A Magasságok és mélységek ott kezdődik, ahol a legtöbb életrajzi film abbamarad: Erőss Zsolt, a leghíresebb magyar hegymászó az egyik expedícióról nem tér haza, így feleségének, Sterczer Hildának egyedül kell megküzdenie a sajtóval, a rá irányuló figyelemmel, a külső elvárásokkal, apa nélkül maradt gyermekeivel. De legfőképp saját magával, hogy képes legyen feldolgozni azt, amire még két „nyolcezres” sem tanítja meg az embert.
Amikor híres, széles körben ismert emberek történetét álmodják filmvászonra, abból általában az egyén karrierjét és magánéletét középpontba helyező, inkább életrajzot bemutató filmek kerekednek ki: az utóbbi időszakban egyre több zenész kapott saját, egész estés produkciót (Elvis, Rocketman, Bohém rapszódia), de
egyre gyakoribbak a női pszichét tematizáló, konvencionális paneleket mellőző lélektani drámák is,
melyek inkább belső vívódásokat ábrázolva a vizsgált főszereplő komplex személyiségrajzát fejtegetik. Ilyen a Pablo Larraín által jegyzett Spencer, a Sissi karakterét fikciós eseményekbe rendező Fűző, vagy a Marilyn Monroe lelkiállapotát expresszív montázsokon keresztül bemutató Szöszi.
Az utóbbi megoldáshoz áll közelebb Csoma Sándor nagyjátékfilmes debütálása is: a Magasságok és mélységek viszont abban különbözik az említett filmektől, hogy a történet fókuszában nem a kétezres években nagy közérdeklődésre számot tartó Erőss Zsolt (Trill Zsolt), hanem felesége, Sterczer Hilda (Pál Emőke) és a férj elvesztéséből adódó gyász- és önismereti folyamat áll. Zsolt 2013-ban az egyik jelentős expedíción (Kancsendzönga) eltűnik, mely gyakorlatilag egyet jelent a halállal, amivel Hilda is tisztában van. Ám a sajtó és a közvélemény inkább arra vágyik, hogy a kegyetlen realitást nélkülözve az özvegy higgyen a csodában,
vegye fel a tradicionális, érzelmi kilengésekkel, sírással és összeomlással tarkított álarcot.
A szintén „nyolcezreseket” meghódító nő ezzel szemben sokak számára megdöbbentő racionalitással és tárgyilagossággal nyilatkozik az esetről, nem mutatja a megtörtség jeleit és az ilyenkor „elvárt” társadalmi jegyeket sem hajlandó gyakorolni: nem öltözik feketébe, a férjétől átvett mintákat követve igyekszik túllendülni a borzalmas veszteségen.
A Magasságok és mélységek klasszikus lélektani drámaként vegyíti a valós eseményeket és a fiktív, dramaturgiai céllal hozzáírt történéseket, mely utóbbiak motívumokként, szimbólumokként a történet további elmélyítését szolgálják. A cselekmény az utazás napján veszi fel a fonalat, majd a rövid expozíció után
Hilda egycsapásra egyedül marad Zsolt halálának minden velejárójával.
A sajtó már másnap az ajtón kopogtat, a közértben vájkálnak a család magánügyeiben, Hildának tárgyaláson kell magyarázkodnia a bírónak, miközben Gerda (Nagy Enikő) képtelen mit kezdeni édesanyja tárgyilagosságával, ezért szokatlan viselkedésével próbálja felhívni magára a figyelmet. Az embert próbáló mindennapokat flashbackek szakítják meg, melyek Hilda és Zsolt külső szemmel szokatlan kapcsolatát vázolják fel. Utóbbi szinte minden pillanatban hideg, magányos farkasnak tűnik, míg a feleség próbálkozik érzelmi-morális kérdéseket felvetni a közös expedíciók során: például otthagynák-e egymást a hegyen, ha a másik nem tudna onnan lejönni. Hilda végül elfogadja párját, és hozzá alkalmazkodva biztosít számára erős hátországot, amely mindig meleg szívvel várja a családfő visszatérését.
Azonban sem Zsolt, sem az élet nem tanította meg őt arra, hogy a gyász csúcsára nem lehet érzelmek nélkül felmászni.
Sterczer Hilda legnagyobb drámája, hogy hideg racionalitással próbál túllendülni a férje halálán, mellyel nemcsak megnehezíti, hanem ki is nyújtja a gyógyulás idejét: amíg maga előtt is titkolja érzelmeit, addig saját és gyermeke fájdalmával sem tud mit kezdeni. Így az a fal, melyet önvédelemből emelt maga köré, bomlásnak indul, míg végül kénytelen szembenézni saját, eddig elfojtott traumáival.
A kompakt, bő másfél órás mozi legnagyobb része az özvegy gyászának szakaszait követi végig, mely kicsit sem a Kübler-Ross-féle felosztást (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás) tükrözi. Az elfogadáshoz vezető út a hegymászói nyugalommal és rezignáltsággal kezdődik, ami később nyugtalanságba, majd önhibáztatásba fordul. Aztán az emlékek tagadásával és megsemmisítésével a depresszió és a gyógyulás periódusa következik.
A belső vívódás mellett kiemelt szerepet kap az anya-lánya viszony,
melyet az alkotók apró, érzékeny pillanatokból és vissza-visszatérő gesztusokból építenek fel. Gerda akárhányszor próbál szorosabb érzelmi kapcsolatot létesíteni édesanyjával, mindig egy láthatatlan akadályba ütközik, így zaklatott lelke alternatív kifejezőeszközökhöz (pl. újra és újra összecsomózza haját) folyamodva küld – leginkább nonverbális – jeleket a külvilág felé.
A Gerda és Hilda közötti dinamika, valamint az abból adódó krízishelyzetek a Magasságok és mélységek egyik legfontosabb részei. Ugyan eddig Gerda tanult anyjától, ez a hierarchia felborul. Most
Hildának kell (újra) megtanulnia kezelni, és ha kell, szabadjára engedni érzéseit úgy, ahogy csak a gyerekek tudják igazán.
Amikor a kislány megmutatja, hogyan szokott beszélni édesapjával, akkor az anya számára világossá válik eddigi elhibázott működése. Így amikor Gerda legközelebb sírva fakad, már nem tiltással és közönnyel, hanem megértéssel és törődéssel fordul felé. Hildának a cselekmény ideje alatt egyszerre két hegyet kell megmásznia: egyrészt egyenesbe kell hoznia viszonyát lányával, másrészt önmagával is el kell számolnia ahhoz, hogy elindulhasson a felépülés traumákkal és eddig következetesen elrejtett problémákkal telitűzdelt ösvényén.
Csoma Sándor a feldolgozás folyamatához szinte készen kapja a központi motívumot, melyet szervesen épít bele a forgatókönyvbe. A gyönyörű tájak mellett a hegy az elérhetetlent, a vadságot, a veszélyt, a hűvös, zordságában imponáló természeti erőt szimbolizálja. Ezek az attribútumok jellemzik Zsoltot is, aki bár elveszti egyik lábát, és nemcsak magára, hanem gyermekeire és feleségére is kellene gondolnia, az ő helye, élettere mégis fent, a felhőket karcoló magasságban van.
Erőss Zsolt expedíciók nélkül olyan, mint a madár szárny nélkül: a szabadságában, fundamentumában megsértett lény,
aki csak a szó biológiai értelmében létezik. Hilda ebbe a sok szempontból bonyolult, öntörvényű, mégis végtelenül inspiráló személybe szeretett bele, ezért ugyan többször is megfordult a fejében (főleg a lábamputáció után), hogy maradásra bírja, végső soron tudta, hogy lehetetlent kérne Zsolttól. Ugyan nem sok közös jelenetük van, azokból mégis egyszerre rajzolódnak ki a köztük lévő súrlódások, kisebb értékkülönbségek, valamint a megbonthatatlan szövetségen alapuló kötelék.
A Magasságok és mélységek története sokkal univerzálisabb, mint aminek elsőre tűnik.
Ugyan a film egy átlagember számára ismeretlen, nehezen érthető hivatáson keresztül demonstrálja üzenetét, ám a játékidő végére a kiváló karaktervezetésnek, a kellően feszesre húzott forgatókönyvnek és Tóth Levente kifejező közeliket alkalmazó, a belső lelki folyamatok külső kivetüléseit érzékenyen megragadó operatőri munkájának köszönhetően a néző képes nem csak azonosulni, hanem Hildán keresztül átérezni a közeli családtag elvesztésével járó gyász kimondhatatlan fájdalmát. Az érzést, ami egész életünket keserítve emlékeztet minket arra, hogy az embernek sebezhető, esetlen, múlandó entitásként kell megtanulnia együtt élnie a létét fekete fátyolként árnyba borító hiánnyal.
Magasságok és mélységek, 2022. Írta és rendezte: Csoma Sándor. Szereplők: Trill Zsolt, Pál Emőke, Nagy Enikő, Horváth Lajos Ottó, Tankó Erika, Fehér Anna, Tóth Ildikó, Fenyő Iván. Forgalmazza: JUNO11 Pictures Kft.
A Magasságok és mélységek a Magyar Filmadatbázison.
