Ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán november 20-án a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI).
A három alkalomból álló program során a résztvevők felfedezik Hild József polgári és középületeit, egyúttal képet kapnak a politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról, áll az MMA MMKI közleményében.

Mint írják, Hild József a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, aki
a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.
A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A pesti belváros az épületein keresztül pontos korlenyomata annak az időszaknak, amikor az erősödő polgárság öntudatára ébredt, írják.
A séta alkalmával a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret,
hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek, miért látjuk még ma is lenyűgözőnek és elegánsnak ezeket a házakat, valamint milyen ember volt az építész.
Az első séta alkalmával, november 20-án, vasárnap 11 és 13 óra között Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal várja időutazásra az érdeklődőket.
A második séta november 27-én a Svábhegyen tekinti át a Hild-értékeket. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból válogatva idézi meg a Svábhegy egykori hangulatát.

Hild József építészetének ma is élő, eleven példája a Budakeszi úton található Hild-villa, amelyet családja részére tervezett és építtetett 1844-ben. December 4-én, a harmadik sétán a résztvevők ezt, az MMA MMKI-nak 2013 óta helyet adó épületet járhatják végig.
A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. Regisztrálni a sétasorozat vasárnapi nyitóeseményére az MMA MMKI honlapján lehet.
A borítóképen az esztergomi bazilika külső kupolahéjának az 1840-es években készült acélszerkezete látható, a felvétel a háborús károk kijavításakor készült. (Forrás: Rados Jenő: Hild József életműve)