A Szépírók Társasága által alapított Szépíró-díjak átadására október 30-án került sor a budapesti Három Hollóban. Az elismerést szépirodalmi kategóriában Kemény István, értekező próza kategóriában Bánki Éva, a Junior Szépíró-díjat Fenyvesi Orsolya, a Kéri Piroska-díjat pedig Karádi Éva vehette át.
A Szépírók Társasága 2001-ben alapította Szépíró-díját, amellyel
az írókból és irodalmárokból álló szakmai közösség az általa különösen nagyra becsült tagjait jutalmazza.
Az évek során a díj a magyar irodalmi élet egyik legrangosabb elismerésévé vált, amelyet a Szépírók Társasága tagjaiból alakult szakmai zsűri ítél oda az előző év legkiemelkedőbb próza-, vers- és esszékötetéért. 2013-ig a díjat minden évben kiosztották, ám 2014-től 2018-ig támogató híján azt nem kapta meg senki. A 2018-as újraindítással egy több mint egy évtizedes tradíciót élesztett fel az írószervezet, azzal a módosítással, hogy most már
két szerzőnek adják át szépirodalmi, illetve irodalomkritikai tevékenységért.
Ehhez járul hozzá 2019 óta a Junior Szépíró-díj, 2020 óta pedig az az évben elhunyt Kéri Piroska emlékére az irodalomszervezőknek alapított elismerés.
A három éves mandátumú zsűri idéntől Deres Kornéliából, Péntek Orsolyából és Németh Gáborból áll.
A szakmai zsűrizés változatlanul biztosítéka annak, hogy állami ideológiáktól és kereskedelmi érdekektől is független döntés szülessen, amely olyan művekre, műfajokra és szerzőkre is felhívhatja a figyelmet, akiknek más csatornákon keresztül kevesebb esélyük van az elismerésre, s így a szélesebb körű ismertségre.

Wilhelm Droste laudációja szerint a Kéri Piroska-díjas Karádi Éva
„a kultúra erőműve. Karádi Éva egészen rendkívüli tehetséggel támogatja és alakítja az irodalom és a kultúra életét.
Sötét időkben is képes ablakot, ajtót nyitni. Számára fontos, sőt, szent a kintről beáradó fény. Kerüli a reménytelen csatározásokat. Saját maga és munkatársai számára egyenesen megtiltja a Magyarországon egyébként olyannyira kedvelt alámerülést a túlérzékenységbe és önsajnálatba, hiszen a siránkozás felemészti az energiát, amit ő és mi magunk is oly égetően jobbra fordíthatunk.”

A Szépíró Junior-díjas Fenyvesi Orsolyát laudációjában Csuha István azt kiemelve méltatta, hogy
„saját hanggal lépett be a pályára és sorolt be idővel a kortárs irodalom derékhadába.”

Az értekező próza kategória díjazottját, Bánki Évát Babiczky Tibor laudálta: „Utazni öröm, de mindannyiunknak szüksége van egy Vergiliusra ebben a földi pokolban, amit közkeletűbb szóval turizmusnak hívnak. Bánki Éva rendhagyó útinaplója, a Telihold Velencében nem bédekker, nem talmi látványosságokkal teli sugárút, hanem a klasszikus szellem ösvénye. Leírásai Szerb Antaléhoz mérhetők, gondolatfutamainak tisztasága pedig Borges esszéit juttathatja eszünkbe.
Bánki Éva könyvében a személyes sors hiba nélkül illeszkedik rá a történelem eseményeire.”

A szépirodalmi Szépíró-díjat Kemény István kapta. Wirth Imre verssel indított méltatásában elmondta: „Hívott Babiczky Tibor: Kemény István kapja a Szépírók idei díját, laudáljam én. Halkan, egyre halkabban és rekedten hallgattam és végül igent mondtam. Nem a díj, nem a hatvan év – amiért Isten éltesse! –, hanem a nem tágítható tér, a szemlélődés végessége, a Limesekre vetett tekintet, ahogyan a történelem gazdagságát, a régi térképek titokzatos bizonytalanságát kifosztja a saját test borzongatóan radikális közeledése…”

A Szépíró-díjat korábban a következők vehették át:
2001 – a Magyar Rádió Irodalmi Osztálya, Márton László, Oravecz Imre, Radnóti Sándor; 2002 – Kovács András Ferenc, Sípos Gyula, Spiró György; 2003 – Hamvai Kornél, Kálmán C. György, Nádasdy Ádám; 2004 – György Péter, Németh Gábor, Térey János; 2005 – Angyalosi Gergely, Grendel Lajos, Tóth Krisztina; 2006 – András Sándor, Beney Zsuzsa, Földényi F. László; 2007 – Györe Balázs, Tandori Dezső, Tábor Ádám; 2008 – Borbély Szilárd, Karátson Endre, Lator László; 2009 – Aczél Géza, Krasznahorkai László, Takács Ferenc; 2010 – Bán Zoltán András, Győri László, Vajda Miklós; 2011 – Garaczi László, Marno János, Veres András; 2012 – Bodor Ádám, Margócsy István, Villányi László; 2013 – Báthori Csaba, Oravecz Imre, Szálinger Balázs; 2018 – a díj előző évekbeli szünetelésére tekintettel a támogatók jóvoltából összesen hat szerző részesülhetett elismerésben: Csaplár Vilmos, Krusovszky Dénes, Molnár Krisztina Rita, Schein Gábor, Szilasi László és Tolnai Ottó; 2019 – Ferencz Mónika, Ungváry Rudolf, Szilágyi Zsófia és 2020 – Cserna-Szabó András, Hetényi Zsuzsa, Rácz Péter és Szendi Nóra.
Forrás: Szépírók Társasága, borítófotó: Fenyvesi Orsolya – Facebook, Karádi Éva – litcentrum.sk, Kemény István – Szirák Sára, Bánki Éva – Jelenkor Kiadó