Cseh Tamás halála óta egymást érik a vele foglalkozó kiadványok, a dalok feldolgozásai és az emlékkoncertek. Nem túlzás azt állítani, hogy kultusza van, ráadásul neve a kultúrpolitika fontos márkája lett. Mindennek ellenére nagyon hiányoznak az olyan alkotások, amelyek örökségét élő hagyományként kívánnák és sikerrel tudnák bemutatni.
Persze, ez nem jön magától. Ezért a legjobb döntést hozták Cseh Tamás és Csengey Dénes hagyatékának kezelői, amikor a befejezetlen, kazettákra feldünnyögött vagy csak papíron létező, esetleg kész, viszont lemezfelvételig el nem jutott ’80-as évekbeli dalainak anyagát
nem rajongói csemegeként publikálták,
hanem odaadták Beck Zoltánnak és Szűcs Krisztiánnak, hogy kezdjenek vele valamit. Az ismeretlenségből évtizedek után előkerült dalok jó kezekbe kerültek: az így létrejött, Másnapnak keresztelt koncert minden percében friss és eleven. Elsősorban azért, mert a két zenész a hagyományt nem tisztelni akarja, hanem a sajátjukká és magukon átszűrve közkinccsé tenni. Így tudják felmutatni, mit mond az akkori zene és szöveg a mai befogadónak. (Az első koncertjük az idei Ördögkatlan Fesztiválon volt, de év végéig a budapesti B32-ben és más helyszíneken is megtekinthető az előadás. Ez a kritika a november 17-i eseményről szól.)
Lehet, hogy a magyar kultúrtörténet sajátosságaként kell már elkönyvelnünk, hogy a Kádár-korszakban született művek egy része (politikai vagy személyes – tehát politikai – okokból) torzóban maradt, vagy nem volt lehetőség arra, hogy méltó körülmények közt kibontakozhasson. Ilyen például a KEX zenekar, amelynek saját története jóformán nincs is, csak hatástörténete, az viszont egyre vastagabb: érdekesebbnél érdekesebb feldolgozások születnek (Bérczesi Robitól a Budapest Bárig, a 30Y-tól a Pegazusok Nem Léteznekig), amelyek közül magasan kiemelkedik a The Qualitons lemeze (Kexek, 2019), az elmúlt évtized talán legjobb magyar albuma.
Ehhez nagyon hasonló archeológiai-rekonstrukciós művelet a Beck–Szűcs-páros Másnapja.
Nem feldolgozás, mert a régi alapanyaghoz való hozzányúlás egyik esetben sem történeti érdekesség vagy személyes ízlés miatti kisajátítás. Hanem inkább a két korszak közötti közvetítés médiuma, amely múltról és jelenről egyaránt állításokat tesz, és amelyben a múlt és a jelen folyamatosan egymást értelmezheti. Nem utólagos igazságszolgáltatás a torzóban vagy fiókban maradt művek befejezésével, hanem párbeszéd a múlt anyagával, amely jelenbeli helyzetünket is segít megérteni.
Cseh Tamás életművére a kezdetektől jellemző a szerepek és tudatok megkettőzése. Első lemezén (Levél nővéremnek, 1977) két énekes hallható, ő és Másik János, de mindketten ugyanannak a figurának adnak hangot. Második lemezén (Antoine és Desiré, 1978) Cseh Tamás egyedül énekel, és mindkét címadó karaktert ő szólaltatja meg. Pályáján az alkotás is mindig közösségi tevékenység volt: sosem írt dalszöveget, csak dallamot. Amikor Bereményi Gézával megszakadt munkakapcsolatuk, Csengey Dénessel dolgozott együtt, ebből született a Mélyrepülés című színházi műsor, majd lemez (1988), amely szerintem
a Cseh Tamás-életmű leggyengébb láncszeme.
Valószínűleg azért is érzem így, mert ez az album zárvány maradt Cseh Tamás pályáján. A rendszerváltás környékén ugyanis újra Bereményivel kezdett dolgozni, és képesek voltak a megváltozott körülmények között újra magas minőségű alkotásokat létrehozni. (Az MDF-alapító Csengey pedig parlamenti képviselő lett, majd 1991-ben váratlanul meghalt. Mostanában kezdik újra felfedezni a munkásságát. Életműve csonka: prózaíróként nem kiemelkedő, esszéi szorongásos kortünetek, politikusként – mely szerepre talán a leginkább volt hivatott – hirtelen halála miatt nem tudott kiteljesedni. Mindenesetre úgy látszik, az utóbbi időben próbálnak belőle kulturális ősapát kreálni, elsősorban konzervatív oldalról, több-kevesebb sikerrel.)
Beck Zoltán és Szűcs Krisztián is az én megkettőzését viszi színre a Másnapban. A műsor fikciója szerint ők egyvalaki két példányban, egy fizikailag is kettéhasadt személyiség két fele, nevek nélkül, ugyanolyan ruhában. Ennek megfelelően
néha együtt, néha külön énekelnek.
Ez a finoman jelzett identitásmegosztás azonban nem áll össze történetté. A dalok nincsenek cselekményre felfűzve, szüneteikben kevés szó hangzik el, a rövid párbeszédek pedig játékosan hagyják lebegni a kérdést: kik vannak a színpadon és milyen szerepet játszanak?
Nincs rögzített, egyértelmű jelentése semminek, bármi lehet bármi, mindenki egyszerre önmaga és más is – és ebben a radikálisan közösségi alapú felfogásban gyökerezik a hagyományként fellelt archív anyagok megszólaltatásának sikere. Beck és Szűcs nem önmagukként (nem híres popzenekarok énekeseiként) vannak jelen a színpadon, Cseh Tamás és Csengey sem kultikus figuraként jelennek meg. A színpad hátterét egy róluk készült fotó adja, ám azon Cseh Tamásnak csak a körvonala látszik, az is hátulról. A hangja felvételről hallható, de az arca, a teste nem látható. Az hiszem,
ha látnánk, mindent maga alá gyűrne személyének kultikus atmoszférája.
Ennek csapdahelyzetét elegánsan és ügyesen kerüli el a Másnap, ami nem tribute-előadás, megszólaltatói nem akarják utánozni Cseh Tamás előadásmódját, manírjait (sok feldolgozásnak és emlékműsornak ez a nagy hibája), hanem a hagyományértelmezésük által létrejött közösségi alapon egyszerűen elő akarják adni a dalokat. Ezért tűnik (a kontextus minimális ismeretében) magától értetődőnek és élőnek, amit a színpadon látunk.
Hogy melyik dal milyen állapotban maradt fenn – hogy például van-e, amihez egészében most született dallam, melyiknek kellett a szövegét átírni vagy kiegészíteni –, azt nem tudjuk, de nem is fontos, hiszen
a két egykori szerző éppúgy az alkotóközösség tagja, mint a két előadó.
A mű közös. Egyedül a cím jelzi az időbeli távolságot: a ’80-as évek második felének aznapja után 2021 a fejfájós, szédülős másnap – mint az érem két oldala.
A jobban ismert Cseh Tamás-dalokhoz képest figyelemre méltó különbség (ami a Mélyrepülésen nem feltűnő) a Bereményi urbánus és magánérdekű dolgokból privát mitológiát kifejlesztő, dísztelenségében is erősen poetizált szövegeitől idegen keresztény szimbolika, amelyet Csengey előszeretettel használ: bárány, kereszt, angyalok és ördögök irodalmi utalásokkal variálódó, vissza-visszatérő képei.
Ezek a motívumok sosem egyszerűsödnek politikai allegóriákká.
Mégis, ezek a szövegek a magyar nemzet sorsát és történelmét – ami a Másnap sok dalának fő témája – kimondatlanul is valamiképp a keresztény történetfilozófia alapján képzelik el (legalábbis a sikerültebbek): a közösség, még a nemzedéki közösség is, politikai közösség, történetének eseményei pedig a bűn, a feloldozás, a megváltás képzeteivel vannak leírva. Ebbe a felfogásba ágyazódnak a mindennapiságról szóló beszámolóknak álcázott, de súlyos kérdéseket tematizáló szövegek is (ilyen súlyos téma például a párkapcsolati krízis, a nemzedéki szorongás, a kollektív tudatalattiba száműzött közös bűnök, „az új lakótelepek szociológiai problémái” és így tovább).
Ez az urbánus keresztény képzetkör Cseh Tamás (Bereményivel írt) kurucos-népdalos dalainak világához viszont észrevétlenül simul. A tétek mégis máshol vannak. A Bereményi-szövegekben elképzelhetetlen a családnál vagy barátságnál nagyobb közösség (például a nemzet) emlegetése, a nagy társadalmi változásokról is mindig az egyén nézőpontjából vagy egy szerepként felvett típusfigurán keresztül értesülünk (aki lehet történelmi vagy fiktív személy is), és az alaphangoltság cinikus-kedélyes.
Csengey szövegei ezzel szemben vállalják a közösség nevében szólást és a tragikus pátoszt,
de természetesen nem 19. századi retorikával. A Másnapban szereplő dalok szövegei is tele vannak iróniával, humorral, intertextualitással, cselekményességgel, remek költői ötletekkel. A Beck–Szűcs-párosnak köszönhetően tudatosulhat – ami a Mélyrepülést hallgatva nem ennyire egyértelmű –, hogy Csengey igen tehetséges dalszövegíró volt. Van néhány darab a műsorban, amelyik túlságosan a Bereményi-szövegeket imitálja képhasználatában, szándékosan esetlen rímeivel, és szövegüket tekintve ezek jóval sikerületlenebbek (ilyen például a Jutkáról szóló dal). A hozzájuk tartozó dallamok sokkal jobban hasonlítanak a Cseh Tamással megszokott dalaikra (szuggesztív recitálás nem túl szofisztikált gitárkísérettel). De amint Csengey szövegei más, új irányokba mennek (például hexameterben szólnak, illetve nem refrénként ismételnek bizonyos sorokat), úgy követi őket a zene is, invenciózus megoldásokra késztetve a Másnap duóját.
A műsor anyaga a zenei változatosság és az eltérő témákkal foglalkozó dalszövegek ellenére rendkívül egységes és koherens. És szinte puritán: a két gitáron kívül ritkán kerül elő más hangszer (billentyű, ukulele, kazu).
De nincs hiányérzet.
A dalok sokfélék, ráadásul régiként is vadonatújak, és ami fontosabb: nagyon jók és jól is vannak előadva. A szép ívet rajzoló és – meghatódott vagy lehajtott fejű tisztelet helyett – láthatóan őszinte lelkesedéssel előadott koncert az elejétől a végéig figyelemre méltó és élvezetes volt.
Másnap – Cseh-Csengey / Beck-Szűcs / 1986/2021, B32 Galéria, 2021. november 17.
Fotók: sinco.
