Terrence Malick egy időben nagyon ritkán készített filmeket, az utóbbi években viszont kifejezetten termékeny, és ennek gyümölcse az Egy rejtett élet, ami mellbevágó, ugyanakkor életigenlő történet az elvek melletti kiállásról és a legsötétebb időkben, a náci uralom alatt is megőrzött hitről.
Malick ugyan Steven Spielberg, Martin Scorsese és Francis Ford Coppola generációjához tartozik, pályája a Hollywoodi Reneszánsz vagy Új Hollywood nevű amerikai filmes újhullámmal párhuzamosan bontakozott ki, ám mindig is elkülönült a fősodortól. Filozófiát végzett filmesként már első munkáiban (Sivár vidék, Mennyei napok) sem annyira a témák társadalmi vetülete érdekelte, sokkal inkább az elvont, mélyebb jelentések izgatták, amit az utóbbi években készült alkotásai (Az új világ, Az élet fája, Az univerzum története) is bizonyítanak. Így a történelmi témánál és a mai rezsimekre is vonatkoztatható társadalomkritikánál fontosabb, hogy
az Egy rejtett élet filozofikus, már-már meditatív alkotás, ami az első képkockájától az utolsóig facsarja a szívet és az elmét egyaránt.
Az Egy rejtett élet Erna Putz könyve, a Franz Jägerstätter: Letters and Writings from Prison alapján készült, igaz történetet dolgoz fel. A címszereplő, Franz (August Diehl) egyszerű, vidéki osztrák gazda, aki a festői szépségű kis falu idilljében él a feleségével, Franziskával (Valerie Pachner) és gyermekeikkel. Ugyan a férfit elviszik katonának a második világháború kitörésekor, de csak kiképzést kap, Franciaország elfoglalásakor azzal hitegetik a népet, hogy a háborúnak ezzel vége. Közben viszont Hitler még többet akar, a háború világméretűvé válik, és
Franzhoz egyre több olyan információ jut el, ami alapján azt látja, hogy a propaganda és a realitás között éles a kontraszt,
és aki a frontra megy harcolni a Harmadik Birodalom oldalán, az egy gonosz ügyért küzd. Ezért a kisközösség nagy felháborodására úgy dönt, megtagadja, hogy felesküdjön Hitlerre és a náci Németországra, csakhogy ez a diktatúra idején súlyos következményekkel jár.
Terrence Malick zsenialitását dicséri, hogy nagyon sajátos stílust alakított ki a történet elmeséléséhez, amelynek köszönhetően az Egy rejtett élet olyan, mintha egy vívódó, de higgadtan gondolkodó ember elmélkedését, sőt naplóját látnánk megelevenedni. Persze van már rengeteg film, aminek hasonló a koncepciója, de
Malick művében az egyedi formanyelv rendkívüli erővel hat.
Egyrészt olyan, mintha egy dokumentarista filmet néznénk, amelyben a kamera jellemzően hosszú beállításokban figyeli meg a szereplők életét, elkap egyszerű parasztok nyelvén előadott beszélgetéseket, és a színészi játék is alapvetően visszafogott, realista, a rendező és társai a nagy érzelmi kitörések és drámai csúcspontok helyett az élet természetes folyását igyekeztek reprodukálni (ettől persze még van néhány melodrámai jelenet a filmben).
Másrészt viszont az Egy rejtett élet formai értelemben „szaggatott”, élettöredékekből összetevődő alkotás.
A cselekményt uralja a narráció, illetve Franz és felesége váltogatott belső monológjai,
amelyeket sok esetben a levélváltásaik motiválnak, de ezek gyakran valóban a szereplők fejében lejátszódó elmélkedések. Így, míg jelenetszinten egyfajta stilizált dokumentarista nyelv (stilizált, a „teret meghajlító” nagylátószögű objektív és James Newton Howard zseniális, egyszerre reményt keltő és mélabús filmzenéje) jellemzi Malick művét, addig a nagyobb történet szintjén nem a lineárisan sorakozó életképek, hanem a gondolatok szervezik az Egy rejtett életet. Így a rendező sokszor kitekint a cselekmény jelenéből a múltra vagy a közeljövőre. Sőt, a virtuóz vágástechnika miatt sodró lendületű sztori olyannyira a folyamatosság illúzióját kelti, hogy múlt, jelen és jövő egybecsúsznak, akárcsak a gondolkodás során, amikor a fejünkben egymás mellé kerülnek a megtörtént, az éppen zajló és a lehetséges események.
Az Egy rejtett élet ezáltal a lehető legtermészetesebb, legdinamikusabb módon képes elvont témákról értekezni,
általánosítani, téziseket felvázolni és eszméket elemezni, úgy, hogy közben nem sérül a történet integritása, annak érzelmi töltete és a karakterdráma. Terrence Malick műve egyszerre maximálisan intellektuális és emocionális, észhez és szívhez egyaránt szóló film.
August Diehl és Valerie Pachner kiválóak a főszerepekben, átélhetővé teszik a dilemmát, ami sok néző számára talán elsőre nem tűnik annyira bonyolultnak. Ezért is szükséges a majdnem három órás játékidő, mert ez alatt
Terrence Malick alaposan körbejárja Franz, a társadalom és a hatalom viszonyát.
A kívülállók, sőt a rezsim számára szimpla a feladat: a család és a békesség érdekében jobb kollaborálni a diktatúrával, felesküdni Hitlerre, a túlélés érdekében tenni kell, amit elvár a rendszer, az erkölcsi integritásunkat nem veheti el tőlünk semmilyen zsarnok. Igen ám, de Franz és a néző számára is világossá válik, hogy bár a férfi a halálbüntetéssel „játszik”, amikor „Fúj, Hitler!”-rel reagál a „Heil Hitler!”-re az utcán vagy a verések hatására sem tagadja meg elveit, azonban még mindig jobb az elvekért meghalni, semmint a fronton harcban elesni a Harmadik Birodalomért, ahol az ember nem lehet szabad és a származása vagy a gondolkodásmódja miatt akarják eltörölni a Föld színéről.
Lehet, hogy bizonyos szempontból felelőtlenség, amit Franz tett a való életben és tesz a filmben, hiszen nem „magányos hős”,
hanem családos ember, aki felelősséggel tartozik a családjáért. Ám Malick művének nagy kérdése, hogy vajon, ha megtagadná elveit a férfi, egyenes gerinccel a tükörbe tudna-e nézni hátralevő életében. A nézőnek és a feleségnek is be kell látnia, hogy ha Franz túl is élné a frontharcokat, aligha tudna létezni azzal a gondolattal, hogy a gonosszal kollaborált.
Az Egy rejtett élet zseniális alkotás, amit gyönyörűen megkomponált képei miatt mindenképp érdemes moziban megtekinteni. A vidéki táj szépsége sem öncélú, végig azt hangsúlyozza, hogy egyrészt ezért, a szépség ideájáért és az élet tiszteletéért érdemes harcolni, másrészt ezt veszi el az elnyomó rezsim egy embertől, aki semmi rosszat nem tett életében, csak nem volt hajlandó semmilyen szinten asszisztálni a népirtáshoz. Ugyanakkor Terrence Malick szépen elkerüli, hogy „gonosz nácikat” és romlott kollaboránsokat mutasson be. A rendszer végrehajtói között vannak kegyetlen és fanatikus egyének, de vannak olyanok is, akik csak a dolgukat teszik és emberségesen bánnak Franzcal. Ugyanígy a kisközösségben is bár sokan szó szerint is köpködnek Franzra és feleségére, mégsem válik belőlük „csőcselék”, a film inkább megvezetett áldozatoknak láttatja a falusiakat, akik még nem tudják, nem látják, hová vezet az antiszemitizmus és Hitler gonosz háborúja.
Az Egy rejtett élet pedig szomorú, de ma, az orosz-ukrán háború korszakában aktuálisabb, mint amikor bemutatták,
és a hírekben látjuk is az „orosz Franz”-okat, akik a sorozás elől tömegesen menekülnek el, mert nem akarnak részt venni az értelmetlen agresszióban.
És bár hivatalosan 2019-ben mutatták be, Magyarországon csak idén voltak korlátozott vetítései a Cinema Niche jóvoltából, az utolsó december 18-án, este 20:00 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten, nem érdemes tehát kihagyni ezt a remekművet!
Egy rejtett élet (A Hidden Life), 2019. Írta és rendezte: Terrence Malick. Szereplők: August Diehl, Valerie Pachner, Michael Nyqvist, Matthias Schoenaerts, Jürgen Prochnow, Bruno Ganz. Forgalmazza: Cinema Niche
Az Egy rejtett élet a Magyar Filmadatbázison.