Korunk egyik, a művészet eszközei által leggyakrabban tematizált jelensége az egyre erősödő, embertelen kiszámíthatatlanság érzete. A marosvásárhelyi születésű Herman Levente legújabb kiállításának anyagában, a Beépített természetben azok a festett disztópiák elevenednek meg előttünk, melyek jelenünktől talán nem is esnek olyan távol, mint amennyire azt szeretnénk.
A Várfok Galéria előterében Várady Róbert A bizonytalansági állandó című festményével szemközt a Beépülés című kép pihen.
E látszólagos nyugalom egészen addig áll fenn, mígnem a kiállítótérbe lépve meg nem látjuk az első festményt
(a vörösben izzó, havas-fás, zseblámpafénytől baljós Red-et), és gyorsan vissza nem rohanunk a felszínen kedvesebbnek tetsző Beépüléshez. A meglepően steril erdőt ábrázoló kép riasztóan merev fái között két, vibráló-színes emberalak ül egy hevenyészett asztalnál, melyet rengeteg, méretében változó doboz, falap, vödör és egyéb, kivehetetlen tárgy vesz körül.
A mélyzöld aljnövényzet és az irreálisan apró falevelek jelenléte Herman A kéreg ritmusa című, 2018-as kiállításának anyagát, szürreális, geometrikus növények lakta erdőjét idézi.
E rég tanulmányozott természet többé már nem érintetlen,
s bár egészen a jelenlegi kiállítás utolsó festményéig nem láthatóak további emberalakok a képeken, mégis úgy érezhetjük, mintha a nyomukban járnánk. Az ember és az ember alkotta (festmények) azonban a Herman-képeken különös módon a mesterséges intelligencia vizuális kreálmányainak formabéli invenciózusságával egészülnek ki.
Az emberek, Légrádi Gergely író szavaival „vázlat voltak csupán / teremtett világuk vásznán / kontúrok nélkül / elmosódva / álmatlanul forgolódva / várták a következő éjjelt.”
A mindössze kilenc festményből álló kiállítás természetébe szervesen épülnek Légrádi finom, érzéki szövegrészletei
(prózai és lírai egyaránt), melyekben a vidéki helyett az emberfókuszú városi miliő kerül előtérbe. Textus és ábra összefonódásával a Herman Tervek egy új Paradicsomhoz című sorozatának folytatásaként is értelmezhető indusztriális-figuratív valóságábrázolás a budai galéria teréből gondolatiságában kiszakadva egészen transzcendentális utakra vezet.
A megmosolyogtató című Drónok harca a kiállítás következő állomásaként kifejezetten
prominens módon épít az ember természetbeli jelenlétének problematizálására,
s talán e kép behavazott tája elevenedik meg a szomszédos képeken is (Help és Blue). A havas tematikát az égő ipari objektumot ábrázoló Tűz zárja, melyet egy Barabbás és Júdás cinkosságáról tanúskodó szövegtöredék egészít ki: „Barabbás és Júdás egy szemhunyásnyit sem aludtak. Másnap hajnalban a retinájukba égett képpel, szótlanul indultak Pilátus elé.” Vizualitásában a kiállított anyag egyik kevésbé „mozgalmas” eleme a színhasználatában leginkább William Turner az ipari forradalom hatásaként fakuló, mégis turbulens természetábrázolására, valamint Zdzisław Beksiński lengyel szürrealista festő tájképeire hajazó Kert. „Láttam, amit festettél. / Az nem lehet. / Azelőtt láttam, hogy megfestetted volna.” – olvashatjuk a kép mellett, utalva talán e kép művészettörténeti elődeire, allúzióira, s ezek jelenlétének folytonosságára.
A hóolvadás közbeni állapotokhoz egyfajta ragyogás, felülről megvilágítottság társul,
az eddigi kietlenségnél pozitívabb fénybe vonva az elkövetkezendőket.
A kiállítás két utolsó, grandiózusabb alkotása az egyértelműen tavaszodó, kábelektől hemzsegő Áramszünet, illetve a paradox módon már-már fotorealisztikus, valóságtól egyértelműen elemelt Álom, mely sokak számára a látottak legemlékezetesebbje lehet (Herman egyik korábbi, 6-3 címet viselő festményének világát is megidézve). Az Áramszünet fókuszában azok a civilizációdarabok állnak, melyek óhatatlanul is a szakrális térré emelt természet csöndjében nyüzsgő emberiről tanúskodnak, s arról, hogy
voltaképp nem is a természet, hanem az ember van beépítve-beépülve.
A hiányos ágykeretté rendeződő szögletes formák ölelésében gesztenyékkel babázó és azokból figurákat építő Álom-alak (aki voltaképp egy felnőtt nő) szintén környezete részeként várja a megnyugvást.
Herman művészetében tehát talán nem is maga az alkotás látványvilága, sokkal inkább
a festmény kontextusán kívül, illetve előtt történtek erősítik igazán bennünk a kiszámíthatatlanság érzését.
Olyan, mintha bármikor megjelenhetne az ember azon a képen, amelyről egyébként sosem tűnt el igazán nyomtalanul.
Herman Levente Beépített természet című kiállítása a Várfok Galériában tekinthető meg 2023. január 12. és február 18. között.
A borítóképen Herman Levente Beépülés (100 x 130 cm, olaj, vászon, 2022) című festménye látható.
