Babaitisz Jorgosz Andreasz – vagy ahogyan a zenei szférában ismerjük, Lil Frakk – mindössze 23 éves korára az Írj már vissza, Gyurcsány Feri című dal szerzőjéből az egyik legnépszerűbb hazai trapelőadóvá nőtte ki magát. Telt házas koncerteket ad, a fesztiválok állandó fellépője, és még egy podcastet is indított Sávlekötő címmel, melynek adásait hónapról hónapra tízezrek követik figyelemmel. Dolgozott már Krúbival, Kapitány Mátéval, Dzsúdlóval és a WellHellóval is – az utóbbi együttműködés például arra inspirálta, hogy kipróbálja magát a popzenében is, egyszóval, egyáltalán nem unatkozik. A Campus fesztiválos koncertje előtt mi is beszélgettünk vele egy kicsit – és bár az szóba sem került, hogy „honnan a név”, azt azért megtudhattuk, mit tart a legfontosabbnak a zeneírásban, és azt is, hogyan érzi magát, amikor interjúalanyból riporterré kell válnia.
KULTer.hu: Általános iskolás korodban verseket írtál, belekóstoltál a rádiózásba, kórustag szerettél volna lenni, tanárira készültél az egyetemen, végül televíziós műsorkészítő szakon kötöttél ki, ma pedig podcastet vezetsz, dalokat írsz, klipeket rendezel, koncerteket adsz. Hol van az origód mindebben?
A performansz-jelleg lehet az origó, és az, hogy előadjak valamit, ami a saját munkám – de azért központi elem a zene és az önkifejezés is.
Ez az, ami a legjobban mozgat az egészben.
KULTer.hu: Exhibicionista gyerek voltál, ez a kifejezés pedig negatív töltettel bír. Holott előadóként mondhatni szükséged is van erre a tulajdonságra.
Na igen, de amikor mindenben én akarok lenni a csapatkapitány és én akarom képviselni a többieket is, az azért inkább exhibicionizmus… (nevet)
KULTer.hu: Szerinted hogyan lehet megtalálni ebben a kérdésben az egészséges egyensúlyt?
Úgy, ha az ember felismeri, miben a legügyesebb, és mi az, amiben viszont más jobb – ebben hagyni kell őket érvényesülni.
KULTer.hu: Kétségtelen, hogy nagyon fiatalon csöppentél bele a telt házas koncertek világába, és máris a fesztiválok egyik állandó vendége vagy. Laikusként csak sejthetem, de ha jól gondolom, egy-egy fellépés estéje elképesztően nagy adrenalinlöketet ad neked – már csak azért is, mert kifejezetten hamar valóra válhattak az álmaid. Egy-egy ilyen alkalom után hogyan tudsz visszatérni a hétköznapi énedhez? Hogyan kezeled ezt az éles kontrasztot?
Az segít ebben, hogy több dologgal foglalkozom egyszerre. Csinálom a Sávlekötő műsoromat, dalokat írok, elmélyedek. De ugyanúgy ki kell takarítanom a WC-t vagy a fürdőkádat, mint bárki másnak. (nevet) Ez az én helyzetemben sem változik, és ezek a dolgok mindig visszarántanak a földre. Persze előfordul, hogy meg kell emésztenem azt, amikor a nyüzsgésből, az emberek sokaságából egy üres szobába térek haza, hiszen hatalmas a kontraszt.
Voltak idők, amikor megijesztett a csend,
de már jobban kezelem ezt a helyzetet, illetve van egy barátnőm, aki mellettem áll mindenben. Nem kell engem sajnálni azért! (nevet)
KULTer.hu: Nem titkolod, hogy tizenévesen Fluor Tomi volt az egyik legnagyobb kedvenced, sőt, egy közönségtalálkozón oda is adtad neki az első, Rapsztár című albumodat. Bár azt mondod, hogy ma már felpofoznád magad az akkori dalszövegeid miatt, mostanra mégis alkotótársak lettetek Flourral. Azt tehát már tudjuk, te mikor váltál a zenei munkásságának rajongójává, de mikor vált igazzá ez vica versa?
2021 májusában teljesen váratlanul felhívott és mondta, hogy van egy dal, amiben el tudna engem képzelni – ez volt a Csoda, hogy még élünk.
Azóta sok időt töltünk együtt, jó barátok lettünk – ami hatalmas kaland.
KULTer.hu: Utólag egyébként beszélgettetek erről a bizonyos szárnypróbálgatásról?
Arról nem! (nevet) De amikor odaadtam neki, akkor azt mondta, van benne ráció. Pedig szerintem ez az anyag még nem ezt sugallta, de ő már akkor is biztatott. Arra szükségem is volt.
KULTer.hu: Attól függetlenül, hogy ma már mosolyogva emlékszel vissza ezekre az írásaidra, kétségtelen, hogy meg kellett születniük, hogy azzá az előadóvá válhass, aki ma lettél. Mi az, amiről még mindig úgy gondolkozol a zenét, az alkotást illetően, mint az akkori éned, aki még BJ művésznéven tevékenykedett?
Az önazonosság a kezdetektől fogva fontos, az, hogy belülről alkossak és olyan dolgokról beszéljek, amelyek foglalkoztatnak.
KULTer.hu: Azt vallod, számodra a legizgalmasabb, hogy a semmiből alkothass valamit. Ez az oka annak is, hogy Sávlekötő néven podcastet indítottál, amiben magyar előadók dalait gyakorlatilag atomjaira bontva kielemzitek?
Szeretem megismerni az alkotói folyamatot, azt, hogy miként lesz a semmiből valami.
Egyébként a lemezkészítés egy kicsit olyan, mint a szülés:
miután világra hoztad a gyermeked, egy idő után el is kell engedned. Az album sorsát sem tudhatjuk előre, nem lehet megjósolni, sikeres lesz-e, hogyan fogják fogadni.
KULTer.hu: A műsorban többek között arra keresitek a választ, hogy mitől lehet sikeres egy dal. Közelebb jutottál már ehhez a bizonyos titokhoz?
Univerzális, pontos recept nincsen szerintem, viszont a műsor abban igazolt, hogy a vendégeim mind önazonosan, intuitívan, szerelemmel zenélnek – nem megfelelési kényszerrel, megalkuvással és kompromisszumokkal. Ez az, ami elengedhetetlen, és nem az adott előadó zenei képzettsége a legfontosabb.
A hit, az egyediség és a szakmaisága iránti szeretet számít a leginkább.
KULTer.hu: Melyik lenne az a dal, amit, ha tehetnél, szívesen kielemeznél az alkotóival?
Bármelyik Kanye West-dalt a Yeezus lemezről, mert azok teljesen elmebeteg számok – és alapvetően is érdekes lenne belelátni ennek az embernek a fejébe.
KULTer.hu: Az elemzés mellett persze interjút is készítesz a vendégeiddel, vagyis kipróbálhatod magadat a másik oldalon is. Tudva, amit zenészként már tudsz (hogy mennyire bosszantó lehet egy-két sokszor ismételt kérdés), milyen érzés felvenni a kérdező szerepét?
Teljesen más, persze. Amikor engem kérdeznek, nem érzek akkora nyomást, hiszen magamról beszélek, azt adom, aki vagyok. Ha hülyeséget mondok, nekem kell vállalnom a felelősséget a saját képviseletemben. Viszont a vendégek esetében nem felejtkezhetek el arról, hogy valaki rám szánja az idejét, elhozza a sávokat.
Eleinte erős megfelelési kényszerrel ültem le azokkal, akiket meghívtam,
mert azt akartam, hogy jól érezzék magukat. Közben nekem is rájuk kellett hangolódnom, és bár hagyatkozhattam a saját élményeimre, azért mégsem rólam volt szó, készültem az adásokra. Nehéz folyamat volt, hogy megtaláljam, ki vagyok én a másik székben.
KULTer.hu: Időközben többször is kipróbáltad magad rendezőként a saját klipjeid forgatásakor. Elképzelhető, hogy egyszer majd a zenei klipek elkészítését szeded atomjaira?
Az is izgalmas lenne. Jelenleg nincs ilyen tervem, de lehet, hogy születik majd hasonló projekt a későbbiekben. Nem lenne ellenemre, hiszen minden klip más, bőven lehetne beszélni róluk.
KULTer.hu: Úgy emlegetnek téged, mint a rappert, akit az anyukájuknak is bemutathatnak a lányok. Szerinted miben gyökereznek ezek a máig élő előítéletek a rapperekkel szemben?
Én egyébként úgy látom, ma már egyre kevésbé jellemzőek ezek a sztereotípiák, de mégiscsak egy utcai műfajról beszélünk – amit kezdetben inkább a hátrányos anyagi helyzetből származó emberek űztek Amerikában és itthon is. Külföldön máig sokszor jelennek meg a klipekben fegyverek vagy kábítószerek.
Sokan összekapcsolták a bűnözéssel is a rapzenét,
él egy ilyen prekoncepció az emberek fejében.
KULTer.hu: Ha valaki, akkor éppen a te anyukád az, aki rácáfol arra, hogy a trapzenének, a dalaidnak korhatára lenne, hiszen aktívan követ a koncertjeidre, és feltöltődve távozik azokról. Mit gondolsz, akár hidat is jelenthetne ez a műfaj a generációk között? Ha igen, hogyan?
Lehet, de ahhoz kell egy szülői nyitottság, hogy befogadható legyen számukra ez. Minden generációnak más a hangja és a zenéje. Aki Ganxsta Zolee dalain nőtt fel, az nem biztos, hogy Lil Frakkot is meg tudja hallgatni – de izgalmas lenne, ha igen.
KULTer.hu: Szívesen csinálnál igényes popzenét, de még van benned félelem emiatt. Miért válhat ijesztőbbé a műfajokkal való kísérletezés, mint például egy szókimondó, személyes hangvételű dal kiadása?
Azért, mert a popzene egy nagyobb rétegnek szól, tehát meg kell találnom azt a stílust és nyelvezetet, amivel mindenkihez elérek, de közben az üzenet is benne marad a borítékban.
Ez egy izgalmas kérdés, ezért félek tőle.
Ezzel a műfajjal sokan foglalkoznak, nehezebb feladat kilógni belőle. Nem akarok elveszni benne. De a WellHellóval közösen készített dalok jó gyakorlásnak számítanak, az új lemezem ebbe az irányba fog haladni. Szeptember végén szeretném kihozni ezt az albumot, ami egy újragondolt Lil Frakk lesz a zenei irányzatokat és a témákat tekintve. De a dili és az ajjaj nem fog elmaradni! (nevet)
A fotókat Horváth Rea készítette.
