A 10. Színházi Olimpia részeként az Átmentem című kötéltánc-performansz állítja meg a forgalmat, vagyis a Raszputyin előadásra érkezőket május 13-án, szombaton a Csokonai Fórum előtt.
A Szatmárnémeti Északi Színház szombati, május 13-ai Raszputyin című előadásának felvezetéseként beszélgetésre invitálja a nézőket 16 óra 30 perctől a Csokonai Fórum előcsarnokába. Sardar Tagirovsky rendezővel Ráckevei Anna színművész beszélget az előadásról, a közönség soraiban jelen lesz Dr. Bertha Csilla és Donald E. Morse, a Debreceni Egyetem oktatói, akik a darab angol nyelvű fordítását készítették.
A szombaton Debrecenbe érkező kötéltánc villám-performansszal a Fővárosi Nagycirkusz húsz helyszínen csatlakozik be a 10. Színházi Olimpia eseményeibe.
17 óra 30 perctől a Csokonai Fórum előtt áll meg tizenöt percre a gyalogosforgalom, hogy az előadásra érkezők és a járókelők megnézhessék a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékét, aki vékony drótkötélen egyensúlyoz majd a Csapó utcán.
A performansz után 18 órától kezdődik a Szőcs Géza drámájából rendezett Raszputyin a szatmárnémetiek előadásában a Latinovits teremben, az Orfeumban pedig a Kimondhatatlan című részvételi színházi előadás két lány történetén keresztül mutatja meg, mi történik, ha a manipulálás, a folyamatos kritizálás, a szeretetmegvonás, a lealacsonyító beszédmód egy családban mindennapossá válik.
A Színházi Olimpia keretében több mint húsz előadást láthat a közönség Debrecen új színházában. Elsőként a lengyel Wanda Siemaszkowa Színház A Mester és Margarita című előadása csütörtökön este mutatkozik be, pénteken a Csokonai Színház Finálé című előadása folytatja a sort.
Borítókép: a performansz a Vígszínház előtt.