Két évvel ezelőtt azzal zártam a beszámolómat, hogy 2020-ban jegyzem le legközelebb orfűi élményeimet. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Tavaly kétszer hirdették meg, majd fújták le a fesztivált a járvány miatt, ám idén komoly esély van arra, hogy két Fishingen is részt vehessünk.
A háromnapos MiniFishinget azért találták ki a szervezők, hogyha augusztusban elmaradna a fesztivál, ne maradjanak hoppon, hiszen az évekkel ezelőtt szponzormentessé vált rendezvény nem bírt volna ki még egy bevétel nélküli évet. Tavaly sokan nem kérték vissza a bérletük vagy napijegyük árát (vagy csak egy részét), ezzel is segítve a felszínen maradni sokunk kedvencének, a FOO-nak. Aki idén tudott és akart Orfűre jönni (kellett a védettségi igazolvány), az egy rövidebb, kisebb léptékű, a Fishing korai szakaszát az utóbbi évek újításaival szerencsésen vegyítő fesztiválon vehetett részt. A tavalyi lyukas évért (amikor egy, a Panoráma Campingbe szervezett félspontán, egyszálgitáros koncerteket kínáló bulira is elmentünk, csak hogy enyhítsük az elvonási tüneteket) az égiek pedig úgy kárpótoltak minket, hogy esőmentes, meleg, nyári időt bocsátottak ránk.

Sokfelől meg lehetne fogni a napokban befejeződött MiniFishinget. Hiszen ahány fesztiválozó, annyiféleképpen élte meg azt a három (esetleg két vagy egy) napot: a Pécsi-tó partján erőt gyűjtve az estékhez, fröccs- vagy sörtúrán, strandolva, végre tömegben lenni és újra önfeledten bulizni, koncertről koncertre vándorolni, ismeretségeket kötni vagy épp közösen átélni a futballcsodát a magyar-francián.
Bennem ott volt az újrakezdés felvillanyozó várakozása és beteljesült öröme,
(koncertéhségről is írhatnék, de azt már a MiniFishing előtt enyhítettem itt-ott), a harmadannyi látogatóval sokkal szellősebbé, nyugodtabbá, családiasabbá váló FOO okozta váratlanul kellemes, a fesztivál kezdeteit megidéző érzés is. Könnyebb volt a kezelhető mennyiségű tömeget homogénnek látni, olyannak, amihez odatartozónak érezhetem magam, és a legtermészetesebb módon beszédbe elegyedni bárkivel.

Jól áll (legalábbis az én szememben) a Fishingnek ez az erősen szálkásított, áramvonalasított állapot. Kisebb kínálat, kevesebb program, kisebb tömeg, erősebb hatás. Az eddig kettes számú nagyszínpad, mely sátortetőt kapott (de szerencsére nem esett), volt idén a Nagyszínpad, mellette a Borfalu, A tűzhöz közel és a(z) Segglyuk Amondó színpad teljesített szolgálatot. Amíg koncert volt a nagyszínpadon, a többi helyszín „pihent”, ám a 20:20-as és 23:00-as idősávban a három kisebb színpad párhuzamosan működött, többször is komoly dilemma elé állítva a fesztiválozókat.
De nézőként így is megkaptuk azt a még befogadható napi koncertmennyiséget (és minőséget), mint a hagyományos, nagyszabású Fishingen.
A harmadannyi közönséget a kevesebb színpad és pult mellett ritkásabb gasztrosétány várta,
idén hiányoztak a civil sátrak, ám a női vécéknél még az a csoda is megesett, hogy egyáltalán nem volt sor.

Öt éve a beszámolóm olyan pillanatfelvételek sorozata volt, melyek jobban bevésődtek, és egyediségükben képesek általánosan jellemezni a Fishing on Orfű hangulatát, szellemiségét. Ilyen pillanatból szerencsére idén is számos akadt, erősen meghatározva a fesztivál színezetét. Elsősorban a találkozásokat és az ezekből kialakuló hosszabb-rövidebb beszélgetéseket kell kiemelnem. Legyen szó a sorbanállás közbeni laza fecsegésről, a fröccstúra alatti komoly baráti lelkizésről, szimpatikus és erősen ittas fesztiválozókkal megannyi regiszterben való eszmecserékről vagy akár a nyitónapon Földes Eszterrel (Lovasi feleségével) spontán kialakuló, a Karinthy Színház jövőjét is latolgató társalgásig. A hazavonatozás alatti hosszas, két nem fesztiválozóval folytatott közéleti vitát nem is említve.
Ám nem csak szavakkal él az ember, az elme mellett a test is tud emlékezni.
A téli-tavaszi tétlenségre ítéltetés után rég nem tapasztalt érzés volt a FOO utáni kellemes zsibongás az ugrálástól elszokott vádlikban. Vagy Orfű biciklivel való elérése és elhagyása, így csak részlegesen támaszkodva a MÁV szolgálataira. A Pécsi-tavon először kipróbált csónakázás, mely után a fürdés sem maradhatott el. Az évente ismétlődő minigolf, melyet idén a magyar-francia Eb-meccs megtekintése követett, ahol az sem zavart minket, hogy a nagyszínpad előtti kitaposott, poros, kavicsos placcon maradt csak árnyékos hely, hiszen a válogatott bravúrdöntetlene minden kényelmetlenségért kárpótolt. A kreatív szurkolók kukán dobolták a megfelelő ritmust, ezzel is folyamatos biztatásra ösztönözve a nézőket.

A fellépők nagy része általában két dologról szót ejtett: kifejezték örömüket, hogy újra közönség előtt játszhatnak, és hogy végre fesztiválon szerepelhetnek. És itt most ezek a kijelentések sokkal többek voltak üres frázisoknál, hiszen mi, fesztiválozók is ugyanezt a hiányt éltük át hónapokon keresztül. Illetve
szót emeltek a múlt héten elfogadott pedofiltörvény ellen,
mely szándékosan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Beck Zoli (30Y) meg is hatódott a közönség ragaszkodásától, a magukat szomorú fiúknak tituláló Esti Kornél tagjai mosolyogtak örömükben, Péterfy Bori pedig a szokásosnál is erősebb színpadi jelenlétbe hergelte bele magát. Jó volt a Supernem, a P.A.S.O. vagy a Vad Fruttik a maguk egyedi módján intenzív koncertje után lecsendesedni a MMAMT erdei fellépésén vagy a Platon Karataev élőben is transzcendens élményt nyújtó zenéjén. Érdekes adalék, hogy huszonnégy órán belül Sallai Laci előbb a Platonnal, majd a Galaxisokkal lépett fel az Amondó színpadon, melynek ugyanazon pontján állva gitározta végig a koncerteket.

Az idő múlásán is el lehetett mélázni a Carson Coma-koncert alatt, hiszen Giorgióék nemcsak tehetségesek, hanem szemtelenül fiatalok is, és a szép számú közönség átlagéletkora sem haladta meg a harmincat. A hiperkarma nagyszínpados fellépésén, melyen a tizenéves korosztály is képviseltette magát, arra kellett rájönnöm, hogy
amikor húsz éve egy EFOTT-on először voltam Bérczesiék koncertjén, a mellettem bulizó fiatalok talán még nem is éltek.
Az általam régen látott Kiscsillagon is felnőtt lassan egy generáció, és szombati koncertjükön jó formát mutattak. Bár korábban fanyalogtam néhány fellépésükön, most – egy látványos rontás ellenére – nagyon egyben voltak és jó ívet követtek a dalok. Lovasi előző napon a fröccstúrán is jó benyomást tett ránk: szórakozott, ám szórakoztató és nagyon közvetlen jelenléte, illetve egyszálgitáros produkciói sokunkban hagytak kellemes emlékeket. Jó volt látni, amint egy kérdésre reagálva hirtelen belelkesedik, és eljátssza kedvenc Szécsi Pál-dalát.

Az Esti Kornélon a 3-8. sorban pogózókat is érdeklődéssel követtem: eleinte rózsadombi úrifiúkként, majd újlipótvárosi vagányok módjára szórakoztatták magukat, de mikor összekapaszkodva táncoltak egy lassabb számra, a csepeli melósok szolidaritását is felidézték. Az utolsó dalnál sok addig csak szemlélődő fesztiválozó csapódott hozzájuk, így belvárosi módon fejeződött be a pogó, vagyis sok volt a turista.
Bár minden fesztiválon akadnak bunkók, akik úgy lökik meg a kezed, hogy magadra öntöd a sört, vagy magasabb létükre beállnak eléd a koncerten, Orfűn ők mindig is elenyésző kisebbségben voltak. Mint az a lány, akit többször el kellett cipelniük a biztonságiaknak az Én meg az énekről, mert kihívóan, pár méterről bámult a kásásan beszélő, a drogokról sokadszorra lejövő Bérczesi Robira. Vagy az a srác, aki nem először vett úgy részt fröccstúrán, hogy a százfős társaságra szégyent hozva a Pécsi-tó partján minden egyes szembejövőnek HELLÓ-t ordít. De ezek a kellemetlenségek mintha csak arra lennének jók, hogy még többre becsüljük azt, amit a MiniFishingnek idén köszönhetünk.
MiniFishing on Orfű, Orfű, 2021. június 17-19.
A fotókat Borbás Mátyás és Máté Péter készítette.