Turai Balázs Amok című kisfilmje kapta a rövidfilmért járó Kristály-díjat az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, melyen további három magyar alkotás is szerepelt.
Június 13-18. között rendezték a nagy presztízsű eseményt, melyen az Amokot kétszer is díjazták. Először a legjobb kisfilmnek járó France Télévisions-díjat, majd az ünnepélyes díjátadón az Oscar-kvalifikáló Kristály-díjat, mellyel a legjobb rövidfilmet ismerik el. Utóbbiért 38 animáció versenyzett.
A tizennégy perces kisfilmben nem szerepel szöveg. A történet szerint
Clyde „egy balesetben egyszerre veszíti el barátnőjét, megnyerő küllemét és kiegyensúlyozott lelkivilágát,”
ezért „kénytelen szembesülni a legbelső Törpéjével.” A zeneszerzője Benjamin Efrati, hangmestere Lukács Péter Benjámin volt.
A film a budapesti Boddah és a román Safe Frame animációs stúdió koprodukciójában, a Román Nemzeti Filmközpont támogatásával készült, miután magyarországi állami támogatásra sikertelenül pályázott.
Az Amok terve 2019-ben megnyerte a Friss Hús pitchfórumát,
a Filmjus Alapítvány pályázatán ugyanabban az évben 200 ezer forintot ítéltek meg a fejlesztésére. Korábban szerepelt a CEE Animációs Fórumon és négy hónapot a viborgi rezidenciaprogramban fejlesztette Turai.

Cakó Ferenc Ab ovo című animációja 1989-ben eddig egyedüli magyarként kapta meg a Kristály-díjat.
Forrás: Dot&Line