Reziduum – The Frequency of Architecture a címe a 2023-as 18. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában épülő kiállításnak, melynek fókuszában egy új múzeumi épület, a budapesti Néprajzi Múzeum áll. A Ferencz Marcel (Napur Architect) által tervezett épület Európa egyik legnagyobb léptékű, kulturális tartalmú városfejlesztési programja, a Liget Budapest Projekt keretében valósult meg 2022-ben.
Az épület két szárnya egy képzeletbeli, egy kilométer átmérőjű kört idéz meg, az épület kapuként szolgál a mögötte elterülő természeti környezet, a megújult Városliget és a lüktető városi élet között. Ezt
a hordozó és átvezető funkciót erősítette a tervező az épület homlokzatán körbefutó árnyékoló fémrácsozattal,
amelyen a múzeumban őrzött különféle népek, kultúrák hagyományaiból származó tárgyakon megjelenő mintákból készített kortárs ornamentika-átiratok jelennek meg. A pixelekből kialakított ornamentika a magyar és az egyetemes kultúra textúrájaként a százötven éves Néprajzi Múzeum páratlanul gazdag gyűjteményét szimbolizálja. A látogatók egy külön térben magukat az ornamentikát hordozó díszítmény-rácsokat is megtekinthetik, amelyeket különleges lézeres megvilágításban állítottak ki. A zene jelen van a kiállításban egyrészt tárgyként, egy új kortárs hangszer, a Mátrai Péter építész-zeneszerző által tervezett Hanghenger által, amely rímel az új Néprajzi Múzeum által megidézett kör ideájára, másrészt zenei motívumként, amely hallhatóvá teszi az épület és a zene kapcsolatát. Az épület urbanisztikai és tájépítészeti kontextusát a pavilon udvarában kiállított makett kívánja érzékeltetni. A múzeum gyűjteményét egy animációs kisfilm (Ethnozoom), és egy interaktív számítógépes program, a Motívumalkotó segítségével mutatják be.
A Reziduum-kiállítás a kulturális emlékezet egy olyan reprezentációjára tesz kísérletet, ahol láthatóvá válnak a kulturális rétegek,
a régmúlt használati tárgyaitól az új épületen és annak urbanisztikai kontextusán át a kortárs zenéig.
KULTer.hu: Lesley Lokko, a 18. Építészeti Biennále főkurátora azt a kérdést teszi fel, hogy vajon mit jelent „a változás ügynökének” lenni. Véleménye szerint ez a kérdés végigkísérte a kiállítás, A jövő laboratóriumának előkészítési idejét. Elmondása szerint tavaly májusban többször hivatkozott a kiállításra „történetként”, a térben kibontakozó narratívaként. Ma azonban már másképp látja, egy építészeti kiállítás egyszerre pillanat és folyamat: szerkezetét és formátumát a művészeti kiállításoktól kölcsönzi, de kritikus módon különbözik a művészettől, s ezek a különbségek az adott kontextusban gyakran észrevétlenek maradnak. A Néprajzi Múzeum helyzete ebből a szempontból speciális, hiszen egyszerre egy modern épület és kapocs az előző generációk tradícióihoz. A kiállításban pedig éppen az a különleges, hogy ezek a különböző értelmezési rétegek, konceptuális játékok egymásra épülnek, s valami egészen egyedi jön létre a Velencei Biennále Magyar Pavilonjában, ahol ez a rétegződés már amúgy is jelen van a kortárs szellemű Biennále és az 1909-ben felavatott pavilon között. Mi az arány jelen esetben építészet és művészet között, egyáltalán szét lehet-e, kell-e ezt választani?
Kondor-Szilágyi Mária: A kiállítás tervezésekor kezdettől fogva összművészeti attitűddel álltunk a projekthez. A fő fókusz a Ferencz Marcel által tervezett Néprajzi Múzeum épületén, gyűjteményén és urbanisztikai kontextusán van. Az épület megjelenítését a kiállításban két makettel oldottuk meg, az egyik a korábbi, az építész kiinduló gondolatmenetét, koncepcióját mutatja meg, míg a másik egy klasszikus értelemben vett 1:300 léptékű fehér pleximakett. Külön teret kaptak a Néprajzi Múzeum dekorációs és árnyékoló alumínium rácsai a kiállításban. Az elsötétített teremben lézerfény segítségével nyújtanak az alkalmazott elemek kiállítási élményt.
A gyűjtemény megjelenítése is fontos szempont volt, amely egy interaktív applikációval és egy díjnyertes animációs film által történik meg.
A Pavilon átriumában kapott helyet az épület urbanisztikai kontextusát bemutató Liget Budapest Projekt makettje. Az építészeti elemeken túl kiemelt helyen szerepel a kiállításban a zene is. Mátrai Péter egy kortárs hangszert tervezett, a Hanghengert, amely olyan, mint egy kinetikus kortárs fémszobor. A zenei elemek jelenléte a kiállításban éppen ezt a kapcsolatot hivatott erősíteni, ami az építészet, a zene és a képzőművészet között fennáll.
KULTer.hu: Velencében nagy a kínálat, nagyon kevés idő áll rendelkezésre arra, hogy megfogja egy kiállítás a közönséget, illetve nem is időznek sokáig a látogatók egy pavilonban. Mi az szerinted, ami ezt a kiállítást nemzetközivé teszi, mivel szólítja meg a Biennále nemzetközi közönségét?
Ezeket a szempontokat mi is végiggondoltuk a projekt tervezése során, és úgy alakítottuk a kiállítást, hogy legyen pár olyan, emlékezetes elem, amelyet mozgásba hozva, vagy kipróbálva a látogató valamilyen élményt vihet magával a Magyar Pavilonból. Ilyen például a Hanghenger, amelyet különböző irányba forgatva a benne lévő hangzó elemeket mozgásba lehet hozni, és ezáltal alul faelemek, felül pedig fémelemek szólalnak meg.
A Néprajzi Múzeum gyűjteményét bemutató egységben kapott helyet a Motívumalkotó alkalmazás, amellyel a látogatók megalkothatják saját motívumukat,
amihez később egy QR-kód segítségével hozzáférhetnek. Mind a zene, mind a rajz vagy a motívumalkotás kultúrákon átívelő, nyelvi kötöttségtől függetlenül is érthető, így bárki használhatja ezeket az elemeit a kiállításnak. A hátsó térben megjelenített rácsok pedig egyfajta „üzenőfalként” is működnek, hiszen a pixelizált minták magyar és nemzetközi tárgyak motívumkincsét rejtik a múzeum gyűjteményéből.
KULTer.hu: Továbbra is Lesley Lokkót idézve a történet elmesélésének vágya mellett a termelés, az erőforrások és a reprezentáció kérdései központi szerepet játszanak abban, ahogyan egy építészeti kiállítás a világra jön, ezek a kérdések azonban ritkán kerülnek középpontba. Gyakran mondják, hogy a kultúra azoknak a történeteknek az összessége, amelyeket magunknak, önmagunkról mondunk. Ez a kijelentés bár igaz, de hiányzik belőle, hogy kik vagyunk mi ebben a történetben. Az uralkodó hang, különösen az építészet területén, történelmileg egyedülálló, kizárólagos hang volt, amelynek hatalma és ereje figyelmen kívül hagyja az emberiség nagyobb részét pénzügyi, kreatív, és koncepcionális értelemben egyaránt, mintha csak egy nyelvet beszélnénk. Ebben az összefüggésben különösen fontosak a kiállítások. Egyedülálló pillanatot jelentenek egy olyan történet kiegészítésére, megváltoztatására vagy újbóli elmesélésére, amelynek közönsége és hatása messze túlmutat az azt befogadó fizikai falakon és tereken. Amit nyilvánosan mondunk, az azért fontos, mert ez az a talaj, amelyre a változás épül, apró lépésekben és óriási ugrásokban egyaránt. A Liget Budapest Projekt nem volt vitáktól mentes, gondolod, hogy a velencei kiállítás segítheti a párbeszédet, lehet egy kis vagy nagy lépés egy esetleges kompromisszum irányába?
A Liget Budapest Projekt megjelenítése azért fontos a kiállításban, mert egy épület nem önmagában áll, hanem van egy kontextus, egy kapcsolat azzal a környezettel, amely körülveszi. Jelen esetben az épület úgy helyezkedik el, hogy a Városliget és a Dózsa György út által határolt városrész között egyfajta kapuként működik. A tetőkert növényzete átvezet a park fái felé.
Az épület formája egy hajóra is emlékeztet, így
ezt a szimbolikát is figyelembe véve azt gondolom, hogy alkalmas lehet a különböző műfajok és intézmények közötti párbeszédre.
KULTer.hu: A Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos, a kiállítás katalógusába írt tanulmányában beszél arról, hogy hogyan tudták/tudják a múzeum munkáját úgy szervezni, hogy a múzeumi kollekció és maga a múzeum is megszólítsa a ma emberét, az új generációkat. Kortárs tér tehet kortárssá egy gyűjteményt? A pavilonban lévő kiállítást az épület teszi kortárssá?
Igen, egyrészt az épület megjelenítése és bemutatása is kortárs módon történik, ahogy a tárgyától elemelt dekorációs rácsok egy saját specifikusan megvilágított és zenei szekvenciákkal kísért térben láthatók. Ennek a térnek a világítási koncepcióját Haász Ferenc dolgozta ki. Másrészt azoknak
a ma embere számára is érthető és használatban lévő eszközöknek a jelenléte is ezt a kortárs megközelítést erősíti,
amelyek lehetővé teszik a gyűjteménybe való betekintést, mint például az Ethnozoom animációs film, ami a gyűjtés történetét meséli el öt tárgyon keresztül. Illetve a Motívumalkotó program is azt a célt szolgálja, hogy a gyűjteményben található tárgyakat megismerhessék a látogatók azáltal, hogy felhasználják a tárgyon látható motívumot egy önálló ábra megteremtésére.
KULTer.hu: A kiállításnak nagyon sok szereplője van, nehéz volt a kommunikáció, az esetlegesen különböző álláspontok, elképzelések összehangolása? A Műcsarnok kurátoraként hogyan kerültél a projektbe?
A projektbe Z. Halmágyi Judit hívott meg, akitől a kiállítás alapötlete is származik. Azzal a kéréssel kerestek meg, hogy kurátorként vállaljam a projekt formába öntését és pályázatra alkalmassá tételét.
Valóban sokan vagyunk a projektben, de azt gondolom, hogy a végeredmény alapján elmondhatjuk, hogy sikerült együttműködnünk.
Ebben a végeredményben nagyon sok szerepe volt a kiállítást megvalósító Ludwig Múzeumnak is, mind a Biennále Irodának, mind a műszaki stábnak.
KULTer.hu: Milyen nehézségeket okozott a speciális helyszín? Elégedett vagy az eredménnyel?
Igen, teljesen elégedett vagyok a kiállítás jelenlegi állásával, azt gondolom, hogy a végeredmény is nagyszabású, látványos és interaktív. A Biennále kiállításai esetében
a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a tervezési periódusban mindent át kell gondolni pontosan,
hiszen az elemek ideszállítása nemcsak a távolság miatt bonyolult, hanem amiatt is, hogy Velencén belül hajón kell mindent a Pavilonba juttatni. A kiállítási tárgyakat, a grafikai elemeket, a katalógust, mindent pontosan az indulásra elő kell készíteni és becsomagolni.
KULTer.hu: Megszokhattuk, hogy a Magyar Pavilon kiállításainak katalógusai önálló tanulmánykötetként is megállják a helyüket. Milyen írások kerültek idén a katalógusba?
Az idei évben
a tanulmányok főként az épületről, a gyűjteményről és az ornamentikáról szóltak.
A Nemzeti Biztos, Fabényi Julia előszava és a kurátori bevezető után Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatójának tanulmánya következik arról, ahogy a gyűjtemény birtokba vette új otthonát. Keserü Katalin tanulmánya az épületet díszítő ornamentika-rácshoz kapcsolódóan a XX. századi és a kortárs építészetben szerepet kapott népművészeti ornamentikával foglalkozik. Majd Móré Levente tanulmányában részletesen ír a Néprajzi Múzeum új épületének koncepciójáról és kontextusáról a kortárs nemzetközi építészetben. Végül a tanulmányok után Mátrai Péter építész-zeneszerző gondolatait olvashatjuk a zene megjelenítéséről az idei építészeti kiállításban. A katalógus és a kiállítási arculat Kiss Zsombor munkája.
A Reziduum – The Frequency of Architecture című kiállítás a 18. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában tekinthető meg 2023. május 20. és november 26. között.
A fotókat Lakó Zsigmond készítette.
