Felállt a Szépírók Társasága új elnöksége: Czinki Ferenc lett az elnök, Babiczky Tibor és Józsa Márta pedig az alelnöki tisztséget töltik be.
Szociális alap az egzisztenciális nehézségekkel küzdő tagok számára, a női munkacsoport tevékenységének kiszélesítése, a vidéki és határon túli szépíró-körök megalakulása és folyamatos jelenléte az irodalmi közéletben,
a magyar irodalmi élet egyre intenzívebb bekapcsolása a nemzetközi irodalmi és kulturális életbe
– a Szépírók Társasága újonnan választott elnöksége az előző vezetéshez hasonlóan ezeket a törekvéseket tekinti elsődleges fontosságúnak. A májusban – a társaság történetében először elektronikusan – megtartott elnök- és alelnökválasztás alkalmával a tagság minden korábbinál nagyobb egyetértésben döntött a vezetőség új tagjairól.

A Szépírók Társasága egymás irodalmi munkásságát megbecsülő, hasonló szellemiségű írók szakmai és érdekvédelmi szövetségeként jött létre 1997-ben. Jelenleg 398 tagja van. 238-an adták le szavazatukat, az érvényes szavazatok száma 236. Az új elnök Czinki Ferenc író, szerkesztő, kritikus, programszervező, a társaság eddigi alelnöke, 231-en szavaztak igennel a programjára.
Czinki kiemelt újításaként szerepel egy Tanácsadó Testület létrehozása,
többek között a Szociális Alap, a Női Érdekvédelmi Munkacsoport, a vidéki Szépíró-körök képviselői, a Társaság különböző korosztályai és korábbi, vezető tisztséget betöltő tagjainak bevonásával.

Babiczky Tibor költő, szerkesztő, újságíró alelnököt is meggyőző többséggel, 229 igen szavazattal választotta meg a többség. Pályázatában hangsúlyosan szerepel az, hogy a magyar és a külföldi nyilvánosságban való konkrétabb megjelenés és részvétel az írók érdekeinek védelmét jelenti.
Babiczky fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Szépírók Társasága érdekvédelmi szervezet,
ami azt is jelenti, hogy a kulturális életet érintő eseményekhez, esetleges sérelmekhez a testületnek – ahogy eddig is – van és lesz mondanivalója; ez megegyezik a tagság elvárásaival.

A vezetőség harmadik tagja az ősszel megválasztott Józsa Márta író, újságíró, televíziós és rádiós szakember,
az ő megbízatása még két és fél évig tart. Az elnökségi programmal teljesen egyetértve folytatja az előző ciklusban megkezdett munkát. Ahogy a leköszönő elnök, Szkárosi Endre költő, művészeti író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész is változatlanul segíti utódja tevékenységét.
Forrás: Szépírók Társasága