A Run Over Dogs nemrég jelentette meg új lemezét Now Let The Monsters Shine címmel, amely hat évvel a második album után írta tovább a zenekar történetét – de nem épp onnan, ahol legutóbb abbahagyták a srácok. A frontemberrel, Czeglédi Szabolccsal beszélgettünk az elsőre drasztikus fordulatnak tűnő új anyagról, kiégésről, és hogy hogyan érdemes tervezni friss zenekarként, ha a vártnál lassabban jönnek a sikerek.
KULTer.hu: A 2015-ös keltezésű második lemezetek (Cold Sweat of Lust) óta most először hoztatok ki nagyobb lélegzetvételű anyagot. Hogy érzed, megkönnyebbültetek?
Igen, mindenképp jót tett velünk ez a lemezmegjelenés. Jelenleg azt érzem, hogy
ezzel az albummal megkoronáztuk az eddigi munkánkat.
Sőt, abban a tekintetben elég fontos lett ez az anyag az életemben, hogy ha nem tudtuk volna összehozni ezt a hosszú szünet után, nem biztos, hogy elégedetten tudtam volna a későbbiekben visszatekinteni a zenekarhoz köthető zeneszerzői pályafutásomra. Az viszont furcsa érzés, hogy a Run Over Dogs történetében először nem rögtön, a felvételek és az utómunka befejezte után másnap lőttük ki a lemezt, hanem egy hosszabb előkészítő időszak előzte meg a megjelenést. Így kicsit az a benyomásom, hogy szerzői oldalról nincs meg az újdonság varázsa.
KULTer.hu: Ezek szerint egy ideje már elkészültetek az albummal.
Igen, nagyjából egy éve kezdtük el felvenni stúdióban a dalokat, fél éve értünk a végére. Közben kényelmesebbre is vettük a munkatempót. Úgy éreztük, hogy ennyi év után nem igazán kell kapkodnunk semmivel, plusz a karantén alatt sem nagyon sietett a világ sehová, úgyhogy még ráfordítottunk néhány hónapot az utómunkálatokra.
KULTer.hu: Milyen volt újra stúdiózni a zenekarral?
Szerintem nagyon jó élmény mindannyiunknak.
A bezártság alatt részben menekülőút is volt nekünk ez az alkotómunka.
Abból a szempontból viszont szokatlan tapasztalat, hogy máshogyan született meg a lemez, mint az előző kettő. Ezelőtt mindent egyben játszottunk fel, metronóm nélkül, és nagyon törekedtünk az élő hangzásra, a jelenlegi helyzetben azonban darabjaikban kellett rögzítenünk a dalokat. Ami persze egyben szintlépés volt számunkra, profibb volt a munka. Ezen a rendhagyó körülményen közben tompított, hogy ezúttal a stúdiónk maga a próbatermünk volt, a hangmérnöki teendőket pedig a basszusgitárosunk, Gál Máté végezte. Így, otthonos környezetben valamivel gondtalanabb ment a teljes folyamat.
KULTer.hu: A lemezt végighallgatva feltűnik, hogy nagyot fordítottatok az eddigi stílusotokon, nem mellesleg nagyon személyes és mély témák kerültek elő a dalokban. Mikor bedobtad a többieknek ennek az új koncepciónak az ötletét, mit szóltak hozzá?
Mikor eléjük álltam a feloszlás után néhány hónappal, és felvázoltam az új ötleteket, akkor mindenki azonnal azt mondta, hogy vágjunk bele, csináljuk meg együtt – az egészben talán ez volt a legszebb. Részben amiatt feneklett meg 2019-ben a zenekar, mert idővel megfogant bennem az a gondolat, hogy zeneileg többet szeretnék, mint amit addig csináltunk. Ezt viszont nagyon nehezen tudtam átadni a srácoknak, azért is, mert én magam sem tudtam, hogy merre szeretnék elindulni. Csak az volt egyértelmű, hogy
két lemez után fullasztó a két gitár-basszus-dob felállásban gondolkozni.
Ebben lett egy nagy segítségünk Nóvé Soma személyében, aki producerként tevékenykedett a felvételek alatt. Gyakorlatilag ő volt a híd az új ötleteim és a zenekar között, át tudta fordítani a srácok nyelvére az ötleteimet. Ez pedig elég bátorságot adott mindenkinek ahhoz, hogy nagyobb teret kapjanak a kísérletezést célzó törekvéseim. Ebből adódóan a Let The Monsters Shine annak is lenyomata, hogy hogyan tanultuk meg újra megérteni egymást.
KULTer.hu: Éreztetek ebben a váltásban kockázatot?
Nem igazán. Valójában nem sok veszítenivalónk volt, mivel a kommerciális sikert nem sikerült elérnie a zenekarnak az évek során. Szerintem az nagyobb kockázatvállalás lett volna részünkről, ha az elmúlt öt évben csak azért hoztunk volna össze egy új lemezt, hogy valahogy fenntartsuk a figyelmet. Az mondjuk tény, hogy eddig ez lett a legőszintébb és a legszemélyesebb anyagunk.
KULTer.hu: A személyesség pedig főleg a te alapötleteidből és témáidból állt össze. Gondoltál arra, hogy ezeket a dalokat épp a személyességük és őszinteségük okán inkább szólólemezként jelentetnéd meg?
Ez azért sem fordult meg a fejemben, mert ha valaha szólólemezt készítenék, azt mindenképpen magyar nyelvű dalokkal hoznám össze. De egyelőre semmi ilyesmi nincs tervben. Másrészt pedig biztosan hiányoztak volna mellőlem a srácok. Az elmúlt időszak minden kihívás ellenére elég közel hozott minket egymáshoz. Mindenki új melókat vállalt, új szerepeket vett fel, viszont mi vagyunk azok, akik ismerik egymás igazi arcát, egyben a legőszintébb kritikusai is vagyunk egymásnak. Szóval teljesen természetes volt az, hogy amikor jöttek az új ötletek, őket kerestem meg – már csak azért is, mert a dalokban felbukkanó történeteket javarészt együtt éltük át. Ha ők nemet mondtak volna, valószínűleg formába öntöttem volna néhány dalt otthon, de később hagytam volna elfelejtődni őket.
KULTer.hu: Második hallgatásra azért az is kitűnik, hogy a személyes hangvétel sem egy mostanában megszokott, bezártság alatti befelé fordulásnak az eredménye, hanem vállaltan egy mélyre ható önfeltáró folyamatból született az anyag. Mennyiben volt kihívás neked ezeket az élményeket dalokba foglalni?
Elég furcsa folyamat volt ez, mert időközben jöttem rá, hogy milyen hatással van rám a zeneszerzés. Persze, a korábbi lemezeknél is volt egy-két szám, amelynek a megírása után szusszannom kellett egyet. Valószínűleg a rengeteg felgyülemlett indulat miatt most könnyen kigördültek belőlem a dalok, de közben azt is éreztem, hogy rengeteg terhet teszek le. Leginkább az okozott feszültséget bennem, hogy a lemezen előforduló témák jó része olyan dolgokhoz kapcsolódik, amikről csak a legközelebbi barátaimmal beszéltem eddig.
Nagyjából olyan ez, mintha lefénymásolnám a naplómat, aztán a példányokat ezrével szétszórnám Budapesten.
Emiatt sokáig gondolkoztam rajta, hogy megjelenjen-e egyáltalán ez az anyag – nem szerettem volna beengedni mindenkit az életembe. Érdekes, mert ennek a kérdésnek az eldöntésében pont kapóra jött a világjárvány. Mikor kihoztuk a G0t W0rse/All G0ne című dalunkat felvezetésképp, a legtöbb cikk azt taglalta, hogy mennyire durván reflektál a jelenlegi helyzetre, pedig a szám eredete bőven a járvány előtti időkre vezethető vissza. Ez ébresztett rá arra, hogy ez a nagyjából egy év lesz az egyetlen megfelelő időszak ahhoz, hogy ezeket a dalokat közönség elé tárjuk. Most mindenki padlón van, így mindenki rezonálni tud a maga módján a szerzeményeinkkel, anélkül, hogy azt firtatnák, mi ihlette őket.
KULTer.hu: Többször utaltál rá a lemez megjelenésekor, hogy az elmúlt években alkotóként kiégve érezted magad, ami közrejátszott abban, hogy parkolópályára került a zenekar. Mi vezetett végül mégis vissza a zenéhez?
Ebben az az érdekes, hogy akárhogyan is nézzük, a mi zenekarunkat a világjárvány mentette meg a feloszlástól. Egy rakás feldolgozatlan problémát, szorongást és nehézséget gördítettem magam előtt jó pár évig, közben úgy éreztem, hogy rengeteget vállaltunk a zenekarral a kezdetekkor, és sok tervünk nem igazán úgy sült el, ahogyan szerettük volna – emiatt már egészen 2017-re visszanyúlóan akadályba ütközött az alkotás.
A karantén elején aztán le tudtam picit ülni végre, és kiszakadva a zajból elkezdtem hallani a saját hangomat.
Ez segített abban, hogy egyáltalán újra kézbe vegyem a gitáromat. Azt mondjuk biztosan tudtam, hogy nem a lemez mindenáron való megírása a cél, és nem is az, hogy újra színpadon legyek. Igazából ezzel az anyaggal tanultam meg azt, hogy néha jobb tét nélkül, mindent elengedve alkotni, aztán ez végül vonzó lett mindenki számára a zenekarban. Ebből adódik az az elhatározás, hogy nem leszünk most már ráfeszülve arra, hogy hányan jönnek el a koncertekre és mennyien hallgatják a dalainkat a neten, ahogyan azt sem gondoljuk most már, hogy a világhírnév és a turnézás a célja a zenekar létezésének.
KULTer.hu: Érdekes, hogy ezt mondod, mert a Run Over Dogs pont az a zenekar, aminek összejöttek külföldi turnék is. Visszatekintve, ezeket az élményeket is beárnyékolja az ürességérzet? Közük lehetett a zenekar megfenekléséhez?
Egyáltalán nem, az európai turné például a lehető legjobb volt, ami akkor velünk történhetett. Az első öt év valószínűleg életünk egyik legszebb időszaka volt.
Egyszerűen az volt a baj, hogy nagyon magasra lőttük be az elérendő céljainkat.
Teljesen irreálisnak tűnik most már az, amit a kezdetekkor mondtunk magunknak és másoknak, hogy majd mi leszünk azok, akik külföldön befutnak és hosszútávú karriert építenek a zenéből. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az ember ne álmodjon nagyot. Inkább azt, hogy érdemes két lábbal a földön lenni, és ha a saját kitűzött céloknak vagy elvárásoknak nem tud azonnal megfelelni egy alkotócsapat, akkor azt a helyén kell kezelni. Mi elvesztünk abban, hogy folyamatosan az eredményeket hajtottuk, az esetenkénti csalódások pedig hatványozottan odacsaptak a lelkesedésünknek. Csak azt nem vettük észre, hogy közben elmentünk a lényeg mellett.
KULTer.hu: Mindennek fényében hogyan látod, merre tart most a Run Over Dogs?
Én nagyon várom, hogy nekikezdjünk a következő lemeznek! Úgy gondolom, az lesz az igazán érdekes, hogy miután a srácok ráéreztek arra, hogy én a jelenlegi állapotomban hogyan gondolkozom a dalírás közben, most már simán összeállhat egy olyan lemez, amin találkozik majd a korábbi időszakunk a mostani komolyabb, hangzásban visszafogottabb anyagunkkal. Azt azért
leszögezném, hogy az akusztikus hangszerelést nem fogom erőltetni a későbbiekben
– ehhez a lemezhez, sőt, a zenekar fennmaradásához szükség volt az újdonságra, a kísérletezésre, de ezután nagyon jó lesz visszaállni az elektromos gitár zúzásához. A legjobb érzés talán az, hogy várom már, hogy a régi dalainkat is elővegyük a próbákon. Sok koncertet ellenben nem tervezünk, nem szeretnénk már országos turnékra járni.
KULTer.hu: Mik a terveitek 2021-re?
Nemrég rögzítettünk egy live sessiont, aminek a második részét szeretnénk rövidesen kihozni. Szeptember elejére tervezzük a lemezbemutatót, egyet Budapesten, egyet pedig Kecskeméten. Addig viszont úgy néz ki, hogy a zenekar történetében először színpadra léphetünk a Kolorádón is, aminek nagyon örülünk. Egyébként nagyjából ezt a tendenciát fogjuk követni – évente maximum 3-4 koncertet tervezünk adni a számunkra igazán kedves eseményeken és városokban. Mindeközben kilátásba helyeződött a fennállásunk tizedik évfordulója, amit szeretnénk méltóképpen megünnepelni. De a közeljövőben egyelőre próbáljuk kiélvezni, hogy újra együtt lehetünk, és hogy visszataláltunk a Run Over Dogs közös útjához. Aztán bízunk benne, hogy ha kellően fókuszálunk ebben az időszakban az új dalötletekre, hamarosan jelentkezni tudunk a negyedik lemezünkkel is.
A fotókat Nagy Balázs készítette.
