A különféle műfajok és újdonságok rengetegének Spotify- és YouTube-értesítései között barangol Magyarország egyik legélvezetesebb, de minden kétséget kizáróan a legegyedibb zenei témájú beszélgetéssorozata Hallatlan Podcast néven.
A havonta jelentkező adások sorában egyaránt megtalálhatóak a könnyűzenei aktualitásokra reakcióként felvett albumkibeszélők, a kollaborációk, az egy műfajra fókuszáló eszmefuttatások, valamint az interjúk ismert és feltörekvő, esetleg szűk kör által kedvelt zenecsinálókkal. „Hallatlanék” (vagyis Csabi, Zsombor és Zoli) különkiadásokat, korszakokat, illetve egyéb zenei jelenségeket feldolgozó beszélgetéseket is gyakran, sőt, sokszor meglepetésszerű időzítéssel tűznek csatornáikra. Az alábbiakból kiderül, miért is éri meg igazán odafigyelni változatos, energikus, naprakész, a hasonló podcastekhez képest
kedvesen informatív, és csak szavatoltan csúnyán beszélős hangzóanyagukra.
KULTer.hu: Hallatlan módon (a szóvicc direkt) nehéz kérdéssel indítanék: számotokra mit jelent a zene?
Zsombor: (egyszerre nevet és hüledezik) Mondhattad volna, hogy készüljünk előre… Nem mondom, hogy a zene a mindenem, mert szerintem egyikünknek se, akkor valószínűleg nem azt az életet élnénk, amit, vagyis valahogyan máshogy. Kisgyerekkorom óta zenélek, és része a mindennapjaimnak:
egyszerre menekülés, ha menekülni szeretnék, egyszerre energiaforrás, ha energiára van szükségem,
egy kreatív tér, már amíg aktívan zenéltem, ez volt az önkifejezés egyik eszköze. Mindemellett van egy olyan része, amely számomra nagyon fontos, és valahogy abban is megtalálom magam, ez pedig a zenetudomány. Azt a végtelen területet, amit a zenetudomány és -elmélet megnyit, szintén nagyon a sajátomnak érzem és el tudok benne merülni.
Csabi: Nekem is régóta a mindennapi életem része, bárhova megyek, bárhol vagyok, mindig zenét hallgatok. Még általános iskolába menet is (ez nekem egy ötperces séta volt) zenét hallgattam. Így nyilván ehhez az érdeklődéshez az is hozzájárult, hogy amikor olyan környezetben vagyok, szeretek beszélgetni, veszekedni a zenéről, ami szerintem nagyon szórakoztató. Ez volt a podcast mögötti egyik motiváció. Meg ott van az önkifejezés, én is zenélek, zenéltem, egy jó ideig zenekarban is.
Zoli: Én mindehhez annyit tudnék talán hozzátenni, hogy
a zene nekem a legkompatibilisebb művészeti forma,
ami a mai élethez, de legalábbis ahhoz a szintű információ-kitettséghez, meg ahhoz a nagyon szétáradó figyelemhez, ami manapság a miénk, illik. Egyre több dologra kell figyelnünk egyszerre, így a zene szerintem még mindig a legharmonikusabb művészeti forma, abban a gyorsaságban és szétosztottságban, amiben élünk. Egy filmet nem tudsz megnézni, egy kiállításra nem tudsz elmenni, vagy csak úgy képeket nézegetni, miközben mondjuk takarítasz. De a zene még ezekhez a művészeti formákhoz is tud csatlakozni. Nekem például, ahogy Csabi is mondta, az utazáshoz is közel áll a zene, magát az utazásélményt tudja gazdagítani. Meg hát nyilván ott van a mozgás, úgy alapvetően. Fontos tehát, de ahogy Zsombor mondta, ha annyira fontos lenne, akkor csinálnánk.
Zsombor: Aki nem tudja, tanítja. (mind nevetnek)
Zoli: Nem akartam erre kifuttatni, de igen.
KULTer.hu: Maga a podcast ötlete hogyan és mikor jött, kitől származik? Hogyan épült föl mindaz, ami a Hallatlan?
Zoli: Csabival és két másik baráttal volt már egy próbálkozásunk podcast téren, ami a megjelenésig sem jutott el. Az alapvetően egy multimédia podcast lett volna, amiben mindenről beszélünk, ami kultúra. Könyvről, filmről, zenéről, amit épp jónak látunk az adott adáshoz. Személyes időbeosztás miatt, meg a koncepció megfoghatatlansága miatt ez nem jött össze, de ez volt az első lépés a Hallatlan felé. Akkor már ismertem Zsombort is, és ezt a próbálkozást véleményezésre küldtem el neki, de még nem merült föl, hogy közösen is dolgozhatnánk valamin.
Zsombor: Ha szabad más médiumot említeni, akkor a 24.hu podcastjeit emelném ki, mert a legtöbb kritikán aluli minőségű. Nem az, hogy egy mikrofont nem képesek használni, de egy átlag telefonbeszélgetés jobban hangzik. Sok alpodcastjükkel is így van. Hallgattam az egyiket, nagyon felidegesített, és azt gondoltam, hogy ilyet mi is tudnánk csinálni, ekkor írtam Zolinak, aki abszolút benne volt. Két-három héten belül megvolt a koncepció, a név, az accountok. Tudtuk egyből, hogy nem kétfős lesz, mert, hacsak nem interjúzós, akkor
egy jó podcast nem két emberből áll,
ekkor kérdeztük meg Csabit, akinek szerencsére kedve is, ideje is volt. Innentől már rövid volt az út az első adásig.
Zoli: Előtte hárman sose beszéltünk együtt, így volt egy ismerkedős beszélgetés, ami már nagyon jó hangulatú volt, közös nevetésekkel, azonos meglátásokkal, volt szikra, kémia, ami szerintem elengedhetetlen. Arról még fogunk beszélni, hogy „közszolgálatilag” mit akartunk, de ott bizonyosodott be számomra, hogy szeretnénk és tudunk is szórakoztatni.
KULTer.hu: Mit kell tudni rólatok civilben, mivel foglalkoztok, amikor nem podcasteltek?
Csabi: Asztráltestek vagyunk. Szerintem ezt nyíltan, már az első rész megjelenése óta vállaljuk. Az, hogy ez mivel jár, földi halandónak nem elmagyarázható, sajnos.
Zoli: Még annyit megoszthatunk, hogy Zsombor volt az első úr-asztráltest, belőle váltunk ki, és ez volt az a pillanat, amikor Zsombor megkeresett minket. Aki nem tudná, asztráltestben Slim Shady-hez hasonló hármasikrek vagyunk, nagyon sok coopos májkrémet fogyasztunk. Itt jegyezném meg, hogy még mindig várunk a Coop megkeresésére, szponzoráció szempontjából. Néha azért nem hárman vesszük fel az adást, mert valamelyikünknek el kell mennie májkrémért.
Csabi: Aki kételkedne, raktunk ki képet, illetve meg lehet kérdezni Beton.Hofit, hogy tényleg így nézünk-e ki.
(egy ideig vitatkoznak)
Csabi: Elnézni, hogy egyes, nem nagy nézettségű tartalomgyártók mennyire beleviszik a személyes vonalat a dolgaikba, ez az egész szerintem kicsit undorító, illetve kit érdekel? Ami releváns, az az, hogy mit mondunk a zenéről.
Zoli: Minden más csak bulvár lenne.
KULTer.hu: Van viszont egy közös képetek, Farkas Róbert karmesterrel…
Zsombor: Fake news.
Zoli: Face news.
Zsombor: A MÁV Szimfonikusok kért egy képet, muszáj volt engedni.
Csabi: Deep fake. Vannak ilyen megoldások, olyan arcokat generálnak, amelyek nem léteznek. Már írtak a MÁV Szimfonikusoktól, hogy nevetséges, hogy két Slim Shady van a képen.
Zoli: Pedig Slim Shady-ből sosincs elég, mind azok vagyunk, fel kéne állnunk.
KULTer.hu: A képen látható egy kiskutya, ő sem létezik?
Zoli: Nem.
Zsombor: Ő Snoop Dogg.
KULTer.hu: Bár az én kérdéseimnél nem tudom, mi lehet komolyabb, azért megpróbálom komolyabb témára terelni a szót. Mikor belevágtatok a podcastelésbe, milyen kép volt a fejetekben a műfajról? Mit szerettetek volna máshogy csinálni, mint a standard podcastelők?
Csabi: Sok olyan podcast van, amit sokan követnek, én is szeretem őket, de a technikai megvalósításuk nem a legjobb, el vannak hanyagolva. A kedvencem, mikor három-négy random ember összeül egy témáról beszélni, amiben lehet, hogy van tartalom, lehet nincs, csak maga a beszélgetés izgalmas. Amikor bejött a Covid, sokan átálltak digitális formátumokra, és nagyon kijött, milyen szörnyű is tud ez lenni hangminőségileg.
Nekem prioritás volt, hogy ezt próbáljuk meg normálisan csinálni,
ami néha sikerül, néha nem, mert mondjuk valaki közel van a mikrofonhoz, vagy elfelejt valamit beállítani…
Zsombor: Nekem nem volt különösebb elvárásom, csak belső, hogy ez hajt, és hozzá szerettem volna tenni valamit a zenéhez. Az igényesebb, elmélyültebb, hozzáértőbb zenehallgatáshoz, az odafigyeléshez, nagy szavakkal, hogy edukatív jellege legyen a podcastnek. Nem azért, hogy legyen x feliratkozónk és y megtekintésünk. Ezért is dobtam fel ezt a koncepciót Zolinak, mert itthon nagyon kevés a zenei podcast.
Zoli: Hogy megidézzem KKevin szellemét, „sok a csicska” a magyar podcastiparban. Meg eleve
nincs egy olyan podcast, ami zeneként néz a zenére,
mert mindegyik most a trapről beszél, mert az megy nagyon… esetleg van egy-két sávlekötő high concept, az elő zenealkotásról, beállításokról. Nincs kulturálisan hozzáértő zenei podcast, ami a magas- és a trashkultúrához egyaránt hozzá tudna szólni, egyöntetű komolysággal és komolytalansággal. Épp ilyen adáson vagyunk túl, a Farkas Róbert karmesterrel készült beszélgetésünk komolyzenei, ajánlóként, kritikus szemmel. Plusz ő egy fantasztikus művész, értékes gondolatokkal. Aztán jött a trash hiphop adás, aminél én speciel nagyon éreztem a „közszolgálati” részét a podcastelésnek. Talán sikerült rámutatnunk arra, hogy a „magas művészet” a zenében mennyire nem működik, illetve mennyire erősen buborékban vannak a zenei élet résztvevői.
Csabi: Nekem mindig az a legjobb érzés a podcastelésben, amikor leülünk beszélgetni, hallgatjuk a témához illő zenéket, majd bejövünk a felvétel legelején, vannak gondolataink, amikkel el tudunk közösen jutni egy olyan pontra, ahova külön-külön nem feltétlen sikerült volna. A trash adás pont egy ilyen, és emiatt nekem benne van a top 3-ban, mert az adás közben sokkal jobban megértettem ezt a fajta zenét, a műfajt, a subgenre-t, és sokkal jobban tudom tisztelni az alkotókat is.
Zsombor: Nekem jött egyszer egy üzenet, a sokszínűségre reflektálva, amiben rákérdeztek, hogy hányan csináljuk a podcastet, mert az nem lehet, hogy egy ember ennyiféle zenét hallgat. Főleg az Instagramon található zenei ajánlók miatt lehetett. Hozzáadott érték tehát, hogy hárman jövünk, teljesen más területről, más tudással, kedvencekkel, amiket nagyon nyitottan fogadunk a másik felől.
Igyekszünk tényleg rálátni a zenére.
Csabi: Belsőleg ez amúgy rohadt nehéz. Valaki viszont mindig viszi a hátán az adást.
Zsombor: Kivétel ez alól a Magyar alter című adásunk, mert ahhoz a témához egyikőnk sem értett semmilyen szinten.
Csabi: Az nincs benne a top 3-ban.
KULTer.hu: Mi van benne a top 3-ban? Melyik volt a kedvenc adásotok? Mit ajánlanátok annak, aki még sosem hallgatott titeket?
Csabi: Szerintem a Trash, az Acquired taste, és még talán a videoklipes. Meg az interjúk is jók lettek.
Zsombor: A videoklipes nekem is benne van, amit amúgy meglepően sokan hallgattak, és jött is visszajelzés, hogy jó lett. A Deva debütáló album kibeszélője is jó volt, meg a Geszti-adás.
Csabi: Na, annál tényleg felkészültek voltunk. Bonus trackekből nem igazán tudok olyat mondani, ami rossz lenne, mert ott mindig kis témánk van, a Devára viszont nekem rossz visszanézni. Rossz érzés ilyen negatívnak lenni egy mások által élvezett albummal meg előadóval kapcsolatban.
Zoli: Érdekes, hogy amikor a Deva-albumot kritizáltuk, volt bennem is rossz érzés, de a Gesztinél nem. Ezt nem tudom annál jobban kibontani, hogy Embertelen dal ’22.
Csabi: Devánál benne van, hogy tudna, mert tudott eddig is jó zenét csinálni.
Zoli:
Geszti viszont örök nemezisünk lesz a podcasttel kapcsolatban.
KULTer.hu: Mi szerintetek a zenekritika? Milyen a jó zenekritikus, illetve ti annak mondjátok-e magatokat?
Zoli: Nyilván, mi vagyunk a legjobbak az országban.
Zsombor: Mennyire kell rálátnunk amúgy egy adott műfajra, hogy hozzá tudjunk szólni? Szerintem az a jó zenekritikus, aki részében és egészében, szövegében és zenéjében képes látni a zenét. Elengedhetetlen egy alapvető, de inkább középszintű zenei ismeret, hogy meg tudd ítélni, valamiben van-e zeneileg hozzáadott érték, vagy sem. Nem tudod viszont kikerülni a szubjektivitást, mert te hallgatod azt a zenét.
Csabi:
Szerintem nincs olyan, hogy jó zenekritikus.
Jó az én fejemben az, aki tud valamennyire objektív lenni, de ilyen nincs. A legjobb, amit valaki tud csinálni, az az, hogy megpróbál olyan perspektívából szemlélni dolgokat, amiből a hallgatóság nem tud… Nem feltétlenül a jó és a rossz részekre kell koncentrálni, hanem a különlegesre, így adva új perspektívát.
Zoli: A különlegesség… Fantanót (Anthony Fantano) szerintem azért szeretik sokan, mert ő egy karakter, aki körülírható, és akiről tudjuk, hogy ha véleményt mond, akkor azt milyen szempontból mondja. Mindezt egy bizonyos szintű alázattal teszi, ami megint csak fontos. Bármilyen művészeti kritikánál igaz viszont, hogy társadalmilag is rá kell látni, nemcsak kulturális kontextusában. Hogy az alkotó mit reprezentál, a zene mihez kapcsolódik, milyen réteghez szól, kik hallgatják… ezek is aspektusai egy tartalmas (de még mindig nem feltétlenül jó) zenekritikának.
KULTer.hu: Hogyan választjátok a témákat? Mi alapján döntitek el, hogy valamiből albumkibeszélő lesz vagy zeneelméleti adás?
Csabi: A téma az évad elején már megvan, mert mondjuk tavalyról kimaradt, vagy aktuális, vagy Magyarországon nem sokan beszélnek róla, mert esetleg nem népszerű.
Zsombor: Általában a kétharmad dönt a témákról…
Csabi: Előbeszélgetés szokott lenni, ezeket mindig felemlegetjük a rész során. Régebben nem voltak olyan strukturáltak a részek.
KULTer.hu: Van kedvenc zenei műfajotok, zenetörténeti korszakotok, amikről szívesen beszéltek, beszélnétek?
Zoli: Igazság szerint manapság megfigyelhető az, hogy minden egyszerre létezik és egyszerre elérhető, pár kattintás után.
Ezért nekem a mostani a legjobb zenetörténeti korszak,
ha bármit meg szeretnél hallgatni, azt meg tudod, és ezek elélnek szépen egymás mellett. Ez az előnyünk mondjuk a hetvenes évekkel szemben, hiába szeretem egyébként a hetvenes évek zenéjét, meg sokat is hallgatom, most például a softrock balladákat… vannak ilyen hetek.
Zsombor: Nekem a műfajom abszolút a hiphop, az az örök szerelem. De amúgy én is sok mindent hallgatok, a korszak pedig nekem a hatvanas évek, a Motown Records zenéje. A funky, a soul, a disco, egy egész évtizedet átölelve.
Csabi: Azt mondanám én is, mint Zoli, azzal a kitétellel, hogy nekem olyan 2005-től „felfele”, ezeket hallgatom legtöbbször. Vannak nekem is kedvenc albumok meg korszakok, a pszichedelikus rockot például nagyon szeretem, de ezzel együtt nem tudnék egyet kiemelni. Vannak olyan műfajok, korszakok, amikből, amiket egyáltalán nem hallgatok.
KULTer.hu: Rövid kérdés, amire egyszavas választ várok: hazai vagy külföldi zene?
Zoli: Mindkettő.
Zsombor: Hazai. Csakis.
Csabi: Külföldi, mert abba akkor kábé minden beletartozik.
KULTer.hu: Mi az a jelenség, ami a mai magyar zenei életben számotokra a legidegesítőbb, illetve mi az, ami a leginkább vonzó?
Zoli: Geszti Péter. A kettő egyszerre. Nem, egyébként a legidegesítőbb számomra nemcsak Geszti, de ami vele kapcsolatban megfigyelhető, az ami ott van például VALMAR Úristen című számában is, meg abban, ami az Embertelen dallal történt. Hogy előadók a régmúlt hangzásán meg egyéb kulturális termékeken élősködnek, ezáltal próbálnak előrébb jutni. Meg nyilván a lustaság is. YouTube free musicra éneklünk, ez nemcsak idegesítő, hanem káros is.
A legvonzóbbnak hirtelen a Covid utáni pezsgést mondanám,
elérhetőség, élő fellépések szempontjából, ami borzasztó előnyös és áldásos.
Csabi: Be kell valljam, annyira mostanában nem vagyok tisztában a magyar zenével, de az alapján, ami eljut hozzám, egyetértek. Az előbb említett slágerzenék annyira nem jutnak el hozzám, de amikor igen, akkor meg nem zavarnak. Ami jó, és ki tudom emelni, az a mostani időszak hiphopja, és az, hogy merre halad a műfaj.
Zsombor: Nekem az, ami tetszik és nem tetszik, nem magyar-specifikus, mert szerintem mindenhol fellelhetők ezek a jelenségek. Zenészek sokszor nem is akarnak újat csinálni, előveszik a régit, refréneket, régi sample-öket írnak át. Király Viktor: Tűzvarázsló, Dr Brs: Hol van az a lány? – ezektől falra mászok. De szerintem ez azért történik, mert nincsenek új műfajok és elérkeztünk a posztavangárdhoz, de ezt ne nyissuk ki. Ami nagyon tetszik, és szerencsére itthon is jelen van, az az, hogy sok tehetséges zenész tud érvényesülni, bár nem feltétlenül annyira, amennyire megérdemelnék.
KULTer.hu: Milyen előadót vagy dalt ajánlanátok annak a külföldinek, aki szeretne elmélyülni a magyar (könnyű)zenében?
Csabi: Saját tapasztalat alapján, mint kiderült, sokan annak ellenére, hogy szövegileg nem értik, nagyon szeretik a Góbé Kodályos című számát.
Annyira, hogy rengeteg üzenetet kaptam már, hogy küldjek még ilyen zenéket.
Zsombor: A világzene könnyű választás, én mégis az LGT-t mondanám, mert ők a valaha volt legjobb magyar zenekar szerintem, másrészt olyan széles műfaji spektrum jellemzi az ő pályafutásukat, hogy egy külföldi tud hallgatni egy zenekartól, magyar nyelven, rockot, funkot, country-t, soult.
Zoli: Azok, amiket ti mondtatok, meg nekem van egy lejátszási listám is, a két évvel ezelőtti kedvenc magyar zenéimmel. Kipróbáltam, elküldtem külföldieknek, általában beválik. A Kodályos zárja pont a listát, de van még rajta Cseh Tamás, Fonográf, Parno Graszt, Bohemian Betyars, Quimby. Bőven lehet szerintem alapvetően befogadható számokat találni, szövegértés nélkül is, mint minden nemzetnél. Nem is a műfaj meg az előadó a fontos, bár ne egy experimentális dalt mutassunk először. Világzenéből szintén lehet olyat küldeni, ami nem feltétlenül élvezetes első hallásra.
KULTer.hu: Ha itt és most egy számot kellene küldenetek a KULTer-olvasóinak (hívjátok segítségül nyugodtan a Spotify-t, vagy bármit, amin zenét hallgattok), mi lenne az?
Zoli: Tizenöt perces szünet következik…
Zsombor: Ami most beugrik, az meglepő módon egy rockdal, még meglepőbb módon Nagy Ferótól. Beatrice, Huszadik század, egy aránylag ismeretlen dal, és mind zeneileg, mind szövegében szerintem valami egészen különleges felépítettségű, mondanivalójú, feszültséggel-oldással a magyar rocktörténelem egyik legjobb dalának tartom.
Csabi: Egy olyan számot küldenék, amit Soundcloudon lehet megtalálni, a SpaceChimptől a Portugal. The Postman, az egyik kedvenc hitech számom. A legtöbb ember, úgy érzem, nem hallott még hitechet. Nagyon gyors, elektronikus műfaj, próbálják futurisztikusnak megcsinálni… a Feel It Still feldolgozása, de szerintem befogadható.
Zoli: Említettem, hogy mostanában a hetvenes évek soft rock műfaja foglal le. Van az Ambrosia Biggest Part of Me című száma, de nem azt mondom, hanem egy nemrég találtat, a How Much I Feel-t, kellemes, nyári estére való dal.
KULTer.hu: Mi egyébként az a zene, amin a hozzátok közel állók meglepődnének, hogy hallgatjátok és szeretitek?
Zsombor: Szerintem, bár az ismerőseim tényleg ismernek, tudják, hogy mindenevő vagyok, de
talán Miley Cyrus, akiről remélem, hamarosan adást is fogunk csinálni.
Csabi: Semmi nem annyira meglepő, de szerintem az imidzsembe Lana Del Rey nem fér bele, akinek amúgy hatalmas rajongója vagyok.
Zoli: Teljesen elfogadom, ha egyszer a podcast-társaim ezért keresztre feszítenek, főleg, hogy bizonyos toplistán a közelmúltban megjelent, és hot take volt, hogy kinek a helyén van, de én Drake-et mondanám. Őt nagyon megszerettem az utóbbi években.
Zsombor: Taps.
Csabi: De az újabbakat szeretted meg tőle vagy a régieket?
Zoli: Inkább 2016-tól a napjainkig.
Zsombor: Ez amúgy tényleg meglepő.
Zoli: Szerintem a More Life egy zseniális album, vagy lejátszási lista, kinek mi…
KULTer.hu: Volt mostanában meghatározó koncert- vagy albumélményetek, illetve van-e olyan, amit nagyon vártok?
Zsombor: Nekem albumélményem nem, talán az új Stromae volt, ami nagyon tetszett, de nem volt hú, de kiemelkedő. Viszont november 7-én lesz a MÜPÁ-ban Jacob Collier koncertje, amit eredetileg februárban tartottak volna amúgy, de nagyon várom. Mondanám, hogy gyertek, de öt perc alatt fogytak el a jegyek.
Csabi: Még az év elején a Black Country, New Road Ants From Up There című albuma volt meghatározó. Azóta is voltak jó albumok, de azon a szinten kiemelkedő és meghatározó nem. Talán a közelmúltban, amin nagyon meglepődtem, hogy nagyon magas minőségű, az a Conan, a barbár filmzenéje, nem emlékeztem, hogy ennyire jó. Mostanában nem is nézegettem koncertlehetőségeket.
Zoli: Nekem is a Black Country, New Road, és nálam
elég erős esély van rá, hogy ez legyen az év legjobbja.
Emellett a Viagra Boys új albuma is jóra sikeredett, meg a Strokestól az Is This It, amit ugyan hallottam már korábban is, de a napokban hallgatva valahogy megértettem, miről szól, elfoglalta a méltó helyet a fejemben. Koncertélmények közül a Kollár-Klemencz László Öreg Banda című könyve kapcsán elindult koncertsorozat Kobuciban tartott koncertjére jutottam el, ami egészen csodás élmény volt. Egyszerre volt irodalmi est, táncest, Kollár-Klemencz-koncert, meg az újhartyáni fúvószenekar koncertje. A közönség is érezte, mennyire egyedi és megismételhetetlen volt az egész, euforikus. Menjetek, hallgassátok meg élőben Kollár-Klemenczet!
Csabi: Mondok mégis élőzenei élményt, mert pár hónapja sikerült eljutnom egy fesztiválra, ahol valaki lejátszott egy setet, amiben, nem tudom, ismeritek-e, de benne volt a Free Tibet című szám is, illetve annak a remixe. Megvan nektek?
Zoli: Én egy hete, nyaraláson hallottam először, csodás.
Csabi: De nem csak be volt mixelve, az előadó élőben dobolt, énekelt, voltak fényhatások, meg színpaddizájn. Először éreztem a Covid-időszak kezdete óta (hiába voltam tavaly is fesztiválon), hogy ez egy tényleges fesztivál.
KULTer.hu: Azontúl, hogy határ a csillagos ég, mik a jövőbeli terveitek a podcasttel? Dolgoztatok már együtt a Vágatlan Verzió filmes podcast tagjaival, van valaki, akivel szívesen működnétek együtt hasonlóképpen?
Zsombor: Kimondottan ez most nincs tervben, bár talonban mindig vannak ötletek, persze. Konkrét lépések nem voltak.
Győztes csapaton nem szabad változtatni.
Csabi: Ha oda tudunk figyelni a készülésre, a fókuszáltságra… Vannak előadók, akikkel jó lenne interjút csinálni, már ha elérhetők, akár külföldiekkel is. Nem tudom, lenne-e értelme angol nyelvű részt csinálni a magyar podcasthez… Volt már rá példa, hogy nem kaptunk választ a megkeresésre.
Zoli: Az első szempontok a minőség, a tartalom és az érdekesség. Emellett jó, ha figyelünk az újdonságokra, ha tudjuk ütni a forró vasat. Most az interjúkra szeretnénk koncentrálni, mert eddig jó élményeink voltak. Hallgatottságban is jól működtek, ez szintén egy plusz.
A borítófotó a Hallatlan Podcast Facebook-oldaláról származik.
