Azok, akik csütörtök este a Malterbe látogattak, egy kissé formabontó könyvbemutató részesei lehettek, hiszen a program nem sokkal a kezdete után inkább egy problémaérzékeny, nyitott beszélgetéssé vált. A résztvevők körüljárták a címadó fogalmat, a transzmédiát, illetve annak feltételezett határairól vitatkoztak. Jelen sorok szerzője a kötetet nem olvasta, így a szerkesztők, Gregor Lilla és Fejes Richárd, valamint beszélgetőtársuk, Hlavacska András szavain keresztül igyekszik megvilágítani az interdiszciplináris tanulmánykötet által felvetett kérdéseket.
Rövid bemutatkozást követően Hlavacska rögtön Gregor Lilla felé fordult, hogy röviden mutassa be a könyvet. A Debreceni Egyetem doktorandusza elmondta, hogy aTranszmédia a Kijárat Kiadó gondozásában, a digi::poszt sorozatban jelent meg 2021-ben. A sorozatban eddig két fordításkötet mellett (Bruno Latour Hibrid gondolkodás − Válogatott tanulmányok és Michel Serres A természeti szerződés) Horváth Márk és Lovász Ádám A határsértés technológiái − Alkalmazott filozófiai tanulmányok című kötete látott még napvilágot. A Debreceni Egyetem doktorandusza ismertette a kötetben szereplő tanulmányokat, ami alapján nyilvánvalóvá vált, hogy egy különösen sokarcú könyvről van szó. Drakula adaptációitól Heinrich von Kleiston keresztül Beyoncé Lemonade című albumáig találhatunk témákat, összesen nyolc tanulmányt, melyek mind a transzmédia problematizálását célozzák. A bevezető ismertetése után Fejeshez került a szó, aki megpróbálta röviden összegezni, pontosan mit is érthetünk transzmédia alatt.
Egyfelől elbeszélési rendszerekről beszélünk,
olyan narratívákról, amelyek egyidejűleg különböző médiumokon keresztül jelennek meg, s e médiumok viszonyait vizsgálva fejthetjük meg őket. Fejes kiemelte, hogy az elbeszélés azonban nem kizárólagos sajátsága a transzmediális képződményeknek. Létezik transzmediális pedagógia, aktivizmus és újságírás is. Munkadefinícióként a következőképp ragadta meg a transzmédiát: „olyan jelenségek [együttese], melyek az értelmet, a jelentést a különböző médiumok jelentésteremtő képességeiből rakják össze.” Ezt illusztrálva szerkesztőtársának esetét hozta a multimediális jelenség példájaként. Ha szeretnénk megvizsgálni Gregor Lillát mint személyt, akkor a Facebook-profilját és egyéb platformok segítségét együttesen igénybe véve alakíthatnánk ki róla komplex képet.
Erre reagálva Hlavacska beemelte a transzmediális univerzumokat is a beszélgetésbe:
az önreferens Marvel vagy a Harry Potter franchise egyszerre több platformot, médiumot is lefed. Az előbb említett, jelentéstermelő viszonyrendszer egyértelműen kimutatható, de felmerült a kérdés, hogy az univerzum bővülése szempont-e a transzmediális kutatások számára. Fejes erre Henry Jenkinsre, a tudományterület neves amerikai képviselőjére hivatkozva válaszolta meg a kérdést, miszerint nem elég a referencia, a fellépő különböző fragmentumoknak/bejegyzéseknek (ahhoz, hogy transzmediális jelenségeknek nevezhessük őket) új információkat is kell tartalmazniuk.

Hlavacska az elmondottakra reagálva a saját kötetnyitó, Drakula-adaptációkról szóló tanulmányát hozta fel, melyben az adaptáció és a transzmedialitás viszonyát vizsgálva próbálta megvilágítani, milyen sajátosságok révén válik Drakula története transzmediális jelenséggé – kiderült, hogy ő nem egészen látja annak a Drakulát. Ugyanakkor szimpla adaptációként sem gondolja elkönyvelhetőnek, hiszen a karakter megjelenik bizonyos produktumokban, melyek között maga a figura létesít kapcsolatot. De ez ennyiben általában kimerül, így a világépítés elmarad, hiszen maga a környezet vagy más jellegzetességek nem öröklődnek. Ezek után a beszélgetés résztvevői a kötet felépítésére tértek át, hiszen
egészen különböző tematikájú és megközelítésmódú szövegeket válogattak a könyvbe.
Elsőként Gregor Lilla beszélt arról, milyen megfontolások állnak a felépítés mögött. Szerinte a transzmedialitásnak van egy − a kötet által kirajzolt − sokkal kevésbé szigorú, kevésbé a Jenkins-féle definícióhoz köthető oldala. Ez pedig a tanulmányok sokféleségéből adódik, melyek az olvasót számos médium akár együttes vizsgálatára képesek invitálni. Hlavacska ehhez csatlakozva megjegyezte, hogy a kötetről szóló kritikák egyik közös felvetése a programadó előszó, előtanulmány hiánya volt. Gregor Lilla azonban a sorrend védelmére kelt, és elmondta, hogy pont azért nem került alapozó tanulmány a kötet elejére, mert nem egy kizárólag szakmai közönségnek szánt terméket akartak. A rendkívül tág keretekkel bíró fogalom, hívószó interpretációjára, annak árnyalására, továbbgondolására kívánták felhívni a figyelmet.
Nem szerettek volna rögtön definíciót kínálni, és kijelölni az olvasók nézőpontjait a változatos megközelítések előtt.
Ezért döntöttek úgy, hogy Fejes definíciókísérleteket és értelmezéseket taglaló tanulmánya a kötet zárószövege lesz. Sokkal fontosabbnak tartották, hogy a címben, még ha az kérdőjel hiányában leginkább egy állításként érthető, a kérdésfeltevés aktusa is benne legyen.

Hlavacska tanári tapasztalataival csatlakozott rá a beszélgetésre. Diákjainak azt a feladatot adta, hogy pár perc böngészés után próbálják felismerni, a kiosztott szövegek közül melyik tanulmány, melyik esszé. Arra a konklúzióra jutott, hogy a diákjai azokra a szövegekre mondták rá, hogy tanulmányok, amelyeket a negyedik sor után már nem értettek. Úgy gondolja, hogy a kötet szerkesztői ebből a szempontból remek munkát végeztek, hiszen pontosan a fiatal kutatók számára kívánják hozzáférhetővé és érdekessé tenni a tudományt. Hiszen ha a kutatók „tolvajnyelven” tudnak csak megnyilvánulni, akkor sokakat elriaszthatnak egy adott tudományterülettől.
Gregor szerint fontos megtalálni azt az értekezőnyelvet, amely a tudományosságából nem veszít, de a befogadást sem nehezíti.
Nem vetné el teljesen a komplex szó- és fogalomhasználattal megírt szövegeket, mert úgy tartja, megvan a helyük azoknak is a tudományos életben. Fejes, még ha szerkesztőtársával nem is értett egyet ebben a tekintetben, abban igazat adott neki, hogy fiatal kutatóként fontos az értekezőnyelvet a közérthetőség szempontjából is figyelembe venni. Pláne, ha olyan helyzetben van, mint a Transzmédia, amely egy itthon nem igazán ismert tudományos területre kívánja felhívni a figyelmet.

Pár pillanatra elhallgattak a beszélgető felek, mintha csak az elmondottakat szerették volna emészteni. A háttérben búgni kezdő hűtő hangja felrázott mindenkit, így újra lendületet vett a beszélgetés, és a kötet összeállításának kulisszatitkairól is megtudhattunk érdekességeket.
Kiderült, hogy Fejes kutatási útjának egyik kardinális része a transzmédia,
hiszen pár éve az ELTE falai között olyasvalamivel akart foglalkozni, amivel más addig még nem nagyon. A téma itthoni ismeretlensége miatt azonban marginalizálónak élte meg a vállalkozását. Egy számára kedves oktatóval összefogva az intézmény falain akart „betörni” az új kutatási érdekeltségeivel, hogy ne Gadamert kelljen idézgetnie a tanulmányaiban. Gregor Lilla, tompítva Fejes szavait, hozzátette, hogy természetesen ugyanúgy fontos Gadamer, mint a transzmédia, de míg előbbivel legalább 500 ember foglalkozott már, utóbbira nem irányult még elég figyelem. Végül egy két évvel ezelőtti műhelyalkalom alapozta meg az asztalon előttük álló, magenta színű kötetet. A transzmédia létjogosultsága mellett érvelve hozzátették a beszélgetők, hogy a primer jelenségek abszolút jelenléttel bírnak hazai szemmel is, azonban a kutatásuk elenyésző jelentőségű.
Félve, de a „populáris kultúrát” hozta példaként,
amely meghatározza a mindennapjainkat, mégsem igazán próbáljuk hazai kutatóként megközelíteni a terminus alá tartozó jelenségeket. Elmegyünk a könyvtárba vagy a könyvesboltba Harry Potter-kötetekért, hallgatjuk Beyoncét, mert szeretjük a zenéjét, de ezen túl is érdemes beszélni róluk. Megtudtuk, hogy számos tanulmány kimaradt a kötetből. Ezek szerkesztése és gondozása túl időigényes művelet lett volna, amelyet a szerkesztők a disszertációírás mellett rendkívül nehéz feladatnak tartanak.
Fejes reméli, hogy a fiatal kutatók közül valaki felveszi majd a fonalat, és elindul itthon a diskurzus.
A kutató hisz a „new wave bölcsészet”-ben, így szeretné, ha a következő kutatógeneráció számos itthon egyelőre feldolgozatlan diszciplínát felkarolna. Szerkesztőtársa úgy gondolja, hogy Szegeden és Pécsett is vannak hasonló kezdeményezések. Gregor Lilla a képregény kutatójaként − habár magát irodalmárnak tartja − beszélt arról, hogy gyakori gyermekbetegsége a hazai képregénnyel foglalkozó kutatásoknak, hogy legitimációs szándékú értekező szövegeket írnak, holott egészen sokan foglalkoznak a témával.

Ezek után megnyílt a hallgatóság számára is a beszélgetés, és az egyébként is baráti hangulatú diskurzus egy kötetlen vitába folyt át, amelyben némi pogácsa mellett számos izgalmas kérdés felvetődött, illetve többen a transzmédia határainak feszegetésével is megpróbálkoztak. Bármennyire részletesen is próbálja a beszámolóm visszaadni a változatos, még ha olykor csapongó diszkusszió fontosabb állomásait, a nyílt eszmecsere útravalói megmaradnak a buzgó résztvevők számára.
Transzmédia – kötetbemutató, Malter, Debrecen, 2021. október 28.
A fotókat Som Balázs készítette.