Alessandro Bariccóval és északi írókkal folytatódik 2023-ban a PesText: tavasszal megrendezik a Skandináv Házzal közös PesText Nordicot, ősszel pedig Baricco lesz az esemény díszvendége. Május 19-20-án és szeptember 27-30. között várják a világirodalom iránt érdeklődőket a Három Hollóban.
A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett nemzetközi irodalmi PesText idei díszvendége tehát az olasz író, rendező és előadóművész, többek között a Novecento, a Selyem és a Tengeróceán szerzője.
A PesText idén is együttműködik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal, így Bariccónak a Könyvfesztiválon is fontos szerepe lesz.

A PesText idei első nagy dobása a Skandináv Házzal közösen szervezett kétnapos tavaszi fesztivál, a PesText Nordic lesz, május 19-20-án a Három Hollóban.
A Skandináv Ház idén ünnepli húszéves fennállását, ennek apropójából született meg a programsorozat ötlete.
A PesText Nordic a skandináv irodalom számos ismert és izgalmas képviselőjét hozza Budapestre. Fellép a dán Sissel-Jo Gazan, a svéd Malte Persson, az izlandi Einar Már Guðmundsson, Lilja Sigurðardóttir és Bergsveinn Birgisson, valamint a norvég Helga Flatland. Velük olyan magyar írók, költők, műfordítók beszélgetnek, mint Terék Anna, Vajna Ádám vagy Veress Dávid.
A PesTexten megszokott, hogy az irodalom mellett számos összművészeti produkciót is láthat a közönség, nem lesz ez másként a PesText Nordicon sem: az Itt és Most Társulat skandináv versekből ihletett improvizációs előadása mellett a Városminor Kamarakórus is fellép. A fesztivál ideje alatt nyílik meg a Három Holló kistermében a Between the Lines című svéd irodalmi kiállítás is.
Még ennél is hamarabb vehet részt PesText-programon az, aki Alessandro Baricco látogatására készülne fel. Április 14-én este, a Három Holló színháztermében lesz kerekasztal-beszélgetés az alkotó munkásságáról: Puskár Krisztián vezetésével Gurubi Ágnes író, Jankovics Márton újságíró és Koltai Lajos rendező, operatőr nyújtanak betekintést Baricco szerteágazó életművébe.
Borítókép: Alessandro Baricco archívuma