A Grádics ötletgazdáival, Bán-Horváth Veronikával és Mécs Annával beszélgettünk. 

KULTer.hu: Kinek az ötlete volt, kinek a kezdeményezésére indult el a Grádics?

Mécs Anna: A KULTer.hu-n egy éve megjelent írásom végén arról sóhajtoztam, hogy az első vagy második kötet után kissé magára marad az író, és nincsenek igazán olyan műhelyek, ahol a még mindig a pályája elején álló szerző fejlődhetne. Veronika rám írt, hogy ha nincs, akkor mi lenne, ha csinálnánk?

Bán-Horváth Veronika: Egyeztettünk egy találkozót Annával, meló után bicajra pattantam, és beültünk a Bambiba.

Beszélgettünk arról, melyikünk min dolgozik éppen, mi jelentene segítséget,

és ezek mentén fel is vázoltuk a programot, azzal a céllal, hogy megmutassam a FISZ elnökségének az ötletünket. Megfontoltuk, kidolgoztuk, megpályáztuk, az NKA támogatta, megszerveztünk, meghirdettük.

KULTer.hu: A pályázati felhívásból idézik: „az első-második kötet után mintha azt várná a szakma: most már az elkövetkező évtizedekben alkoss szépen egyedül”. Egy-, illetve kétkötetes szerzőként ti hogyan tapasztaltátok meg ezt?

B. H. V.: Szeretem az írás közbeni magányt, jól elvagyok a fejemben, viszont időnként jól jönne a külső nézőpont. Van néhány barátom, akikre lehet számítani ilyen esetben, hálás is vagyok nekik ezért, de a rendszeres időközönkénti visszajelzések elmaradnak, nincs kerete a dolognak. A bárki számára nyitott műhelyfoglalkozások általában olyan hétköznap esti időpontokban vannak, amikor dolgozom. Meg talán a fókusz is más, a Grádics esetében mégiscsak kötettervekről beszélgetünk. Kisregényt írok, amihez 2020 végén meglepő módon elnyertem egy NKA alkotói támogatást. Van némi imposztor-szindrómám, talán ennek leküzdésében is segít egy olyan közösség, amelynek tagjai hasonló folyamatokon mennek keresztül, mint én.

M. A.: Én úgy látom, hogy a kezdő írók számára viszonylag sok íróiskola, műhely vagy tábor van, ahol kifejezetten a szárnypróbálgatást, elindulást segítik a műhelyvezetők. Viszont amikor már elindult az ember, és már megvan számára a könyvkiadás, a kötet-összeállítás tapasztalata, és szeretne továbblépni, új utakat kipróbálni, vagy a korábbi módszereit még fejleszteni, akkor nagyon nehéz ehhez szakmai támogatást kapni.

Úgy látom, hogy ez a „középhaladó” szint jelenleg hiányzik a kínálatból.

Nekem az nagy segítség, hogy a kiadómnak köszönhetően szerkesztő segíti a munkámat az új kötet megírása közben. Emellett viszont vágyom a szakmai közösségre is, arra, hogy csapatban, egymásra reflektálva is alkossunk, és lássunk sokféle dilemmát, megoldást a különböző írói kérdésekre.

A biztonsági öv szorításában

KULTer.hu: Ez azt is jelenti, hogy ti is jelentkeztetek a pályázatra?

B. H. V.: Volt némi dilemmánk ezzel kapcsolatban, de végül úgy döntöttünk, nem pályázunk, mert úgy éreztük, furcsa, kellemetlen feszültséget szülne, ha ötletgazdaként és szervezőként úgy tennénk, mintha véletlen kerültünk volna be az általunk koordinált programba. Jelenlétünket az első pillanattól szerettük volna transzparenssé tenni, ezért a sajtóanyagban is szervező-résztvevőként jelöltük meg magunkat. Nem mondom, hogy ez minden belső feszültségemet megszüntette, de még mindig ez tűnt a legjobb megoldásnak.

M. A.: Egy kedves költő ismerősöm mondott egy jó hasonlatot: ez olyan, mint a foci Eb, ahova a szervező ország automatikusan kikerül.

KULTer.hu: Mi alapján választottátok a két műhelyvezetőt, Cserna-Szabó Andrást és Mán-Várhegyi Rékát?

M. A.: Hosszú listáink voltak, a FISZ elnökségét bevonva ötleteltünk. Gondolkodtunk azon, hogy egy vagy két vezetője legyen-e a műhelynek.

Végül arra jutottunk, hogy ha két író párban vezeti az alkalmakat, akkor az izgalmasabb és sokfélébb lehet.

Adta magát, hogy egy nőt és egy férfit kérjünk fel, hogy ilyen szempontból is többféle nézőpontot hozhassunk be. Egy másik gondolatunk az volt, hogy szeretnénk olyan írókat felkérni, akik nincsenek korban sem nagyon messze az elképzelt csoportunktól – a „csoport korát” persze tágan kezeljük, nem is adtunk meg korhatárt a jelentkezéshez.

B. H. V.: Anna összefoglalta a lényeget, talán azzal egészíteném ki, hogy nyilván olyanokat kértünk fel a feladatra, akiket mi is szívesen olvasunk, izgalmas szerzőnek tartunk, és vannak szerkesztői tapasztalataik is. A többi műhelytitok.

KULTer.hu: Miért csak prózakötettel lehet pályázni?

B. H. V.: Az nem kizáró ok, ha valakinek eddig verseskötete(i) jelent(ek) meg, a lényeg az volt, hogy most prózai művön dolgozzon, és eddig legfeljebb két szépirodalmi kötettel rendelkezzen. A mostani Grádics pályázat demo is,

először vágunk bele ilyen típusú műhelymunkába,

de ha jól működik, a későbbiekben szeretnénk majd kötetíró líraműhelyt is hirdetni. (Pályázati forrás függvényében.)

M. A.: Eleinte azt terveztük, hogy líra- és prózaműhelyt is indítunk, de aztán a FISZ elnökségével közösen gondolkodva arra jutottunk, hogy most első körben jobb csak egy műnem felé fordulni, és azon letesztelni a konstrukciót. Egyébként a program hírére többen jelezték, hogy mennyire örülnének annak, ha már több könyvvel rendelkezők számára is lenne ilyen program – ez valószínűleg nem a FISZ profiljához tartozik, de másoknak esetleg ötletet adhat.

KULTer.hu: Hányan nyújtottak be pályázatot?

B. H. V.: 24 pályázat érkezett be összesen.

M. A.: Ami szerintem nagyon szép szám, tekintve, hogy itt egy féléves elköteleződést kellett vállalnia a pályázóknak, valamint azt is, hogy a többiek szövegeit elolvassák, érdemben reagálnak rá. Magukat a pályázatokat mi nem nézzük meg, a FISZ elnökségéből végeztek előzsűrizést, ellenőrizték, hogy a pályázati feltételeknek mely anyagok felelnek meg, utána pedig Réka és András választja ki a résztvevőket.

KULTer.hu: Hogyan tud segítséget nyújtani egy ilyen műhelyalkalom, valamint a szakmai közösség a készülő prózakötetek megalkotásában?

B. H. V.: Talán az első válaszomban már beszéltem arról, mik a személyes várakozásaim. Egyébként azt tapasztalom, hogy már a pályázás, a kötet koncepciójának újbóli végiggondolása, és a szakmai dilemmák megfogalmazása is rendkívül hasznos. Nemcsak az irodalom szempontjából, hanem drámatanárként és magánemberként is azt tapasztalom, hogy megtalálni és feltenni magunknak a jó kérdéseket önmagában is előremutató. Másokkal együtt, több nézőpontot figyelembe véve választ keresni pedig olyan tanulási és kapcsolódási lehetőség, ami nagyon sokat előrelendíthet az adott ügyeken, ebben az esetben prózai szövegeken.

M. A.: Amire nekem személy szerint nagy szükségem van, hogy bizonyos döntések meghozásában segítsen a program.

Egyre inkább úgy érzem, hogy egy nagyobb lélegzetvételű mű sikere rendkívüli mértékben függ a jó döntésektől.

Reflektáljak az aktuálpolitikára? Beleírjam a saját élethelyzetemet, vagy maradjak rezonőr? Három vagy négy elbeszélői hang legyen? Persze nem akarom delegálni a döntéshozást a csoportra, de végpontot adhat: itt és most jussak dűlőre. Emellett mérhetővé teszi a program az időt: kellemetlenné válik, ha ennyire látható, hogy eltelt mondjuk két hónap, és nem nagyon haladtam. Remélem a körülmények nyomása segít majd abban, hogy rendszeresen elővegyem a szövegeket és írjak.

KULTer.hu: Hogyan képzeljünk el egy ilyen műhelyprogramot? Ahogyan a pályázati felhívásban olvasható, az alkalmak 6 órásak lesznek. Hogyan fognak felépülni? Mindenkire sor kerül majd egy-egy találkozáskor?

M. A.: Ezt Réka és András közösen fogja kialakítani. Abban konszenzus volt az eddigi egyeztetések során, hogy mindenképpen szövegközpontúak legyünk. És azt is fontos leszögezni, hogy 5-6 szombat alatt nem fogjuk mind a 8-10 résztvevő teljes kötetét elolvasni, valamint reflektálni minden szöveghelyre. András fogalmazta meg nagyon találóan, hogy akár egy kétoldalas részlet is magában hordozhatja az egész kötet erősségeit és gyengeségeit. És akár a konkrét szövegek mentén merülhetnek fel majd általánosabb, akár elméletibb kérdések, amelyekről kialakulhat a szakmai diskurzus.

B. H. V.: Nem véletlen kértük, hogy a pályázók fogalmazzák meg, hogy melyek azok az alkotói kérdések, szakmai dilemmák, amelyekkel kapcsolatban segítséget várnak. Szeretnénk ezeket figyelembe venni a szakmai tervezésnél, és úgy kialakítani a közös munka keretét és tartalmát, hogy az valóban a résztvevőkről szóljon.