Mark Mylod fekete komédiájában Ralph Fiennes pszichopata Gordon Ramsay-ként terrorizálja az elitet, kollégáit és magát is, Anya Taylor-Joy pedig váratlan vendégként borítja fel a séf tudatosan, pokoli koncepció mentén megterített asztalát.
Ha a gasztronómia társadalomban betöltött szerepének megítéléséről van szó, akkor alapvetően két szélsőséges álláspont figyelhető meg: azoké, akik szerint a gasztronómiának (vagy inkább kiterjesztve az étkezésnek) nincs szignifikáns tudományos dimenziója, így az étkezés csupán a létfenntartáshoz szükséges aktus, amely nagyrészt a finom-gusztustalan és az ehető-mérgező tengelyek között mozog. A másik oldalon azzal érvelnek, hogy
az elsődleges aspektusok mellett a konyhának esztétikuma, kultúrája, szociológiailag kimutatható, közvetett és közvetlen hatása van.
Az egyik olvasatban a vacsora elfogyasztása ugyan kielégítő lehet, ám annak nincs a személyes élményen túlmutató rendeltetése vagy funkciója, addig az ellentétes tábor szerint a szakács (vagy inkább séf) művész, az étel pedig a mű, mely átgondolt kompozícióval, történettel és gondolatisággal rendelkezik. Művészet-e a gasztronómia? Vagy ha művészet is, hogyan mérhető a színházhoz, a filmhez vagy a festészethez?
Ez az értékoppozíció adja A menü egyik fő konfliktusát is: a gasztro-őrült Tyler (Nicholas Hoult) egy exkluzív vacsorára hívja el Margot-t (Anya Taylor-Joy), ahol
az egyik leghíresebb séf, Slowik (Ralph Fiennes) hétről hétre kápráztatja el erősen privilegizált vendégeit.
Az egyszerre maximum tizenkét fős programnak – és a személyzetnek is – egy sziget ad otthont, amit már a megérkezéstől titokzatos atmoszféra leng körül. Tyler azonban indirekten beleköp a séf levesébe: a meghatározott szempontok alapján szelektált csoportban Margot-nak nem kellene ott lennie, mindez megzavarja az aprólékosan kimunkált, sötét terv megvalósítását.
Az eddig leginkább sorozatokat (Trónok Harca, Shameless – Szégyentelenek, Utódlás) rendező Mark Mylod állítása szerint amikor megkapta a scriptet, az nyűgözte le legjobban, hogy amit olvasott, az csak a narratíva abszurd természete mellett hihető. A káosz középpontjában Slowik áll, aki minden körülményt aprólékosan szervez, ám a magas minőségű szolgáltatásnyújtás helyett ezúttal kegyetlen játékot forralt ki mit sem sejtő vendégeinek, amivel a „játékosokon” és kollégáin túl saját bőrét viszi a vásárra. Az elitet reprezentáló meghívottak abban a reményben utaznak az éttermébe, hogy
kulináris élményekkel gazdagodnak és a méregdrága vacsorával demonstrálják felsőbbrendűségüket.
Ehelyett kellemetlen meglepetésekkel teletűzdelt vallatási szertartáson találják magukat, melyben ők a prédák, akikre a séf vadászik – a pszichopata ragadozó pedig szeretne játszani az étellel, mielőtt megenné.
A menü karakterei egy-egy jól felismerhető archetípust testesítenek meg: a megszállott rajongó, a céges csaló, az ügyeskedő B-filmes színész, a törtető titkárnő, a pöffeszkedő kritikus és a befolyásos öreg, aki csalja a feleségét. Mindenkinek megvannak a kis titkai, melyekért sosem kellett felelniük – egészen mostanáig, hiszen Slowik kamatostul behajtja rajtuk (és magán is) a tartozást. Legalábbis hajtaná, mivel Margot megjelenésével úgy érzi,
mintha élete főztjének tökéletes sziluettjét egy közönséges házilégy kéretlen kotnyeleskedése zavarná meg.
A protagonistákhoz hasonlóan a narratíva is megszokott bosszú-thriller konvenciókkal indít: lakatlan sziget a semmi közepén, kevés szereplő jól körülhatárolt térben, először kisebb, majd fokozatosan egyre nagyobb porciókban adagolt furcsaságok. A menü azonban nem áll meg itt: a bevált receptet maró szatírával igyekszik feldúsítani, hogy
a feszült jeleneteken keresztül kritikával illesse a 21. század elkényelmesedett berendezkedését, a buborékban élő posztmodern ember működését.
A műfajkoktél szándéka megegyezik a decemberben debütáló A látogatáséval: mindkettő nagyrészt arról szól, hogy a jóléti társadalomban élő fogyasztó önként és dalolva adja fel egzisztenciáját mindennemű konfliktusvállalás nélkül, mivel a biztonságos közegben elveszítette a születésekor még meglévő túlélési ösztönét. Ha a szavak nem segítenek, akkor a gátlástalan pszichopata gyakorlatilag akadály nélkül vehet el mindent a teljesen védtelen alanytól, aki először méltóságával, majd extrém esetben életével fizeti meg a gyámoltalanság árát.
A dán drámával ellentétben, ahol az egocentrikus házigazdák egy másik családot törnek be, A menüben az antagonista is önmaga áldozata, az általa létrehozott szabályrendszerben ő is vádlott, neki is szenvednie kell a múltban elkövetett bűneiért. A bő 100 perces játékidő előrehaladtával annak rendje és módja szerint egyre többet tudunk meg az ördögi terv hátteréről, bizonyos karakterek nem azok, akiknek elsőre látszanak, menetrendszerűen jönnek az elborult fordulatok, amelyek átrendezik a kezdetben kiadott étlap tartalmát. Viszont ez a végletekig átgondolt formula – az egyébként nem szokatlan műfajmixen kívül –
mindössze a bejáratott kliséket pakolja egymásra,
így a zsánert ismerő közönség számára képtelen nagyobb meglepetéseket hozni: A menü végtelenül kiszámítható mederben halad előre, az alapszituáció megismerése után könnyen megfejthető a karakterek sorsa és a groteszk végkifejlet is.
Ettől függetlenül az említett társadalomkritika és a bizarr helyzetek még működhetnek – és nagyrészt működnek is:
kiváló ötletek fűszerezik a cselekményt (a különböző ételekhez tartozó narratív elemek kreatív összefűzése), a végső üzenet kurrens problémákra hívja fel a figyelmet, továbbá többször tematizálja (néhol parodizálja, néha legitimálja) a gasztronómia és a fine dining kérdését is, miközben próbál ügyelni arra, hogy a témakörhöz tartozó diskurzus pro és kontra oldalát is reprezentálja (bár Tyler karakterének együgyűsége és elvakult, tényleges tudás nélküli rajongása inkább az utóbbit erősíti).
A menü kommersz szórakozás, annak minden pozitív és negatív konnotációjával:
nem megy mélyre, nem fog meglepni és nincs benne semmi, ami különösképp emlékezetessé tenné, de képes lekötni nézője figyelmét.
Mint egy tradicionális sajtburger, amiben nincs semmi extra: csak a szokásos lapsajt, marhahús, némi zöldség, két, tömeggyártott buci közé zárva.
A menü (The Menu), 2022. Rendezte: Mike Mylod. Írta: Seth Reiss és Will Tracy. Szereplők: Ralph Fiennes, Anya Taylor-Joy, Nicholas Hoult, John Leguizamo, Judith Light, Aimee Carrero, Janet McTeer, Rob Yang, Reed Birney, Hong Chau. Forgalmazza: Forum Hungary.
A menü a Magyar Filmadatbázison.