Végtelenségbe nyúló, legalább 3 órának tűnő 90 perc: a Hang nélkül írópárosának rendezésében azonban a negatív rekordok itt még nem érnek véget.
High conceptnek is problémás lenne a pandémia miatt számtalanszor tologatott 65 premisszája. Adam Driver űrhajósa csillagközi utazásra indul, majd kiderül, hogy odüsszeiája az őslények uralta Földre vezetett (vö.: A majmok bolygója), amely egy üstökösvihar után szépen építi vissza önmagát. Inkább tűnik valamiféle rossz poénnak, semmint átgondolt cselekményt sejtetni engedő prehisztorikus sci-finek.
Sőt, a 65-öt leginkább a forgatókönyvírói önkény lökdösi előre.
Lomhán vánszorognak a karakterek, passzívan sodródva az eseményekkel. Ugyan kapunk több nagytotált (money shot), néha az operatőr igyekszik menteni a menthetőt, a hangmérnökök becsületesen dolgoznak a jump scare-jükért, sőt egyre-másra jönnek a mozgalmas pillanatok, de a látszólag téttel bíró mozzanatok jelentéktelenül zajlanak le. Csak úgy megtörténik minden, nincs valamirevaló expozíció, pláne figurákat hellyel-közzel árnyaló jelenetek: a 65 átmenet nélkül galoppozik egyik bombasztikus vágóképtől a másikig.
Igaz, a sztárszínész játszotta főhősről próbálják elhitetni, hogy tragédiától sújtott, érző szívű fegyverforgató, de a Hang nélküllel kritikai és pénzügyi diadalt arató Scott Beck és Bryan Woods hanyagul írt, közhelyekből építkező fabulája egy pillanatig sem képes szimpátiát teremteni a dinoszauruszok földjén landoló Mills és a 65 millió évvel ezelőtti sártekén túlélőként ottmaradt kislány, Koa iránt.
Igyekeznek a család fontosságáról regélni, vagyis a 65 egy apa-lány kapcsolatot vázol fel.
Miután a főhős halálos beteg kislányától búcsút vesz, a kozmosz félreeső dzsungelében pottyan az ölébe egy újabb, oltalmazásra váró gyermek, akinek megmentésével apai bűnét törlesztheti sci-fibe bugyolált megváltássztoriként.
Csakhogy amilyen koncepciótlanok, feszültség nélküliek az egyebek között újrakalibrált T-rexeket, velociraptorokat felvonultató akciójelenetek, ugyanúgy kudarcot vall a sztori két szereplőre összpontosító, zárt szituációs drámaként is. Működésképtelen a figurák kapcsolatrendszere,
Driver és a Koát játszó Ariana Greenblatt katatón állapotban, semmiből támadt látványos jelenetek közepette próbálnak túlélni
fizikai természetű konfliktusokat. De ha belső problémáik, fájdalmaik nem átélhetőek, a legmodernebb CGI-jal spékelt őslénytámadás, robbanás vagy egy szájból kihalászott bogár sem hat többnek olcsó szemfényvesztésnél.
Ilyen rangban a 65 a Hang nélkül totális antitézise. Míg a jelenleg kétrészes poszt-apokaliptikus thriller minden rezdülésből, oldalpillantásból, lépésből csaknem némafilmekbe illő stílusbravúrként csihol suspense-t, minimalizmusából kovácsolva előnyt, addig Beck és Woods régi koncepciójukat, tömegmozis szerzőiségüket elárulva hangos, effektvezérelt, nagyszabású, cserébe ürességtől kongó szcénákkal riogatnak.
Írókként tökéletesen helytállnak, rendezőkként viszont hamar elvéreznek – a 65 talán legijesztőbb tanulsága ez.
John Krasinski lassan szörnyekre fogott puskákból, csendet megtörő zajokból kreál thriller-magasiskolát, velük szemben a két forgatókönyvíró pusztán bazári mutatványokra képes. Semmiből támad robbanás, a Driver-főhős hirtelen minibombát ránt és szállítja a megoldást, így aligha rezdülhetünk együtt a profán apa-lány duóval egy hangos, elkeseredett rimánkodás után.
Beck és Woods ráadásul mintha éreznék, hogy
a 65-ben nincs egy egészestés játékfilmre elegendő ötletük, így funkciótlanul össze-vissza lopkodnak popkulturális csúcsművekből.
Szörnyhorrorba csomagolt gyermekdédelgető narratívájuk A bolygó neve: Halál örököse, felvillan a The Last of Us világvégi csatangolása, a kislánya videofelvételeit leső főhős jelenete pedig egy az egyben a Csillagok között családi melodrámájára hajaz. Hiába töltenék élettel Mills és Koa összetartozását, szimbolikus, ősrobbanást és megmenekülést egymásra montírozó feszültségfináléjukban ugyanúgy nem jutunk közelebb a szereplőkhöz, ahogy korábban. A 65 csak faltól falig rohan, egyik kalandjelenetet éri az újabb akciócsinnadratta, mely révén
a végeredmény inkább hat rutinból tákolt, inspirálatlan direct-to-DVD-terméknek,
mint attrakciós technikájával ügyesen zsonglőrködő blockbusternek.
Persze, mindez korántsem meglepő, ha a végefőcímben Sam Raimi nevét olvassuk a produceri kredit alatt. A Gonosz halott-trilógia őszült zsenije bő 10 éve, immár rutinba fásult mogulként például a zseniális Éjféli játszma direktorát, Ole Bornedalt is halovány bérmunkára fogta, így a ZS-kategóriába vesző 65 érdektelenségén sincs miért csodálkozni. Noha
csupán 93 perc a játékidő, részletezett problémái folytán leírhatatlanul unalmas, rétestésztaként nyúló blöff,
melyen egy pillanatig sem látszik, hogy valójában bármikor is lázba hozta volna a Beck-Woods párost, örökké kényszeredett, lezavarandó iparosmunka benyomását kelti.
Így a 65 jóleső borzongás, dinamikusan rendezett szekvenciák, valamint üzembiztos szerverparkkal létrehozott dinóparádé helyett legfeljebb ásításokkal egybekötött végelgyengülést vált ki belőlünk. Külön szomorú látni, hogy
ehhez a kínos vonatszerencsétlenséghez A-ligásként csatlakozott a jobb sorsra érdemes Adam Driver és önként, dalolva asszisztált hozzá a Sony-Columbia.
Morfondírozhatunk a stúdiórendszert zsigerelő szuperhős-univerzumok egyeduralmán, de őszintén szólva, ha közepes vagy alacsonyabb büdzséjű mozikat támogató producerek ilyen ócskaságokba ölnek pénzt eredeti ötlet címén (Beck és Woods kurrens darabja nem adaptáció vagy folytatás), Hollywood nagyon is rászolgál, hogy kreatív szakadékba vezesse magát.
65, 2023. Írta és rendezte: Scott Beck, Bryan Woods. Szereplők: Adam Driver, Ariana Greenblatt, Chloe Coleman, Nika King. Forgalmazza: InterCom
A 65 a Magyar Filmadatbázison.
