A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált idén a korábbiakhoz képest valamivel előbb, szeptember 1-9. között rendezik meg. A kisfilmes nemzetközi versenyszekción bemutatott alkotások listája júliusban véglegesült, a következő hetekben pedig újabb részletek derülnek majd ki a teljes programról.
A 2004-ben indult filmfesztivál alapítóinak célja az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljanak a fiatal filmeseknek. A nemzetközi filmfesztiválra idén a következő kategóriákban lehetett nevezni: nagyjátékfilm, kisjátékfilm és CineNewWave. Ez utóbbi kifejezetten a pályakezdő alkotókat célozta meg. Olyan alkotásokkal lehetett indulni, amelyek 2021-ben vagy később készültek, illetve Magyarországon korábban még nem mutatták be őket.

Az előzsűri döntése értelmében az idei rendezvényen 23 kisfilm versenyez majd a kisfilmes szekcióban, négy blokkba válogatva. A filmek összesen három kontinensről érkeznek, többek között Belgiumból, Franciaországból, Németországból, Japánból, Kanadából, Lengyelországból, Oroszországból, Svájcból és Szerbiából. Ezek közül több koprodukció formájában valósult meg.
A kisfilmblokkokból egyenként két, ingyenes vetítés lesz a Művészetek Házában. A kisfilmek listája megtekinthető a CineFest honlapján.
Forrás és borítókép: magyar.film.hu