Szövényi-Lux Balázs debütáló nagyjátékfilmje egy távkapcsolat linklateri előjátéka, amely úgy foglalja magába egy szerelem minden szépségét és fájdalmát, hogy látszólag semmi különöset nem mutat.
A romantikus zsáner egyik legnagyobb rákfenéje, hogy kommersz irányvonala szinte teljesen
beleszürkült a gyakorlatilag női pornóként is felfogható, fantasztikus konfliktusokkal tépázott, idealizált szerelemképbe.
De a skála másik végén is adott a kérdés: ugyan láthattunk remek mozikat szakításról (Blue Valentine), távkapcsolatról (Őrülten hiányzol) vagy éppen bimbózó szerelmekről (hazai példaként a Testről és lélekről és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre), mégis ki képes egy szerelem sokoldalúságát egyetlen filmélménybe belefoglalni?
Nem véletlen, hogy a témában leginkább Richard Linklater Mielőtt-trilógiája számít megkerülhetetlen remekműnek, de Linklater tulajdonképpen azzal a csalással kerüli meg ezt a klasszikus csapdát, hogy a filmek között ténylegesen eltelt időre támaszkodva villant fel pillanatképeket egy kapcsolat különböző érettségi fázisaiból. Ennek megfelelően tekinthetjük úgy is, hogy Az első kettő egy anti-Mielőtt-film, amely
nem egy csodás jövőt ígérő találkozást jelenít meg, hanem egy meseszerű időszak után kérlelhetetlenül bekövetkező kijózanodást.
Sasha (Hannah Saxby) és Boldizsár (Bergendi Barnabás) házassága – amelyet azért kötöttek volna, mert a lány másnap utazik vissza Amerikába, és a fiú ezzel juthatott volna vízumhoz –, ugyanis meghiúsul. Így viszont nem tudják, mikor fogják újra látni egymást, de maradt még 24 órájuk együtt, mielőtt felszáll a repülő.
Ugyanakkor Szövényi-Lux debütáló rendezése abban is Linklater-antitézis, hogy ezt a szűk egy napot jobbára nem túlfűtött érzelmekkel, a világ nagy dolgairól folytatott filozofálással, vagy csendes egymásra figyeléssel tölti meg,
az időt ugyanis kíméletlenül beosztják a mindennapok megoldandó kérdései.
„Ugye ettől még eljössz a szüleimhez ebédre?”, „Hogyan fogjuk leküzdeni az időeltolódást?”, illetve a túlsúlyos bőrönd, a lemerülő telefon és a BKK-járatpótlások is okoznak némi galibát. És minden önfeledt pillanatot keserédessé fűszerez az elválás bizonyossága és a jövővel kapcsolatos szorongások.
Hiszen minden akadályt leküzdő, emberfeletti szerelmeket bárki képes álmodni – tele van velük a padlás Hollywoodban. És Hollywoodnak abból a szempontból mindenképpen igaza van, hogy amikor szerelmesek vagyunk, mi magunk is azt érezzük, hogy bármire képesek lennénk ezért az érzésért, és
el sem tudjuk képzelni, hogy egyszer majd sebekkel teli, egymásra neheztelő exekké váljunk,
noha a legtöbb kapcsolatnak ez a kifutása, már csak statisztikai alapon is. Erre tulajdonképpen a film is reflektál, ahogyan az eseménysort Sasha egy álma (gyakorlatilag inkább naplószerűen feldolgozott álmodozása) keretezi, amely egy teremtéstörténet-jellegű, letisztult, a modern világ gondjaitól mentes, idealizált metaforáját adja kapcsolatuknak – miközben a jeleneteknek végig adott egy markánsan érzékelhető, de többnyire felfejthetetlen rétege a szereplők kimondatlan negatív gondolataival.
Az első kettő bravúrja tehát még csak nem is az, hogy egy hétköznapi, életszerű szerelmet képes vászonra vinni, hanem hogy ebbe képes beépíteni a mindent elsöprő érzelmeket, a világot rózsaszínre festő ígéreteket is, hogy a szűk másfél óra végére pontosan úgy trancsírozza szét a lelkünket, mintha kicsit mi magunk is szerelembe estünk volna, hogy aztán kitépjenek egy darabot a szívünkből.
Egyetlen napba sűríti egy szerelem szinte minden csodáját és hátulütőjét, életszakaszát és szemszögét.
A jövővel nem törődő, a zabolátlan érzelmekből élő mézesheteket, a távkapcsolat bizonytalanságát és kielégületlenségét, az elválás fájdalmát és a széthullás első jeleit.
Saxby és Bergendi
döbbenetes természetességgel lakja be a két főszerepet, és valósítja meg ezt a rendkívül összetett feladatot,
de a fő érdem az író-rendezőé, aki (saját bevallása szerint jelentős mértékben önnön élményeiből inspirálódva) két olyan karaktert varázsol elénk, akiknek interakcióiban egyszerre látjuk a közös nyelvet, rituálékat, az összeszokott szerelmesek gesztusait, de fel-feltörnek a felszínre a kezdettől fogva kibeszéletlen konfliktusok, inkompatibilitások és potenciálisan a kapcsolatuk életképtelenségét jelző leheletfinom disszonanciák is. Például
egyszerre bámulatos és hátborzongató szembesülni azzal, hogy a nyelvi korlátokat leküzdő szerelem varázsa hogyan bicsaklik meg,
amint egy bürokrata előtt állva, vagy a családi ebéd során kell mindent lefordítani a párod számára.
Az első kettő tehát
nem próbál meggyőzni arról, hogy Sasha és Boldizsár szerelme olyan meseszerűen csodálatos, hogy mindenképpen diadalmaskodnia kell.
Tragikus szépségéhez pedig nagy mértékben hozzá is tesz, hogy pontosan érzékeljük, ezt a kapcsolatot – minden hevessége ellenére is – a távolság mindössze néhány hónap alatt kicsinálhatja. És a páros közös tudatalattijában lakozó bizonytalanság, frusztráció, szenvedés jelentős mértékben eredeztethető abból az egyre nyilvánvalóbb érzésből is, hogy szerelmükben semmi olyan különleges, hollywoodi vonás nincs, ami miatt jobb sorsot érdemelne, mint amire az emberiség kollektív tapasztalatából kiindulva számíthatunk. Sőt, csak ilyen fiatalon lehetünk olyan naivak, hogy két ennyire különböző ambíciókkal, kulturális háttérrel, habitussal bíró személy kapcsolatát ne lássuk halálra ítéltnek.
Egy állandó érzelmi turbulencia foglyaivá válunk, ahol egyszerre szeretnénk optimistán és realistán viszonyulni a látottakhoz, ahol a veszekedések láttán örülünk, hogy a távolság valószínűleg megkíméli majd hőseinket valami sokkal fájdalmasabbtól, ugyanakkor béküléseikkor, egymásra találásaikkor újra szorítunk szerelmükért.
Szövényi-Lux folyamatosan építi és rombolja, közelíti és távolítja a szereplők egymáshoz és hozzánk is fűződő viszonyát.
Sasha álmának giccsesztétikáját fekete-fehér, tárgyilagos képek váltják a valóság síkján, és ennek a kontrasztnak zseniálisan profán eleme, hogy minden idilli, békés pillanatot egy tömegközlekedési eszköz zaja gyalul bele a következő jelenetbe. Hiszen Sasha és Boldizsár folyamatosan mozgásban van, utazik valahova már Budapesten belül is.
Mert az élet már csak ilyen:
az ember tervez, a metrópótlás végez, és szerelmeink örök nyarai után egyszer csak el kell indulni vissza az egyetemre vagy dolgozni,
küzdeni a bürokráciával és a konstans felújítás alatt álló budapesti tömegközlekedéssel. És az, hogy ezt valaki már a debütáló filmjében ilyen józanul képes látni, egyúttal ilyen szenvedélyesen közvetíteni számunkra, már majdnem akkora csoda, mint maga a szerelem.
Az első kettő, 2023. Írta és rendezte: Szövényi-Lux Balázs, Szereplők: Hannah Saxby, Bergendi Barnabás, Drahota Andrea, Schmidt Sára, Nyakó Júlia, Kocsis Gábor. Forgalmazó: Vertigo Média
Az első kettő a Magyar Filmadatbázison.
