Az Elefánt idén ünnepli 10. születésnapját, aminek örömére körbeturnézzák az országot, valamint kihozták új dalukat, a Kardhalat is, amelyet június 17-én követ egy újabb számuk, a Tó. A zenekarral a jubileumról, a dalszerzésről és a zenekart összetartó erőkről is beszélgettünk.
KULTer.hu: A Kardhal április közepén jelent meg. Hogyan éltétek át azt a fájdalomérzetet, amit Szendrői Csaba közvetített a szöveggel? Mennyire tudtatok belehelyezkedni abba az állapotba, amiben ő volt, amikor megírta a Kardhalat?
Tóth András: A Kardhalon sokkal hamarabb elkezdtünk dolgozni, mint hogy Csabi szöveget írt volna rá, ebből kifolyólag pedig volt már egy kapcsolatunk a dallal. A dalszerzés során mindig nagy fordulópont, amikor Csabi szöveget ír a zenéhez, de ennél a számnál ez viszonylag későn történt meg, az utolsó pillanatig variált bizonyos szövegrészekkel (még a stúdióban is). Szerintem ő maga is bizonytalan volt. Az elején egyébként nem tudtuk, hogy a dal arról szól majd, amiről; kicsit szomorkásabb volt a zenéje, ezért egy alkalommal leültünk beszélgetni, hogy biztos szeretnénk-e ilyen stílusban dolgozni. Nekünk tetszett a szöveg, de Csabinak kellett döntenie, hogy mennyit szeretne beletenni a saját életéből.
Mi mindenben mögötte álltunk.
Horváth B. Ede: Ez a dal és a szöveg mindannyiunkban felhozott saját emlékeket. Számomra elég erősek a nagymamám elvesztésével járó érzések. Az utolsó pillanatig vele voltunk a családommal, ezért ez az időszak sokszor eszembe jut erről a számról. A szöveg utolsó négy sora számomra teljesen libabőr, mert arról rögtön eszembe jut a személyes történetem.
Németh Szabolcs: Mindannyian máshonnan hozzuk ezeket a veszteségeket.
Nem volt egyszerű dal.
Kovács Zoltán: Ott voltunk Csabi édesapjának temetésén is, ami egy nagyon szép közösségi élmény volt számunkra, nem volt semmi ijedtség, nehézség.
Horváth B. Ede: Annyira közeli a kapcsolatunk, hogy az egymással történt dolgok még inkább hatnak ránk. Közösségként tudjuk megélni, és segítünk a másiknak, ha ilyen helyzetben egyáltalán lehet. Jóban és rosszban egyaránt osztozunk.
KULTer.hu: Zeneileg hogyan építettétek fel a dalt? Milyen volt a közös alkotói folyamat?
Horváth B. Ede: Az egyik kedvencem ezzel a dallal kapcsolatban, hogy egy olyan témára épült, ami a számon belül többször is előjött volna. Úgy vettük fel, hogy ez is benne volt, és amikor végeztünk a stúdióban,
kivettük belőle azt a témát, amelyből maga a szám született.
Tóth András: Ahogy elkezdtük közösen írni, egyre többet kísérleteztünk vele, mennyit kell elárulni ebből a témából, milyen köntösbe lehet bújtatni. Sokféleképp alakítottuk, de az a rész mindig nagyon domináns maradt. Nagyon erős téma volt, azt éreztük, hogy elveszi a fókuszt másról, és nem tudunk belőle kilépni, ezért vettük ki. Ezáltal sokkal nagyobb térhez jutott a szöveg, és az egyéb zenei motívumok, a hangzás.
KULTer.hu: Van kedvenc sorotok, részetek a szövegből?
Németh Szabolcs: „Felgyújtom utánad a várost.”
Tóth András: „…hogy szembeszélben szörfözöl / Hogy fodrozódik, felnevetsz…”. „A katicák alszanak mellettem / A kígyókat közel engedtem.” Van egy pár, nem tudnám rangsorolni őket.
KULTer.hu: Mihez tudtok kapcsolódni, amikor felvesztek egy ilyen mély számot? Mekkora szerepe van annak, hogy lassú vagy gyors a tempó?
Horváth B. Ede: Nem az határozza meg a dalhoz fűződő kapcsolatunkat, hogy gyors vagy lassú a szám tempója, hanem az, ami lejátszódik bennünk. Ez a szám nemcsak lassú, hanem lassan is érte el a végleges formáját (másfél évig készült), pont az előbb említettek miatt. De volt olyan számunk is, ami nagyon gyorsan készült el.
Szendrői Csaba: Nincs köze a tempóhoz, hogy mennyi idő alatt készül el egy adott dal. Ha egy ihletett pillanatunkban kap el minket, akkor egy próba alatt nagyjából megírjuk, de
van, amikor éveken keresztül küzdünk egy témával, mire lesz belőle valami.
Tóth András: Ez úgy is elképzelhető, ha van egy nagyszerű próba, ahol mindenki ihletett állapotban van jelen, akkor sok rész elkészülhet a dalból. Ennél a számnál hónapokon keresztül voltak ilyen próbáink, amikor azt mondhattuk, hogy mindenki benne van és nagyon jól haladunk, de volt olyan, amikor csak néztünk magunk elé, és nem tudtuk, mi legyen a következő rész. Vegyes érzéseink voltak közben.
Szendrői Csaba: Volt, hogy azt éreztük, feladjuk, nem fog elkészülni. Aztán egy alkalommal eldöntöttük, hogy akkor is elkészül, ha megszakadunk.
KULTer.hu: Koncerteken milyen típusú számokat preferáltok?
Horváth B. Ede: Néha van olyan skizofrén helyzet, amikor a Nem számít után lemegy a Sokáig vártalak, egy őrületesen vicces szám után a legnagyobb leülés. Az első pár alkalommal nekem is fura volt, de egyszer csak gond nélkül váltottam egyikről a másikra. A közönség ilyen szempontból szuperül reagál, gyorsan váltanak és jönnek velünk.
Kovács Zoltán: Minden egyes dalunkban teljesen más karakterek tudunk lenni. Mindegyik élvezhető a maga módján.
Tóth András: Nagyon fontos a kontextus. Ha egymás után lenne öt szomorú dal, akkor mi sem játszanánk szívesen. Két gyorsabb után viszont jól tud esni két közepesen pörgős vagy két lassú dal.
Szendrői Csaba: Én azt vettem észre, hogy az aznapi hangulatomhoz mérten vannak, amiket jobban esik játszani és amiket kevésbé. Megfigyeltem,
ha mi jól érezzük magunkat, akkor nagyon jó lesz a koncert.
Teljesen mindegy, mi történik, nem tudunk hibázni, vagy ha igen, egyikünknek sem tűnik majd fel.
KULTer.hu: Mit adhat ez a dalszöveg az embereknek? Van valami, amit elvihetnek belőle, amiben megtalálhatják magukat?
Szendrői Csaba: Mindenki életében történik hasonló esemény, ha akarja, ha nem. Maga a gyász egy roppant nehezen megfogható, még a pszichológián belül is egy megközelíthetetlen jellegű érzelem a véglegességéből fakadóan, illetve mert vallásonként különbözik, hogy ki miként éli meg. Ki mennyire szkeptikus, hisz-e a túlvilágban, vagy csak a semmi létezik szerinte.
A szövegben megpróbáltam, amennyire lehet, kerülni a témát,
és úgy megfogalmazni, ahogy az bennem felmerült. Kerestem azokat az érzéseket, képeket, amik egyszerre jelentkeznek az emberben, a dühtől kezdve az egyszerű hiányérzetig. Nem tudok ennél többet tenni, és nem is feltétlenül akarok. Egy kicsit önző dolog volt, amikor azt mondtam a srácoknak, hogy muszáj arról írnom, ami velem történt, bármennyire is próbálom tudatosan elkerülni. Nem tudtam megúszni, pedig nem akartam még megírni ezt a dalt. Most azt mondom, muszáj volt, és örülök, hogy sikerült.
KULTer.hu: Ha valaki az érzéseiről ír, megkönnyebbülhet?
Szendrői Csaba: Maga a zenélés – a zenekar – könnyebbé teszi. Akinek van bármilyen kapcsolata a művészettel, az képes egyszerűbben haladni előre a feldolgozási folyamatban. Ez egy absztrakt dolog, amivel olyan dolgokat is meg tudsz fogalmazni, amiket adott esetben nem értesz. Nekem segített, mert rákényszerített, hogy foglalkozzak vele, és az már eleve gyorsít a feldolgozási folyamaton, ha az ember akkor is dolgozik rajta, amikor már nincs hozzá kedve vagy elege van belőle.
Kovács Zoltán: Amikor valaki nagyon odafigyel, képes leszűrni bizonyos dolgokat, például azt, hogy kinek milyen a kapcsolata a halállal. Borzasztóan nehéz az, amikor elveszíted a szüleidet. A szöveg és a klip is visszaadja azt az alá- és fölérendeltségi folyamatot, amin nem tudsz változtatni a szüleiddel kapcsolatban. Megszűnik létezni, és ez az a pillanat, amikor a leginkább egyedül érzed magad, mert
valami olyat veszítettél el, ami mindig megvolt, ahová bármikor mehettél.
Ebben a számban ez mind benne van.
KULTer.hu: Tíz éve létezik a zenekar. Miben érhető tetten és hogyan tudjátok megőrizni az Elefánt-érzést?
Tóth András: Akkor éreznénk, hogy valami nem ugyanaz, ha kicserélnénk valakit a zenekarból. Az valami nagyon más lenne.
Kovács Zoltán: Nem hinném, hogy a megoldást a zenében vagy a szövegben találjuk meg, mert az nagyon sokféle lehet. Miből születik? Abból, amik vagyunk,
nem csak a zene miatt Elefánt az Elefánt.
Németh Szabolcs: Nagyon fontos, hogy házon kívülről sincs nyomás rajtunk. Mivel nincs egy állandó kiadónk, saját magunk csinálunk mindent. Nem szól senki, hogy mindenképp dalt kell csinálnunk, vagy ha sikeres lett egy számunk, akkor a következőnek is olyan stílusban kell megszületnie. Ha ötünk közül valakinek nem tetszik valami, akkor nem adjuk ki. Nem feltétlenül kell letennünk az asztalra valamit, ha nem vagyunk elégedettek vele. Többek között ezért is tudunk önazonosak lenni.
KULTer.hu: Az új számotok a Tó. Mennyiben lesz más, mint a Kardhal?
Tóth András: Amennyire letargikus volt a Kardhal felvétele és az elkészülési folyamata, ez a dal a tökéletes ellenpólusa lesz. Jól éreztük magunkat, eredményes és felszabadító volt az egész folyamat. Ezáltal sokkal gyorsabban készült el.
Németh Szabolcs: Dexterrel, a producer-hangmérnökünkkel közösen vettük fel ezt a dalt is.
Szendrői Csaba: Ez egy fesztiválhimnusz egy nem létező fesztiválnak.
Horváth B. Ede: Sokat segített a munkában, hogy míg régen januárban vettük fel a lemezeket, amikor sötét volt és hideg, mostanában tavasszal megyünk stúdióba, ami egy sokkal inspirálóbb élmény.
A környezet is segít, minden sokkal zöldebb és élénkebb.
KULTer.hu: Melyik számot szeretitek jobban?
Tóth András: Mindkettőn dolgoztunk annyit, hogy egyaránt szeressük őket. Nem ugyanazt szeretjük bennük, ezért nem konkurálnak egymással, nem pótolja egyik a másikat. Ha nem készül el a Kardhal úgy, ahogy, nem lett volna ilyen könnyű a Tó. Ha az utóbbit választjuk először, nem biztos, hogy ezt az üdébb hangulatot meg tudjuk fogni. Az időrendiség nagyon sokat számít.
KULTer.hu: Volt olyan koncert, ami ez alatt a tíz év alatt maradandó emlékként maradt meg bennetek?
Tóth András: A 2019-es Fishinget nagyon szerettem. Azért volt király, mert akkor játszottunk először a nagyszínpadon, és rengeteg ember volt ott. Ráadásul készült róla egy tök jó felvétel. Ezen kívül volt sok más jó élmény is, de ezt mindig fel fogom tudni idézni.
Németh Szabolcs: Nekem dettó ugyanez. Nagyon fontos mérföldkő volt, hogy a nagyszínpadon játszottunk. 2014 óta zenélünk a Fishingen, a legkisebb színpadon kezdtük, nagyon sokat számít, hogy a szervezők hittek bennünk és támogatták a munkánkat. Szívesen nézem vissza a koncertfilmeket is.
KULTer.hu: Ha bárhol játszhatnátok a világon, hol zenélnétek?
Kovács Zoltán: Egy Glastonbury fesztivált bármikor elvállalnék.
Szendrői Csaba: Erre a kérdésre az a megfejtés, hogy inkább csinálnánk egy különleges koncertet egy különleges helyen, és nem egy konkrét helyszínt vennénk alapul.
Szívesen csinálnánk speciális koncerteket, olyanokat, amiket mások még nem.
KULTer.hu: Mi inspirálja a zenéteket?
Tóth András: Elsősorban a hangszerek inspirálnak. Másodsorban az, ha találkozol egy olyan emberrel, aki egy másik hangszeren játszik, de neked tetszik, ahogy azt műveli. A harmadik pedig az, amikor megtanuljátok, hogy ketten mit tudtok létrehozni, valami olyat, ami talán eddig még nem volt. Ha ehhez több ember is kapcsolódik, akkor annál izgalmasabbá válik.
Kovács Zoltán: Olyan ez, mint amikor megnézel egy filmet. Azért jó megnézni, mert egy pillanatra elhiszed, hogy ez körülötted is zajlik, te is megtehetnéd, amit látsz, akár inspirálhat is. Ha leülsz a hangszered elé és csinálsz valami teljesen mást, az már egy folyamat, amiből később valami nagyon jó is születhet.
KULTer.hu: Mi tesz titeket azzá, akik vagytok?
Tóth András: Idővel le tudtuk építeni a feszengéseinket, a gátlásainkat. Lett egy közösségünk, ha ennek bármelyik eleme megváltozna, akkor az egész nem tudna működni. Mindannyiunknak az a célja, hogy ez az egész működjön.
A borítókép sinco fotója.