Az Esterházy Magyarország Alapítvány szervezésében megvalósuló koncerteken barokk, klasszikus és kortárs zeneműveket hallhat a közönség augusztus utolsó hétvégéjén a Tihanyi Apátság templomában.
Az Esterházy Art Echo olyan kulturális produkciók létrejöttéhez járul hozzá, amelyekben egymásra talál a múlt öröksége iránti tisztelet és a kortárs művészetekre jellemző nyitottság. A szervezet célja a fiatal tehetségek támogatása, valamint a közönség zenei élményekhez juttatása országszerte.
Tihanyi rendezvényükön elsőként a Van Kuijk Kvartett lép fel. A vonósnégyes nemzetközi koncertturnéja keretében érkezik Magyarországra, korábban a Sydney Operaházban és a Melbourne Recital Centre-ben is felléptek.
Koncertjükön Mozart és Mendelssohn művei kerülnek egymással párbeszédbe, valamint francia melódiák szólalnak meg.

Az Esterházyak számára a vonósnégyes különleges jelentőséggel bír, mivel ezt a műfajt a herceg szolgálatában Joseph Haydn teremtette meg, az Esterházy kastélyban végzett munkája során. Az Esterházy Magyarország Alapítvány pedig fontosnak tartja az olyan fiatal együttesek támogatását, akik a műfaj nagyköveteiként is gazdagítják Európa és a világ zenei kultúráját.
A rendezvény augusztus 27-én a Pannon Ifjúsági Zenekar koncertjével folytatódik, amelyben
a barokk és kortárs zene, káosz és rend, disszonancia és harmónia csapnak össze.
Ezt követően egy fiatal európai tehetségekből álló zenekar, Lucia Balalova fagottszólistával és Arielle Yuhyun Jeon szopránnal szólaltatja meg Vivaldi, Händel és Janáček zeneműveit. A koncerten a barokk retorikát a Young Pannonian Spirit in Dialogue ősbemutatójának modern stílusa váltja, Janáček historizált vonósszvitjében pedig a kettő szelíd egyezségre jut.

A koncerthétvége részletes programja a következő:
Augusztus 26
- Mozart: B-dúr „Vadászat“ vonósnégyes No. 17, K 485
Francia melódiák a Párizsi Impressziókból - Mendelssohn: Vonósnégyes No. 6. op. 80
Közreműködnek Nicolas Van Kuijk (hegedű), Sylvain Favre-Bulle (hegedű), Emmanuel François (brácsa) , Anthony Kondo (cselló)
Augusztus 27.
- Antonio Vivaldi: e-moll koncert fagottra és zenekarra
Fagotton közreműködik Lucia Balalova - Georg Friedrich Händel: „Ah, mio cor” – ária az Alcina című operából
Közreműködik Arielle Yuhyun Jeon szoprán - Kompozíciós feladat: Young Pannonian Spirit in Dialogue (ősbemutató)
- Leoš Janáček: Zenekari szvit
A koncertek augusztus 26-án és 27-én 17 órakor kezdődnek a Tihanyi Apátság templomában. A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Forrás: fidelio.hu, borítókép: Pexels