2023 nyara sem múlhat el horror-különlegességek nélkül: az ausztrál Beszélj hozzám! nagyon pozitív visszajelzéseket kapott fesztiválkörútja után, és bizonyos szempontból tényleg meg is érdemli az ajnározást, más szempontból viszont nem annyira.
Az utóbbi években a rajongókat alaposan ellátta horrorral a filmipar. A régi franchise-okat sorra elevenítik fel, a Halloween, a Sikoly, A texasi láncfűrészes mészárlás vagy Az ördögűző egyaránt direkt folytatásokat kaptak. Ezek mellett természetesen az igazi újdonságoknak örülnek leginkább a zsáner rajongói, melyekből szintén van bőven.
Csak tavaly nyáron és ősszel több kreatív alkotás is megörvendeztette a mozinézőket,
például a lepusztult Detroitban játszódó szociohorror, a Barbár, a gasztrohorror-komédia, A menü vagy a Valami követ és A kör alapkoncepcióját egyesítő, hátborzongató Mosolyogj. 2023 első felében még nem igazán értek minket ilyen meglepetések, hiszen a Sikoly 6. a New York-i helyszínváltást leszámítva ugyanazt nyújtotta, mint az előző részek, a M3GAN csak csavart egyet a játékbaba-horrorok alaptörténetén android gyilkosával, a Stephen King novellájából készült A mumus pedig az ígéretes kezdést követően csalódást keltő fináléba fulladt. A Gonosz halott: Az ébredés, ami nálunk csak az HBO Maxon nézhető és David Cronenberg fiának Infinity Poolja, ami legális formában nem jutott el Magyarországra, már izgalmasabb darabok voltak.
Ezek sorát gyarapítja Michael és Danny Philippou, a két népszerű youtuber debütáló mozifilmje, a Beszélj hozzám!, amelynek a forgatókönyvén lett volna még mit csiszolni.
Az ausztrál horror hősei tinédzserek, a manapság gyakran emlegetett Z-generáció tagjai, akik már szinte okostelefonokkal a kezükben születtek,
és nemhogy nem riadnak vissza az újdonságoktól, hanem kifejezetten keresik azokat az ingereket, amelyek a komfortzónájukon kívül esnek. A főhős a 17 éves Mia, akinek az édesanyja,
Rhea állítólag öngyilkosságot követett el pár évvel korábban, ezt a lány nem tudta feldolgozni, édesapjával, Maxszal is megromlott a kapcsolata.
Úgyhogy Mia jobbára a legjobb barátnője, Jade családjánál él, vele és annak testvérével, Riley-val lóg. Az egyik iskolatársuk bulit szervez, ahová Jade édesanyja utasítása ellenére kisurrannak a fiatalok. A party attrakciója egy látszólag átlagos, kéz alakú „dísz”, rajta furcsa feliratokkal. Ezt kell megfogniuk a vállalkozó szellemű tiniknek, majd azt mondani „Beszélj hozzám!”, illetve „Beengedlek”, ha készen áll a kézfogást követően csak az alanynak megjelenő lény befogadására. Azonban kísérletező kedvű hőseink túl messzire merészkednek, a pokol pedig elszabadul.
A Beszélj hozzám! alkotói nem találták fel a spanyolviaszt, hiszen alapvetően egy szellemidézős kísértethorrorról van szó, amelynek mindannyian ismerjük a sablonjait és fogásait, gondoljunk csak az 1963-as klasszikusra, A ház hideg szívére, a Ragyogásra vagy Kenneth Branagh közelgő Poirot-filmjére, a Szeánsz Velencében-re, ami persze biztosan komplikálja majd a történetet, de ebből a zsánerből indul ki. Philippou-ék érdeme az, hogy ezeket
a kliséket igyekeztek ha nem is kiforgatni, de eredeti módon kezelni.
A szellemes horrorok egyik jellemző fogása az úgynevezett jump scare, amikor is az emberi szemmel általában nem látható túlvilági lény hirtelen megmozdít egy tárgyat vagy becsap egy ajtót. A Beszélj hozzám! alkotói az ilyen és ehhez hasonló hatásvadász elemeket inkább kerülték a cselekmény során. Ettől persze még alkalmaznak jellemző horrorfogásokat, mint a torz, foszló arcok vagy egy-egy, sötét szobában az ajtóüveg mögött és a sarokban feltűnő, nehezen beazonosítható alak. Ezeket nem hirtelen vágja be a Philippou-páros, hanem az átlag horrorokhoz képest óvatosan irányítja rájuk a néző figyelmét. Ilyen módon a Beszélj hozzám!-ot látva nem fog kiugrani a szívünk, az alkotók másfajta hatásmechanizmust működtetnek.
A cél inkább az, hogy a befogadó hátán végig futkosson a hideg, és a mozizás éjjelén feszülten bújjon a takarója alá,
akár még a nyári melegben is. A Beszélj hozzám! megtekintését követően garantáltan felkapcsolt villanyok mellett, illetve telefonunkkal világítva fogunk közlekedni az otthonunkban, a sötét vagy félhomályos sarkokba pedig nem biztos, hogy be merünk világítani.
A Beszélj hozzám! tehát amiatt kellemes meglepetés, hogy nem sokkhorror akar lenni, hanem inkább borzongat.
Hatásmechanizmusának forrása pedig a túlvilági vagy természetfeletti lények ábrázolása, pontosabban a szellemidéző kéz misztikuma.
Az alkotópáros végig homályban hagyja, hogy pontosan mikkel vagy kikkel is lépnek kapcsolatba a tinédzserek (szimpla kísértetek vagy démonok is lehetnek). Philippou-ék el is bizonytalanítják a nézőt, hogy nem csak a gonosz űz játékokat a fiatalokkal annak érdekében, hogy betörjön az élők világába és elszabadulhasson. Sokféle entitással találkoznak a főszereplők a szeánszok során, vagyis nincs egyetlen lényhez kötve a misztikus kéz, sőt még olyan szabály sincs, hogy mindenkihez valamilyen elhunyt rokon tér vissza, illetve valamilyen személyes traumáján élősködne a gonosz. Vagyis
ahogy a hősök, úgy a nézők sem tudhatják teljes bizonyossággal, pontosan mivel állnak szemben.
Ezért veszélyes a játékuk, ezért félelmetes és nyomasztó a Beszélj hozzám!.
Ám ez a kiszámíthatatlanság magára a forgatókönyvre és a történetre is igaz. Pontosabban nem is kiszámíthatatlan a sztori, inkább következetlen, és magán viseli az elsőfilmek gyerekbetegségeit. Stáblista nélkül kevesebb mint másfél órás a játékidő, ehhez képest pedig túl sok karaktert és témát mozgósítanak az alkotók, illetve
túlságosan is elnyújtják a bevezetőt, majd összecsapják és összekuszálják a végkifejletet.
Egy darabig nem is nagyon lehet eldönteni, hogy Miával vagy Jade-del akarnak inkább foglalkozni. Az is gond, hogy elkezdik építeni a konfliktust Mia és Jade édesanyja között, elvégre csak egy befogadott, ráadásul más bőrszínű lány a főhős, majd belekapnak a Mia és Max közötti feszültségbe félúton, de ezt már nincs idő kellő mélységében kibontani.
A film Mia szálán keresztül felvet egy anya-lánya és egy apa-lánya konfliktust is. Előbbi bizonyul érdekesebbnek és tartósabbnak, ami végigvonul a történeten, viszont még így sem eléggé kidolgozott és átélhető ahhoz, hogy komolyan lekösse és elgondolkodtassa a nézőt. Mia szenved, mert abban a tudatban él, hogy édesanyja eldobta az életét, ezzel őt is cserben hagyta. Apjától pedig láthatóan nem kapja meg azt a szeretetet, amire vágyik, mivel feltehetően Max is traumatizált, a gyász hatása alatt van. A magárahagyottság érzéséből következik, hogy egy új családot keres, amivel persze szintén konfliktusban áll. Tulajdonképpen
ő maga is egy „szellem” abban az értelemben, hogy átmeneti lény, csak Mia nem két világ, hanem két (csonka) család között őrlődik,
valamint képtelen a jelenben élni, mivel a múlt, a trauma nem ereszti őt. Ezért is nagy lehetőség számára a kéz, amelynek segítségével kapcsolatba léphet a túlvilággal.
Ám a Beszélj hozzám! nézése közben joggal érezhetjük azt, hogy az alkotóknak jobban tetszett az alapkoncepció, mint a történet és a tematika, amit felhúztak erre. Eleve
nem túl eredeti egy horrorban a családi traumákkal összekötni a természetfeletti borzalmat,
azonban ettől ezt még ki lehetne bontani eredeti módon, a maga komplexitásában, érdekesebb karakterekkel, mint azt A Babadook vagy az Örökség tette. Viszont Mia nem elég izgalmas karakter, jobb esetben is kétdimenziós figura,
a rövid játékidő pedig nem engedi, hogy kreatív módon kifejtsék az anya-lánya konfliktus és a horror kapcsolatát.
Ezen a téren talán még a szintén meglehetősen sekélyes A mumus is nagyobb sikerrel járt, mert ott kezdettől aláhúzták az alkotók, hogy az anya elvesztésének traumája és a gyász erősíti a szörnyet, ami így szorosan kötődött az idősebb tinilány drámájához és lelki vívódásához.
A Beszélj hozzám!-ban sokkal erőltetettebb a történet, mesterkéltebb a családi trauma és a horror közötti kapcsolat, és ez is inkább fókuszálatlanná válik amiatt, hogy Miának a cselekmény második felében egyik társát kellene megmentenie. Ennek következtében
a végkifejlet hatásvadász, kevésbé megalapozott, sőt összezavar, hiszen Mia cselekedetei nem következnek logikusan az addigi történésekből,
kiváltképp nem az anya-lánya konfliktusból. Mindennek a tetejében pedig sok tekintetben bátortalanok az alkotók, nem mernek bizonyos határokat átlépni, holott az alapkoncepció (megszállottság, identitásvesztés, destruktív és szuicid cselekedetek a megszállottság állapotában) ezt több ízben felkínálja.
A Beszélj hozzám! olyan különlegesség, mint amilyen tavaly volt a Barbár vagy a Mosolyogj, érdekes alapkoncepciója és a misztikum ködébe burkolt horrorlények ínyencséggé avatják. Ugyanakkor ezekhez hasonlóan sok hiba rontja a filmélményt a nem túl érdekes karakterektől a következetlen cselekményvezetésen át a túl sok felvetett, de nem jól összefésült témáig és konfliktusig.
A Beszélj hozzám! pedig lehetne egy személyes drámai horror vagy egy szociohorror is a Z-generációról, de mindkét oldalon csak ízelítőket nyújt.
A Z-generációról jobbára csak annyit tud közölni, amit már az első bekezdésekben is említettem: ezek a fiatalok merészek és kilépnek a komfortzónájukból, valamint sokszor kegyetlenek egymással abban az értelemben, hogy csak a menő, közösségi oldalakra való felvételekkel törődnek, társaik szenvedését nem veszik komolyan, szenzációnak tartják.
De tényleg ez lenne a Z-generáció? Tényleg ilyenek az ő problémáik horrorként?
Ha a kéz csak ürügy lenne egy nemzedéki közérzet és életérzés megragadására, akkor valószínűleg sokat tudna mondani a Beszélj hozzám!. Ám az alkotópáros valószínűleg pont fordítva gondolkodott: náluk a körítés ürügy arra, hogy minél többször bemutathassák a kézfogásos szellemidézési procedúrát.
Beszélj hozzám! (Talk to Me), 2022. Írta és rendezte: Michael és Danny Philippou. Szereplők: Sophie Wilde, Alexandra Jensen, Joe Bird, Otis Dhanji, Miranda Otto. Forgalmazó: Vertigo Media Kft.
A Beszélj hozzám! a Magyar Filmadatbázison.
