A Larry első látásra klasszikus felemelkedéstörténet egy rap karrierbe vágó, dadogós borsodi fiúról, azonban végül ennél lényegesen sokrétűbb alkotásnak bizonyul Bernáth Szilárd debütáló nagyjátékfilmje.
Ádám (Vilmányi Bennett) juhászként tengeti mindennapjait Borsod legmélyén, nyomorúságos fizetéséből pedig éppen annyit tud félretenni, hogy alkoholizmusból kigyógyult, rendőr édesapjával (Thuróczy Szabolcs) közösen összespóroljon egy saját birtokra. Azonban Ádámnak távolról sem ez az álma, hanem hogy egy online tehetségkutatón befuttassa saját rapjét. Az egyetlen hiba a képletben, hogy
a fiú dadogással küzd, és csak akkor képes folyékonyan szavalni (egyáltalán: beszélni), ha egyedül van.
Ráadásul Ádám nem is annyira a kitörésre vágyik, mint arra, hogy végre valaki meghallja az évek óta benne fortyogó dühöt.
Bernáth Szilárd író-rendező már azzal rácáfol elvárásainkra, hogy nem ül fel arra a kényelmes pályára, amiben hősét életkörülményei akadályozzák és húzzák vissza.
Itt a környezet puszta adottság, amelyben Ádám és kortársai ha nehezen is, de megtalálhatnák a boldogulásukat
(akár egy külföldi munka révén), és nem kellene hetekig kuporgatniuk például egy budapesti vonatjegyre (és az utolsó pillanatban az apa nem fogja elinni a spórolt pénzüket). Továbbá nem a tehetségkutató főnyereményén múlik, hogy a főhős éhen hal-e és szeretteit elviszik-e szexrabszolgának.
A Larry látványosan tagadja a hazai (kelet-európai) szociodrámák bevett szemléletét, miszerint a vidéki nyomort kizárólag a nagyvárosi, értelmiségi alkotók képesek megfogalmazni saját művészmozis közegük számára, egyfajta olcsó sokkhatást, szenzációt gyártva komplett társadalmi rétegek tragédiájából. Bernáth mintha egyenesen kérkedne azzal, hogy művében több a féktelen buli a cigánysoron, mint a kifizetetlen számla. (Egyben ennek rendkívül szellemes reflexiója, ahogyan az egyik tehetségkutató-zsűritag az elit felé íródott vádiratként ajnározza Ádám rapjét, teljesen félreértve annak üzenetét.)
A Larry ettől függetlenül nem fordítja el a tekintetét az alkalmasint szívbemarkoló élethelyzetekről,
és a kazincbarczikai lakótelepek minden szeglete, a helyközi buszon ülő arcok vagy éppen a női főszereplő tetovált szemöldöke is a hitelesség magasiskoláját képviseli. Bernáth azonban nem tehetetlen, szánalomra méltó áldozatokként bánik figuráival, hanem reményekkel teli, az életükből a lehető legtöbbet kihozni vágyó emberekként.
A film szereplői ugyanis nem Borsod, hanem a különböző bántalmazó viszonyok foglyai: itt nem feltétlenül azért kell izgulnunk, hogy Ádámnak jusson több a zsebbe kapott havi százezer forintnál, vagy hogy megnyerje a közönségszavazást, hanem hogy egyszer végre képes legyen szembeszállni apjával, és kimondani a fejében kavargó érzelmeket.
A Larry tehát fokozatosan fordítja át a mintául vett underdog-képletet egy lényegesen általánosabb érvényű karakterdrámába.
Nem túlzás, hogy Nemes Jeles László munkái óta nem született magyar film, amely ennyire főszereplőjére fókuszált volna, és amelyet ennyire az ő jelenléte dominált volna. Vilmányi Bennett nem pusztán tűri a folyamatosan arcába-tarkójába mászó kamerát, hanem egyenesen vonzza magához, rángatja magával, ennek hála pedig a zavaros-életlen-piszkos egysnittesek is másodpercről másodpercre újabb részleteket bontanak ki játékából. (Hozzáteszem, hogy a közegben eleinte kissé idegenül mozgó Thuróczy Szabolcs alakítása is beérik fokozatosan, és a pillanatokra feltűnő mellékalakok egytől-egyig telitalálatnak bizonyulnak.) Bernáth filmnyelvére minden tekintetben ez az első látásra az európai kisrealista stílus hanyag utánzásának tűnő, valójában azonban elképesztően részletgazdag és
tudatos megközelítés jellemző: dadogós, szakadozott vágása nemcsak Ádám személyiségéhez és a történethez hű
maximálisan, hanem látszólagos ötletszerűsége dacára kiválóan kapja el a fontos momentumokat és bánik el könyörtelenül a felesleges ütemekkel.
Ugyanez mondható el a Larry hangzásvilágáról: egy félig-meddig hip-hop tematikájú alkotás esetében legkevésbé sem meglepő annak markáns szerepe, de a filmben nemcsak a zene funkciója meghatározó, hanem velejéig áthatja, dominálja Ádám folyamatos, motyogós rap-monológja, miközben
számos hangsúlyos adalék a környezetéből beszűrődő zajokban, mondatokban rejlik.
A film egyik kulcsjelenete például egy olyan dialóg, ahol egy homályos, sötét képen egy autó szélvédőjét láthatjuk a két szereplő mögül – de végül pontosan ebben a formában hatolnak csontig az elhangzó mondatok.
A Larry tehát érzelmileg-dinamikájában rendkívül szűk tartományban mozog, ugyanakkor minden erejével azon van, hogy ezt az utat a lehető legkörültekintőbben bejárja.
Nincsenek túlkapásai, szélsőséges jelenetei, ugyanakkor rosszul megfogalmazott, félrement mozzanatai sem,
az érzelmi csúcspontok pedig noha valamennyire maguktól értetődőek, teljesen adekvátnak érződnek (ahogyan az óvatos, mértékkel alkalmazott humor sem téveszt arányt). Mire eljutunk odáig, hogy Ádám rosszul artikulálva, minden haragját beleadva üvölti rapszövegét, azt teljes mértékben indokoltnak fogjuk látni.
Bernáth Szilárd tehát fogta a 8 mérföld és magyar szociodrámák meglehetősen elcsépelt receptjét, és
kerekített belőle egy olyan alkotást, amelynek minden taktusával, minden elharapott, visszafojtott szótagjával együtt lélegzünk.
Tette ezt szinte észrevétlenül, hogy mi magunk is gyakorlatilag csak a film második felére ébredjünk rá, mekkora hatást is gyakorolnak ránk a látottak-hallottak.
Larry, 2022. Rendezte: Bernáth Szilárd. Írta: Bernáth Szilárd, Nagy V. Gergő. Szereplők: Vilmányi Benett, Thuróczy Szabolcs. Szandtner Anna. Forgalmazza: Mozinet.
A Larry a Magyar Filmadatbázison.
