November 17-én kerül a mozikba Szilágyi Fanni első, Veszélyes lehet a fagyi című nagyjátékfilmje. A fiatal alkotóra rövidfilmjei kapcsán már rég felfigyelt a szakma, így nem meglepő, hogy első egész estés mozija is izgalmasra sikerült, formai és tartalmi értelemben egyaránt. Bemutató körüli szorongásról, iskolai élményekről és az ikerség misztikumáról is beszélgettünk a rendezővel.
KULTer.hu: Említetted egy korábbi beszélgetésben, hogy tanultál Dániában, és bár jó élményként maradt meg benned a kint töltött idő, helyenként az volt a benyomásod, hogy éreztetik is veled, mekkora lehetőséget kaptál. Alkotóként volt hasonló, vagy ettől nagyon eltérő tapasztalatod más országokban?
Nem éltem sokszor külföldön, de ez az időszak valóban egyfajta beavatás volt egy kelet-európai számára. Valahol természetes, hogy egy gazdaságilag és morálisan fejlettebb társadalom érezteti: mi igazából azért vagyunk ott, hogy tanulmányozzuk az ő működésüket. Persze ebben benne lehet az én személyes megélésem, ami a kisebbségi komplexusomból is fakadhatott. Egyébként pedig fantasztikus dolgokat lehetett kint tanulni.
KULTer.hu: Az SZFE-n Gothár Péter volt az egyik vezető tanárod, és jellemző volt az osztályotokra, hogy nagy munkatempóval, rengeteget forgattatok. Egy ilyen szocializáció után mennyire nehéz átállni a játékfilmes működésre, ahol sokszor évek telnek el, mire egy ötletből ténylegesen megszületik a film?
Személyiségfüggő, hogy ki mennyire tud hosszan, kitartóan egy projekten dolgozni. Nem tagadom, ez nekem nagyon nehezen megy. Péter osztályában a cselekvést gyakoroltuk,
arra ösztönzött minket, hogy kövessük el a hibákat itt az iskolában, és tanuljunk belőlük.
Ehhez pedig csinálni kell. Minden héten forgatni. Én a mostani ötlet megszületésének másnapján már szerettem volna elkezdeni a forgatókönyvet. Lányi Zsófi (a film forgatókönyvírója – a szerk.) volt, aki némileg ésszerűbb tempóra sarkallt. Zsófi egyébként elképesztően érzékeny, tele van kreatív ötletekkel, nagyon gördülékenyen ment a közös munka. Ezért volt könnyebb lenyelnem azt, hogy ez a forgatókönyv nem készül el egy hét alatt. Szerencsére ugyanazok a dolgok voltak számunkra fontosak ebben a történetben, biztonságban éreztem magam vele.
KULTer.hu: 2015-ben jelent meg a Kamaszkor vége című rövidfilmed, ami fődíjat nyert a Friss Húson, és rögtön rád irányította a szakma figyelmét. Az, hogy 2022-ben kerül a mozikba az első egész estés munkád, azt is mutatja, mennyire nehéz ma Magyarországon filmesként elindulni?
Persze, nehéz, hiszen kicsi a piac, mindenki ugyanarra a néhány lehetőségre pályázik. Egyébként közben csináltam több másik rövidfilmet, a rövidebb terjedelem ellenére ezek is nagyon nehéz munkák voltak.
A forgatás mindig óriási energiákat emészt fel, kicsit minden projektbe bele kell halni.
KULTer.hu: Volt korábban egy filmterved, ami nem kapott támogatást az Inkubátor Program keretein belül. Azzal összevetve érezted, hogy ez a mostani miért lehetett szimpatikusabb a döntőbizottság számára?
A korábbi terv A csatárnő bal lába életveszélyes volt, amit egy hirtelen ötlettől vezérelve adaptáltunk nagyjátékfilmként. Én nagyon szerettem azt a történetet, még most is rengeteg minden érdekel belőle, de utólag kicsit sorsszerűnek tűnik az elutasítás. Valószínűleg annak akkor nem volt szabad elkészülnie, nem lett volna érdemes elsietni az első filmet. Akkor persze nagyon csalódott voltam, mert azt éreztem, hogy egész egyszerűen muszáj elmesélnem ezt a sztorit. Mintha megállt volna az idő attól, hogy nem kellett az embereknek.
KULTer.hu: Beszéljünk konkrétan a Veszélyes lehet a fagyiról, aminek kapcsán az első dolog, ami mindenkinek feltűnik, az a cím. Ezzel kapcsolatban mi volt a koncepció?
Végig ragaszkodtam ehhez a címhez, mert
azt a mellébeszélést jelképezi, amit a filmben a két ikertestvér folytat egymás viszonylatában.
Beszélnek valamiről, de igazából pont a lényegről nem esik szó, és amikor egy jelenetben egyikük, Éva megeszi a fagyit, akkor valójában nem az jelent majd rá veszélyt, hanem a meg nem fogalmazott érzések. A címben szereplő fagyi emellett a szerelmet is szimbolizálja, mert az említett pillanatban a lány azt érzi, hogy át kell engednie a testén az érzést, és ki kell hánynia azt.
KULTer.hu: A testvérkapcsolat viszonylag ritkán kerül előtérbe a filmekben, neked viszont már a korábban említett, Kamaszkor vége című alkotásod is ezt a témát dolgozta fel. Miért foglalkoztat téged ennyire ez a viszony, illetve konkrétabban az ikermisztérium?
Az ikrekben az a nagyon izgalmas, hogy mivel nem ismerem a jelenséget, borzasztó sok újdonságot tartogat számomra, nem tudok elég filmet és cikket fogyasztani a témában.
Egy ikerpárral beszélgetni önmagában is nagyon hátborzongató élmény, mintha tudnának valamit, amit mi, halandók nem érthetünk meg.
A testvérekkel pedig azért szeretek foglalkozni, mert nekem is van egy húgom és egy öcsém, mindkettejükkel nagyon szoros és rétegelt a kapcsolatom, azt érzem, sok minden vár még elmesélésre ezzel kapcsolatban.
KULTer.hu: „Olyat tudnak, amit mi nem érthetünk meg” – épp ezért volt elkerülhetetlen, hogy ebben a filmedben is megjelenjen a misztikum?
Mindenképpen szerettük volna beleszőni a varázslatot, az viszont időközben alakult ki, hogy amikor a lányok hosszú idő után először egymásra találnak, az valamilyen misztikus elem lesz. Azt éreztük, hogy ez a valóságban legalább másfél órás beszélgetés, ez a film pedig nem ezt a szakaszt akarja ábrázolni.
KULTer.hu: A film két főszereplőjét Stork Natasa alakítja, akivel korábban dolgoztál már együtt. Végig ő volt a fejetekben, vagy szóba került az is, hogy valódi ikerpárt választotok?
Persze, volt ilyen terv is, rengeteg megbeszélést tartottunk ezzel kapcsolatban. Natasa az első gondolataim között volt, de azt éreztem, hogy a debütáló filmemnél nem dönthetek ilyen forrófejűen. Nagy dilemma volt ez, mert az általunk választott megoldás, hogy egy ember játszik két karaktert, nagyon drága, sok időt vesz igénybe, és emellett igen kockázatos is, mert nincs benne rutinunk.
De egy pillanatra sem bánom, hogy így döntöttünk.
KULTer.hu: És Patkós Márton hogy került a képbe?
Évfolyamtársam volt az egyetemen, régóta figyeltem, fantasztikus színésznek tartom. Ákos karaktere elég megfoghatatlan, és Marciban volt valami felkavaró, kizökkentő energia, Natasával pedig remekül működtek együtt.
KULTer.hu: Két nézőpontot ismerünk meg a történet során, a dramaturgiáról nekem A viszony című sorozat jutott eszembe. Volt ennyire konkrét előképetek? Illetve, hol húztátok meg a határt azzal kapcsolatban, hogy egyértelmű, de ne túl direkt jelzések különítsék el a két szemszöget?
Ez egy létező műfaj, nem mi találtuk ki, de konkrét előképünk nem volt.
A jelzések tekintetében igyekeztünk minden téren eltávolítani a perspektívákat,
és nem tudok konkrét választ adni arra, hogy túlzásba vittük-e, most azt érzem, hogy nem, de tény, hogy idővel örömmel vesztünk el a részletekben.
KULTer.hu: Néhány vélemény már megjelent a filmmel kapcsolatban, ezek foglalkoztatnak?
Persze, lelkileg megterhelő a bemutató körüli időszak. Próbálok csak annyira szorongani, amennyire feltétlenül szükséges. A vélemények pedig egyelőre elképesztőek, minden várakozásomat felülmúlják.
A borítófotót Valami Hektor készítette (recorder.blog.hu).
