Zenészekkel beszélget a szintén zenész Egyedi Péter, akit az Óriásból, a Rájátszásból és a Mmamt nevű szólóprojektjéből ismerhetünk. A Szabadlábon podcastot nem négy fal közt, hanem egy olyan séta közben veszik fel, melynek útvonalát a vendég választja, a hallgató pedig hivatalos interjú helyett egy kötetlen magánbeszélgetés fültanúja lehet. A Lábas Vikivel (Margaret Island) rögzített ötödik epizód a KULTer.hu-n debütál.
A Szabadlábon podcastban Egyedi számára fontos vagy érdekes könnyűzenei figurák szólalnak meg, akikkel a házigazda könnyedebb, ugyanakkor bensőségesebb beszélgetéseket folytat. „Ezek nem interjúk.
A Szabadlábont egy kötetlenebb formátumnak szánom, ahol leginkább a beszélgetés kedvéért beszélgetünk és nem az aktualitások miatt.
Ahol a hallgató jobban megismerheti a vendég emberi oldalát, hiszen majdhogynem egy magánbeszélgetésbe hallgathat bele” – mondta Egyedi Péter a műsorról.

Az ötödik epizódban Lábas Vikivel, a Margaret Island énekesnőjével ment sétálni Egyedi, ami azért is volt különleges alkalom, mert hiába futhattak össze korábban backstage-ekben, elmélyülten még sosem beszélgettek. A felvétel közben folyamatosan szakadt az eső, de így is jót sétáltak Fonyód-Bélatelepen. A zenélésen és a Margaret Islanden túl szóba került a gyerekkor és a családi nyaralások mellett az is, hogy időnként milyen oda nem illő dolgok kerülnek elő a Balatonból, de beszéltek még többek között a maximalizmusról és az ellentmondásosságról, a popzenéről, a dalszövegírásról és arról, hogy milyen undorító dolgokban szeretnek hemperegni a kutyáik.
A podcast először a KULTer.hu oldalán hallgatható meg, de június 3-tól elérhető lesz a YouTube-on, Spotify-on és minden fontosabb online felületen. A műsor során említett legfontosabb dolgok listája is elérhető a YouTube-videó leírásában. A Szabadlábon kéthetente jelentkezik új részekkel.
A podcast az NKA Hangfoglaló kollégiumának támogatásával jött létre.