Erre tart az irodalom

Sűrű programmal, gyors alkalmazkodást igénylő helyzetekkel folytatódott a 93. Debreceni Ünnepi Könyvhét. Egymást érő, színes programok várták az érdeklődőket. Kötetbemutatók, kiadók bemutatkozása, gyerekneveléssel kapcsolatos események és felolvasások közül válogathattunk.

Kellemes idő, erős napsütés, a színpad előtt Nógrádi Gáborra várakozó gyerekek. Péntek reggel 10 órától Pogrányi Péter beszélgetett az író-költővel, akinek annyira természetes volt az általános iskolásokból álló közönség, hogy moderátorra alig volt szükség. Határozottan vezette a gondolatmenetét, a kérdésekre pedig a gyerekekkel közösen kereste a választ. Pontosan az ötvenedik, Alattunk a kincs című legfrissebb kötete kapcsán a szerző arról kérdezte a gyerekeket, hogy mit csinálnának, ha egy háború után kincset találnának, amelyet a katonák rejtettek el. Kié lesz a kincs? Az államé? A gyerekeké, akik megtalálják? A városé, ahol megtalálták? Az öregemberé, aki elrejtette? A gyerekek egyértelműen az öregemberre szavaztak. A szerző azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a kincs nem az öregemberé, hanem valaki másé, akitől ellopta. Nógrádi bevallotta, hogy egy évig gondolkodott azon, hogyan fejezze be a történetet, kinek adja a kincset.

A gondolatmenet azzal szakadt meg, hogy az egyik gyerek megkérdezte, melyik Nógrádi kedvence a könyvei közül.

Elárulta, hogy A tengeren is túl című, amely egy Nizzában nyaraló családról szól, és amelyben eltűnik a mama. A történet szomorúan indul – Nógrádi megjegyezte, hogy volt olyan olvasója, aki félbehagyta a könyvet, mert nem tetszett neki, hogy a mamát nem találja a család. A gyerekeket az is érdekelte, hogy mennyi idő alatt lehet megírni egy könyvet. A szerző visszautalt arra, amit korábban mondott az Alattunk a kincs című könyvével kapcsolatban: hamar megírta a nagy részét, a végén azonban egy évet gondolkodott, míg a Gyerekrablás a Palánk utcában című műve egy hónap alatt született.

A közel háromnegyed órás alkalmat Nógrádi azzal zárta, hogy őt gyerekkora óta foglalkoztatják a titkok. Felnőttként arra törekszik, hogy a könyveivel rámutasson olyan rejtélyekre, amelyek érdekelhetik a gyerekeket. Azonban ő is szeret titkokat megtartani, így azért mégsem árul el mindent az olvasóinak. A beszélgetés után a szerző dedikált, sokan pedig szaladtak a Móra Kiadó standjához (szerencsére közel volt a színpadhoz), hogy beszerezzenek egy-két Nógrádi-könyvet.

Délután Móra László Egy erdélyi kalandor széljegyzetei című kötetének bemutatójával folytatódott a program. A szerzővel Stanik István, a Partium Ház vezetője beszélgetett. A moderátor úgy fogalmazott a könyvről, hogy bár önéletrajzként indult, amely által meg lehet ismerni az erdélyi magyarok életét,

Móra könyve egy rövidített, tömör útikalauz arról, hogy mi történt 1918-tól napjainkig Erdélyben.

A bevezető után Csata Zsolt, a Csokonai Színház színésze olvasta fel az előszó helyett íródott szövegrészt, amely a könyv eszmeiségét és tartalmát is magában foglalja. Móra László úgy nyilatkozott, hogy sokan azt gondolták róla, hogy olyan paprikajancsi, akit nem lehet ledönteni, mert mindig talpra áll. Szerinte van benne egyfajta túlélési ösztön, amellyel ez magyarázható. Ha visszagondol az életére, bármit csinált, annak látszata van és ez elégedettséggel tölti el.

Móra László az egyik legismertebb romániai magyar sportújságíró, könyvében felidézi hivatásának legemlékezetesebb pillanatait.

A szerző szívesen osztotta meg a közönséggel a személyes történeteket, élményeket, amelyeket a pályája során megélt. Móra maga is sportoló volt, érdekelte az újságírás és a sport is, szívesen írt az erdélyi magyar sportolókról, akiknek neve is ismertebbé válhatott ezáltal (például Balázs Jolán/Iolanda Balaș, Kovács István/Ștefan Kovács). Móra láthatóan szívén viseli az erdélyi magyarok sorsát, ez a Csata Zsolt által felolvasott részletekből is érzékelhető volt. Természetességgel és könnyedséggel beszélt élményeiről és fájdalmairól, amelyek még most is élesen élnek benne.

A beszélgetés végére már esőre állt az idő, ezért a következő programot a Libri könyvesboltban tartották. Grela Alexandrát és Kónya Ábelt, az 55XAdy című könyv illusztrátorát és tervezőjét Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese kérdezte. Nem tudom, hogy az eső vagy a megváltozott helyszín miatt, de sajnos nagyon kevés érdeklődő vett részt ezen a programon (is). Pedig Ady Endrét teljesen más megközelítésben mutatja be a könyv, ahogy Grela fogalmazott, „ami forró Adyban, az jég a könyvben”. A moderátor elsőként Grelát kérdezte, aki festőként kezdte pályafutását, majd illusztrátorként is elkezdett dolgozni. Elárulta, hogy ez a két szakma eltérő hozzáállást igényel.

Illusztrátorként „meg kell felelni” a kiadó igényeinek,

figyelembe kell venni az eladhatóságot, és gyakran ennek megfelelően módosítani kell alkotásain. Munkamódszerére ezért inkább az jellemző, hogy elemenként tervezi meg a képet, majd amikor azok megfelelően kidolgozottak, és mindenki elégedett velük, akkor kezdi összeilleszteni a darabokat. Úgy fogalmazott, hogy míg festőként „bármerre tud menni”, illusztrátorként csak a vázlat elkészítéséig van szabad keze. Nincs helye a javítgatásnak, amire rábólintanak, azt kell megvalósítania.

Grela Alexandra a kiadói trendekben megfigyelhető hullámokról is beszélt. Az illusztrátor szerint a kiadók egy idő után elkezdik ugyanazt a sémát, vagy nagyon hasonló stílust preferálni, hiszen az már működik, könnyen eladható és érdekes. Szerinte nehezen fogadják az új ötleteket, a kreatívabb, másabb irányokat. Jó kérdés, hogy a kijelölt irányok valóban jók-e, vagy csak megszokták őket az olvasók.

Ebből fakadóan arra vitte tovább a gondolatmenetét Grela – a beszélgetésbe bekapcsolódó Kónya Ábellel –, hogy milyen tanácsokat tudnának adni az olvasó számára a jól illusztrált könyvek megválasztására. Abban egyetértettek, hogy bár nagy szerepe van az egyéni ízlésnek (olyan a jól illusztrált könyv, mint a jó bor), észre kell venni, hogy mi az, ami nem banális, nem „üvölt”, nem túl leegyszerűsített. És ahogy Kónya viccesen rávilágított, ne a szupermarketekben vagy az újságosnál keressük ezeket a könyveket.

Az alkotópáros szerint az ízlésformálásban nagy szerepük van a rajzóráknak is,

már ott segíteni lehetne a gyerekeket annak felismerésében, hogy mi a szép. Egy idő után beépülne, „mi a fals, mi a béna”.

A beszélgetés során megmutattak néhány Ady-vershez készített illusztrációt. A moderátor – mivel egy karnyújtásnyira volt a közönségtől – átadta a könyvet, hogy lapozzuk át. Észrevehettük azt az új szemszöget, amit a tervező és illusztrátor az Ady-versekkel való munka során alkalmazott. Grela nem a hagyományos interpretációkra támaszkodott, saját jelentést keresett a versekhez.

Ha már új szemszög és Ady: Herczeg Ákos Visszatérés a nyelvbe – Én-figurációk Ady Endre költészetében című kötete szintén új perspektívákat nyújt a költő életművének értelmezéséhez. Herczeg A vár fehér asszonya című szöveg egy izgalmas értelmezésére bukkant, amely újabb és újabb gondolatokat indított. Ezután sorra jöttek az ötletek, így kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni a modernség egyik legjelentősebb alakjával.

Állítása szerint sok prekoncepciónk van a költővel kapcsolatban.

Úgy fogalmazott, hogy „légüres tér” Ady, a könyvtári szakirodalom és a művek között hatalmas szakadék van, „magukra zárják a szövegeket” – magyarázta Herczeg. Ennek felismerése vezetett ahhoz, hogy nemcsak saját válaszokat, hanem saját kérdéseket is fel kellett tennie a szövegek újraolvasásakor.

A szerző szerint szükség van arra, hogy bontsuk le a közhelyeket. A moderátor, Kulin Borbála arra kérdezett rá, hogy átrajzolná-e a tankönyvekben szereplő Ady-képet. Herczeg nem válaszolt azonnal, inkább úgy fogalmazott, hogy segítené az árnyaltabb gondolkodást, ha más perspektívákat is beépítenének a szöveginterpretációba. Az Ady-versek nem azt jelentik, amit első ránézésre gondolunk, ezért lassan kell olvasni, és részletesen gondolkodni a sorokról.

„Ott ér véget a könyv, ahol el lehet kezdeni a következő vizsgálatot” – zárja le gondolatait Herczeg.

Az irodalomtörténész tervezi, hogy folytatja az Ady-életmű egyes darabjainak újragondolását.

A következő kötet tétje az lenne, hogy az „elnémulás” értelmét felfejtse, ugyanis a jelenség 1910-től visszatérő gesztusa az Ady-lírának.

A pénteki nap utolsó eseményeként Fábián Tibor Ceaușescu elvtárs, pajtás; Guyana szörnyei és az Ilyenek voltunk (Erdélyi történetek) című könyveinek bemutatójára került sor. Szilágyi Szilvia még a Fórum előtti Méliusz-színpadon tette fel az első kérdését a szerzőnek, aki nem tudta teljes egészében megválaszolni azt, mert eleredt az eső. Ez azonban nem jelentett akadályt,

a Partium Házban folytatódott a kötetbemutató, ami szűkös, mondhatni baráti körben zajlott.

A moderátor alaposan kifaggatta a szerzőt mindhárom kötetről, emellett részleteket hallhattunk először Csata Zsolttól, majd Újhelyi Kingától, aki egy színházzal kapcsolatos részt választott zárásként. A történet sokaknak mosolyt csalt az arcukra, ismerős helyzeteket vonultatott fel a részlet. A felolvasás után a Partium Ház vendégei voltunk egy házi szederszörpre. Az eső továbbra is szakadt, egészen besötétedett, mire hazaértem.

A szombati nap rendkívül változatos és sűrű volt. A délutáni programokra érkeztem, ahol először két kiadó mutatkozott be (kötetbemutatókkal egybekötve), majd hirtelen átkapcsoltunk szülőbe, és meghallgattuk Pogrányi Péter és Szél Dávid beszélgetését a gyereknevelésről. Utóbbiról hamarabb el kellett jönnöm, hogy odaérjek a Csokonai Irodalmi Laborba, ahol Gyukics Gábort és Szirák Pétert Kulin Borbála kérdezte a fordításokról, egy kis szünet után pedig az ő kötetbemutatójára került sor.

Elsőként a Holnap Kulturális Egyesület könyvkiadója mutatkozott be. A beszélgetés résztvevői Simon Judit, az egyesület elnöke, két szerző, Kormányos László és Magyari Sára, valamint Szilágyi Szilvia voltak, aki moderátorként vett részt.

Simon Judit beszámolt arról, hogy az Újvárad című folyóirat már elmúlt egyéves.

A lap hagyományos is és nem is: kulturális, de kivitelezésében és tartalmában „dinamikusabb”. Évente 2-3 Műhely lapszámot is kiadnak, amelyben nagy terjedelmű tanulmányok olvashatók.

A könyvkiadás régebb óta működik. Simon bemutatott néhány korábbi könyvet, illetve említést tett egy készülő kötetről. Annyit elárult a kiadványról, hogy egy házaspár szerelmes és veszekedős, irodalmi értékű levelezését tartalmazza. Ezután Kormány László Kegyelet és diplomácia – középkori királyaink Váradon 1077-1526 című könyvére terelődött a szó. Ez egy történelmi munka, amely a királyi látogatásokat mutatja be.

A szerző beszélt a címadás körüli bizonytalanságokról, arról, hogy miért fontos számára a Szent László kultusz élővé tétele,

valamint számos meglepetésről is, amelyek a kutatás során érték őt.

Folytatásként Magyari Sára Sügérségtől incelekig – női szemmel című könyvéről esett szó. A moderátor szerint Magyarira jellemző a markáns véleményformálás, ez köszön vissza a kötetben is, amellyel célja a tudománynépszerűsítés volt.

A viselkedéskutató felidézte a tényt, hogy egy negatív történetet kilenc jó semlegesít,

ennek köszönhető, hogy sokkal tovább él bennünk, ha rossz visszajelzést kapunk. Épp ezért közösségi oldalán elkezdett megosztani olyan történeteket, amelyek pozitívan hatottak a napjára. Állítása szerint sokan szerették, várták a pandémia alatt is ezeket a bejegyzéseket. Ahogy a kötet alcíme is jelzi, női szemmel látunk a szöveg olvasásakor. A későbbi tervek között szerepel azonban egy férfi-női kommunikációról szóló kötet, amellyel azt mutatná meg, mennyire más szemszögből néz nő és férfi.

A következő program szintén egy kiadó bemutatkozása volt. A nagyváradi Europrint Kiadón belül Ötvös Béla kötetei köré szerveződött a beszélgetés. Stanik István moderálásával Ötvös Béla unokája, Péter Sándor beszélt a kiadás körülményeiről, nagyapja költészetéről. Az eszmecserébe bekapcsolódott Papp István nagyváradi újságíró, aki foglalkozott az életműsorozattal, és Firtos Edit, a Nagyváradi Szigligeti Színház színművésze.

Ötvös Béla 1907-1912 között dolgozott Debrecenben újságíróként, ezeket az emlékeket 50 év múlva Ködön át című könyvében gyűjtötte össze, de nem adta ki. A könyv alig egy hónapja napvilágot látott, a debreceni közönségnek érdekes olvasmány lehet, ahogy a többi Ötvös-kötet is, melyekről Péter Sándor mondott néhány szót, valamint felidézte azt a verset, amelyet Ötvös felesége írt. Ez a szöveg elhangzott Firtos Edit előadásában.

Nagy témaváltás, színpadra lép Szél Dávid, aki Apapara című kötetéről mesélt a közönségnek. A szerzőt Pogrányi Péter kérdezte, többek között arról, hogyan jutott el a könyvkiadásig.

Szél elárulta, hogy a feminizmusnak köszönhetően nagyobb tér jut az apaság-diskurzusnak.

Az Apapara szerzője először blogot indított, ahol a személyes tapasztalatait osztotta meg. Egy idő után felkérés érkezett egy kiadótól, amire örömmel mondott igent.

Tapasztalatai szerint a pszichológiában két idegesítő dolog van: amikor megmondják, mit csináljunk, és amikor azzal jönnek, hogy azt csinálunk, amit akarunk a gyereknevelésben. Ő inkább perspektívákat kínált, lehetőségeket a hozzá hasonló „pályakezdő” szülőknek. A moderátor rákérdezett arra, hogy mit gondol a bölcsődébe íratásról. Szél egy érdekes összefüggésre mutatott rá:

kisgyerekkorban a minőségi idő számít leginkább, kamaszkorban pedig épp a mennyiségi idő.

Utóbbit úgy értette, hogy állandó jelenlétre van szükség, mert a kamaszok bármikor a szülőkhöz fordulhatnak kérdésekkel, akiknek ehhez tudniuk kell, hogy mit gondol a gyerek az adott kérdésről, hol tart épp, mert csak így tudnak segítséget nyújtani.

A beszélgetés végét sajnos már nem tudtam megvárni, mert a következő program a Csokonai Irodalmi Laborban volt. Gyukics Gábor, Szirák Péter és Kulin Borbála. Rohanás közben ennyit sikerült leolvasni a programfüzetről. Gyukics Gábor Viselnéd a szemem − Kortárs amerikai költészet és próza című kötete került középpontba, valamint az Alföld folyóirat, amelyből Szirák Péter kiosztott a közönségben néhány augusztusi (fordítás)számot.

Gyukics tíz éven át érlelte az antológiát. Az első próza 1997-ben jelent meg, ettől kezdve folyamatosan fordított és publikált.

A koncepció az volt, hogy összegyűjtse azokat a fordításokat, amelyeket szívesen betenne egy antológiába. Kulin Szirákhoz fordult, és arról érdeklődött, hogyan tájékozódik egy folyóirat, ha fordítást akar közölni. Mivel Áfra János az Alföld szépirodalmi rovatának szerkesztője, ezért ő válogatja a műfordításokat is a lapba. A szelekció nagyon nehéz, mert rengeteg vers keletkezik a világirodalomban, és nincs az az ember, aki ezt teljes egészében átlátja. Így inkább a fordító szakemberekben bíznak, akik ismerik az adott ország megjelenéseit.

Szirák kiemelte, hogy ha el vagyunk zárva az eredeti műtől, akkor magyar műként interpretálódik a fordítás.

Szerinte úgy lenne érdemes olvasni, hogy az eredeti nyelven is párhuzamosan látjuk a szöveget, nem csak a célnyelven.

A fordítóknak sincs könnyű dolguk, mert ha antológiába szeretnék beilleszteni a művet, akkor szerzői jogra van szükség. Gyukics igyekszik még halott költők verséhez is megszerezni a jogot. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. Indián költőktől is fordított már, és előfordult, hogy a szerző nem szerette volna, ha magyarul jelenik meg az alkotása. Ellenben van, aki nagyon örül a publikálásnak.

Kulin kérdéseivel megtalálta azt a közös pontot, amely a két vendéget összeköti,

így egy nagyon dinamikus, egymásra reflektáló, érdekfeszítő beszélgetésnek lehettünk tanúi. Szóba kerültek a fordítási nehézségek, például az, hogy egy-egy szó mekkora fejtörést okoz a fordítónak, ha a célnyelvben nincs rá megfelelő. Gyukics szerint akkor jó a fordítás, ha érzelmileg átjön a mondandó. Kitért arra, hogy az amerikaiak szívesebben olvasnak ponyvaregényeket, át kell látni, mit érdemes lefordítani a nyelvükre. Darvasi kalandregényeit például szívesen ajánlaná az amerikai olvasóknak.

A két vendég egy idő után kérdés nélkül adta át egymásnak a szót, közösen gondolkodva a kihívásokról, a fordítással kapcsolatos kérdésekről. Szívesen hallgattam volna még őket, de az idő mindig közbeszól. Ráadásul az én kérdéseim is előkerültek a táskából, de már a következő programhoz kapcsolódóan. Szombat este egy

gyors szerepcserére volt szükség, ugyanis Kulin Borbálával én beszélgettem az első, …csak szeretek című kötetéről.

Az elsőkötetes, de korántsem pályakezdő költő több mint tíz éve A Vörös Postakocsi szerkesztője, néhány éve pedig főszerkesztője, valamint a Csokonai Színház kommunikációs munkatársa, tehát a szövegekkel már nagyon régóta dolga van.

…csak szeretek című kötete 5 ciklusból áll, amelyben összesen 52 vers olvasható. A kötet nemcsak témájában sokszínű, hanem több versformát is kipróbált a szerző. A kétsorostól egészen a másfél oldalas költeményig mindenfélét találunk a verseskötetben. Kulin bevallotta, hogy nem szeret címet adni, és nem is érzi, hogy fontos része lenne a műnek. Mindez abban is megmutatkozik, hogy a kötet címe egy versrészlet, a cikluscímek pedig a ciklus első versének címével azonosak. A beszélgetés során a szerző több szövegét is felolvasta, amely által a közönség betekintést nyerhetett a kötetbe. Közös fotók és a dedikálás után ünnepléssel zárult a harmadik nap.

Az utolsó nap délutánján is színes programok várták az irodalomkedvelőket. 17 órától Pinczés Máté Felesleges elolvasni című kötetének novelláiból olvasott fel négy fellépő. Mivel nem mutatkoztak be, csak rögtön belevágtak a szövegolvasásba, így nem derült ki számomra, hogyan is kapcsolódnak ők a kötethez. Felolvasták az előszót, valamint két novellát, amely olykor-olykor megmosolyogtatta a közönséget.

A Könyvhetet a MODEM katalógusbemutatója zárta volna, de sajnos ez elmaradt. Talán majd jövőre. És

bízom benne, hogy 2023-ban még több érdeklődő lesz, hiszen nagyon sok szék üresen maradt

annak ellenére, hogy figyelemre méltó szerzők, fellépők váltották egymást a színpadon. Jó volt végre kellemesen elfáradni a friss levegőtől, közösen ünnepelni a sikereket, találkozni, kézbe fogni a könyveket, és jobb volt azért aggódni, esni fog-e, vagy sem, mint otthon, a gép előtt ülve azon aggódni, vajon megszakad-e az adás, lesz-e internet. Egyszóval: a Könyvhét visszatért a régi kerékvágásba, már csak a közönségnek kell ugyanezt megtennie.

93. Debreceni Ünnepi Könyvhét, Debrecen, 2022. június 10−12.

A borítófotót Szirák Sára készítette.