Az aktuális coming-of-age bestsellerből készített adaptáció nagyrészt ugyanarra a sorsra jut, mint a legtöbb hasonló próbálkozás: művi, dagályos jelenetekben és jellegtelen karakterekben tobzódó majd’ kétórás giccs, mely szinte minden aspektusában az A5-ös füzetként lapozgatható romantikus ponyvák világát idézi.
Csak idő kérdése volt, hogy a már 172 (!) hete a New York Times bestsellerlistáján szereplő Ahol a folyami rákok énekelnek ezúttal a mozitermekben varázsolja el egyre szélesebb közönségét. Az idahói, de Afrikát is megjárt Delia Owens foglalkozását tekintve zoológus, és ez az első (és a szöveg írásának pillanatában utolsó) fikciós regénye, mely gyakorlatilag
a megjelenés pillanatától tömegek tetszését elnyerve menetelt a rekordok ösvényén
(több mint 15 millió példányt adtak el belőle 2022-ig) egészen az eladási listák első helyéig, ahonnan csak ideig-óráig taszították le. Rövidesen be is jelentették, hogy Reese Witherspoon producerként, Olivia Newman rendezőként, a Normális emberekből ismert Daisy Edgar-Jones pedig főszereplőként vesz részt a projektben, mely egy szerelmi háromszög körül kulminál.
Chase Andewst (Harris Dickinson) holtan találják egy tűztorony lábánál, a jelek pedig arra utalnak, hogy a tettes korábbi barátnője Kya Clark (Daisy Edgar-Jones), aki kiskora óta egyedül tartja fenn magát, a város zajától elzárt, festői Barkley Cove-ban. A város lakói számára egyértelműnek tűnik, hogy a fiatal lány tette el láb alól a népszerű futballistát, ám kirendelt ügyvédje (David Strathairn) a pletykáktól és előítéletektől elhatárolódva próbálja jobban megismerni a gyanúsított élettörténetét, hogy a bíróságon eredményesen tudja képviselni vélt vagy valós ártatlanságát.
Az alapvetően két fő, illetve hosszabb-rövidebb mellékszálakon futó cselekmény mozgatórugója az a szerelmi háromszög,
melynek egyik tagja már a mozi első percében halott. Kya először Tate-tel (Taylor John Smith), a hasonlóan álmodozó, rendkívül kedves és figyelmes helyi sráccal járt, ám amikor ő ígérete ellenére nem tér vissza az egyetemről, a lápi lány annak ellenére keveredik viszonyba Chase-szel, hogy a vonzalom alapja inkább testi, mintsem szellemi síkon keríti hatalmába.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek egyértelműen
a hű adaptációk csoportjába sorolható, hiszen szinte betűre pontosan követi a könyv eseményeit
(a munkálatokban maga az író is részt vett): 1952-től jutunk el egészen a tárgyalás kezdetéig (1969), mely 17 évből bomlik ki a hányattatott sorsú, meg nem értett kívülálló háttere, gyerekkori traumái (abuzív édesapa, kislányát elhagyó édesanya, szintén lelépő testvérek), kapcsolata a természettel, Tate-tel, majd Chase-szel, egyszóval az a viszontagságokból levont tapasztalatokra épített identitásrajz, amely nagymértékben merít a darwini természetes szelekció elméletéből.
Kya életútja gyakorlatilag teljesen összefonódik a természet törvényszerűségeivel:
édesanyja hamar kirepül a fészekből, így egyedül kell megküzdenie a táplálékért (kagylókat ad el, hogy kukoricakenyeret ehessen), életteréért (háza helyére hotelt szeretnének építeni), szabadságáért (a gyámügyi hivatal folyamatosan az ajtón kopogtat) és érvényesüléséért (gyönyörű rajzokat készít, melyeket könyvként szeretne kiadatni, de nincs meg hozzá a bátorsága).
A fiatal, kíváncsi és nyitott lányból rövid időn belül erős, önálló nővé kell válnia, hogy a túlélés mellett végül „övé legyen az utolsó ütés”. A komplex jellemfejlődés megfelelő filmes adaptálása embert próbáló feladat, hiszen míg a könyvnek megvan a lehetősége és tere a kisebb mozzanatok bővebb kifejtésére, illetve nem kötik gúzsba terjedelmi korlátok, addig
a játékfilmnek másfél-két órába kell sűrítenie a jelen esetben több mint négyszáz oldalt,
hogy az eredeti szellemiségét őrző, kompakt, mégis a regény egy merőben más kifejezőeszközökkel elbeszélt kivonatát kapjuk. Olivia Newman második filmje azonban leginkább furcsa – sokszor az alapanyagból, másszor a megvalósítás módjából fakadó – paradoxonok soraként írható le, melyek snittről-snittre nehezítik meg a kétségkívül érdekes sztoriban történő immerziót.
A könyv egyik legfontosabb, sokat magasztalt attribútuma az érzékeny, apró részletekre gondot fordító tájleírás: a környező, már-már mesebeli vidék együtt lélegzik a lánnyal, változásai és az ahhoz tartozó ciklikusság (nyárból ősz, majd tél – a fiú elvesztéséből adódó feldolgozás stációi) szimbólumok formájában mélyíti és ruházza fel újabb és újabb jelentésrétegekkel Kya kálváriájának, szakadatlan útkeresésének folyamatát. Ezzel szemben a filmben
a természet végtelenül mesterkélt, steril, CGI-jal és zöld háttérrel terhelt élettelen díszletté silányul,
mely a romantikus jelenetekre is jelentősen rányomja a bélyegét: Tate és Kya a rózsaszínes naplementében csókolja meg egymást, mely pillanatban madarak tűnnek fel a környező tavak horizontján. Az eredeti műben meghittséget, idillt kifejező képek a vásznon cukormázzal agyonlocsolt, klisés, konstruált valóságként csapódnak le, ami a szerelmi szálon kívül kihat a főszereplő lány természettel ápolt bensőséges viszonyának ábrázolására is.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek filmváltozata két-három jeleneten kívül – melyekben Kya vagy árkon-bokron át menekül, vagy egy csónakban mered a semmibe – nem igazán foglalkozik az alapmű sarkalatos pontjával, így ez a regény által hatásosan hordozott dimenzió szinte teljesen kibontatlan marad.
Az adaptáció mindezek mellett egyszerre rövid és indokolatlanul hosszú:
rövid, mert a könyv terjedelmét ennyi idő alatt lehetetlen értékvesztés nélkül átadni, és hosszú, hiszen a narratíva a film felétől meglehetősen komótos tempóban halad előre, melyen nem segítenek a sokszor faék egyszerűségű dialógusok sem. Ebben leginkább Kya és Chase interakciói viszik a prímet: a köztük lévő intellektuális különbséget érzékeltetni hivatott helyzetek már-már nevetésre késztetik a közönséget – bár ebben valószínűleg szerepet vállal a szinkron is.
A helyzetet tovább súlyosbítják a könyvből eredeztethető problémák: Kya karaktere tele van ellentmondásokkal, morális iránytűje kettős mércét alkalmaz.
Döntései sokszor nem igazán következnek az addig vázolt személyiségéből:
a filmből nem világos, hogy miért jön össze Chase-szel, Chase mit lát attraktívnak benne, Tate mit miért tesz, illetve a testvérei miért hagyják el gyerekkorában egyetlen szó és különösebb lelkifurdalás nélkül.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek számos szinten is több sebből vérzik, melyek a játékidő végére összeadódnak, így a végkifejletet tekintve rezignáltan vonjuk le a már jól előre látott, kiszámítható tanulságot: a természet törvénye arra tanítja lakóit, hogy
a túléléshez néha olyan eszközökhöz kell folyamodni, melyek ellentétesek az alapvető emberi erkölcsökkel.
A lápi lány története végeredményben a számaiban sikeres, alacsony színvonalú adaptációk polcára kerül, melyek eredetijét érdemesebb elolvasni, mint moziban végigülni.
Ahol a folyami rákok énekelnek (Where the Crawdads Sing), 2022. Rendezte: Olivia Newman. Írta: Delia Owens regénye alapján Lucy Alibar. Szereplők: Daisy Edgar-Jones, Taylor John Smith, Harris Dickinson, David Strathairn, Michael Hyatt, Sterling Macer Jr., Garret Dillahunt, Ahna O’Reilly, Logan Macrae. Forgalmazza: InterCom.
Ahol a folyami rákok énekelnek a Magyar Filmadatbázison.
