Az Alföld folyóirat szerkesztősége 2004-től a Debreceni Irodalmi Napokhoz (DIN) kötődően, az Alföld-díjasok estjén ismeri el kiemelkedő szerzőit. Idén is három nívódíj talál gazdára, illetve a 2020-as díjazottak is november 9-én vehetik át a plakettet.
A debreceni folyóirathoz kapcsolódó díj maihoz hasonló szokásrendjét az 1978-ban alakult új szerkesztőbizottság alakította ki. Az elismerés neve 1993-ban lett Alföld-díj, ettől az évtől a pénzjutalom mellé a szerzők E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják.

Heten kétszer is megkapták: Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János.
A díjátadó a Nagyerdei Víztoronyban lesz, a jeles alkalommal egyben azt is ünnepli a szerkesztőség, hogy a DIN 50 éves lett. A kitüntetettek laudációit a decemberi Alföld-szám közli.

2021 Alföld-díjasai Balajthy Ágnes irodalomtörténész, kritikus, Gál Ferenc költő és Visky András költő, író, drámaíró.
Balajthyt „a 20–21. századi utazási irodalom szisztematikus értelmezéséért,” valamint az olvasóikat „orientáló szakszerű bírálataiért” ismerték el. Gál „különös atmoszférájú versvilágának megteremtéséért,” továbbá a lap „olvasóit gazdagító költeményeiért”, Visky pedig „ a dialógust kitüntető, a költői és drámai megszólalásmódot ötvöző írásművészetéért,” az Alföldben megjelent verseiért, versesregény-részletéért és drámájáért érdemelte ki az Alföld-díjat.
Forrás és borítókép: az Alföld Facebook-oldala.