Május 13-án, pénteken indul a PusztaHang Alkotótábor: a zenei platform eddigi legnagyobb dobása érkezik a debreceni Nagyerdei Víztoronyba. Igényes koncertek, workshopok, művészetközi programok visznek közelebb a város alternatív erőtereihez.
A PusztaHang immár 2019 óta az igényes debreceni zenei kultúráért dolgozik és a közösségteremtés a célja. Az öntevékeny szerveződés a Debrecenben már meglévő alternatív zenei kezdeményezéseknek biztosít egyfajta ernyőfunkciót, emellett „saját rendezvényeinkkel is azon vagyunk, hogy izgalmas hangzásokat és stílusokat mutassunk meg a városnak, mely inspirálhatja és formálhatja a helyi kultúrafogyasztók szemléletét” – mesélte a projektről Süli András és Énekes András Előd, a két alapító.
Május 13-én és 14-én délután, majd esténként két helyszínen is szólnak a legfrissebb helyi és országos zenei produkciók. Interdiszciplináris művészek vezetésével workshopokra, alkotóműhelyekre és performanszokra is sor kerül, melyekben
összeér a kísérletező, progresszív zene, a kortárs tánc és a vizuális művészet,
partnerként a MODEM is képviselteti magát. A szöveges műfajok sem maradnak háttérben, hiszen pénteken Áfra János spoken word estje kalauzol el minket izgalmas, eddig még nem bejárt tájakra, szombaton pedig a DESZ és a Csokonai Színház közreműködésében nyílt színházi tréninget tart Marton Sándor és Vranyecz Artúr.
Izgalmas zenei felhozatal várja majd azokat, akik kilátogatnak a Víztoronyba.
Pénteken fellépnek a Lázár Tesók, és az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar sikersztorija, a Platon Karataev – ezúttal duó formációban,
az Aron Andras & The Black Circle Orchestra, a JÜ, valamint az ON THE LOW ernyője alatt gyuris, FILO és Slowgod.
A szombati napindító jóga után Agócs Marci és Kemény Zsófi akusztikus, egyszálgitáros, slam előadása melegíti be a közönséget. Az este hátralévő részében a Jazzbois, Lil Frakk + Ress és a Freakin’ Disco gondoskodnak a hangulatról. Amíg pénteken a BanZaj csapata szállítja a H2O Galériába a zajzenei programot, addig szombaton a Sofar Sounds Debrecen biztosítja a szobakoncertek hangulatát a torony gyomrában, többek közt Boebeck fellépésével. Az esemény záróprogramja egy hajnalig húzódó Unexpected Frequencies techno parti a színtér olyan magyarországi húzóneveivel, mint AGA2L és MANKIND.
Az alkotótábor nem csak Debrecenből, hanem a régióból is várja a nyitott művészet- és társaságkedvelő látogatókat.
A rendezvényen történő részvétel teljesen ingyenes, ugyanakkor helyszíni regisztrációhoz kötött.
A borítókép forrása a Nagyerdei Víztorony Facebook-oldala.