Jelena Glazova lett költő második, Naivitás című verseskötete idén jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. Glazova kegyetlen őszinteséggel, döbbenetes hasonlatokkal bírálja a társadalmat. Tükröt tart jelenlegi világunk elé, amit a kiüresedett emberi kapcsolatok, a felelősségvállalás hiánya, a külsőségek felmagasztalása jellemez. Ezekről a tematikai csomópontokról, a művészetről, az új kötet létrejöttéről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.
KULTer.hu: Több művészeti ágban is alkotsz. Nemcsak költő, hanem hang- és vizuális művész is vagy. Milyen hatást gyakorol egymásra ez a három terület? Hogyan kezeled a különböző művészeti formákat az alkotói tevékenységedben?
A különböző művészeti formákra úgy tekintek, mint alkotói gondolatok közvetítésére alkalmas csatornákra. Néha a projektjeimben az összes médiumnak jut szerep, amelyekkel dolgozom. De előfordul, hogy egy zenedarab hatással van egy performanszra, vagy egy szöveg formál egy vizuális művet. Számomra egy műalkotás – legyen szó zeneszámról, szövegről vagy képről – kezdeti gondolata az alapja mindennek. Tehát az elképzelés elsődleges, a kivitelezés módja másodlagos. A művészi kifejezés összes csatornája egyformán jelentős és értékes a szememben.
KULTer.hu: Mikor kezdtek el foglalkoztatni a közéleti témák, a társadalomkritika?
23-24 évesen kezdtem el „komolyan” írni. A társadalom kritikája burkoltan mindig jelen volt a verseimben, habár ezek a művek még sokszor dalszövegszerűek voltak. Íróként akkor fordultam a társadalomkritika felé, amikor a marxista irányultságú orosz irodalomfilozófiai folyóirattal, a Translittal (főszerkesztője Pavel Arsenyev költő és kritikus) együttműködésbe kezdtem. Lapbemutatókat tartottam nekik Rigában a filozófus barátommal, Igor Gubenkóval közösen. A folyóirat rengeteg kortárs kritikai és filozófiai szövegnek ad helyet, melyek orosz nyelven író világgondolkodók, szerzők tollából születnek.
A lap megismerésétől fogva úgy gondoltam az irodalomra, mint a kritika egyik lehetséges formájára.
Megpróbáltam a magazin eszmeiségének lényegét átadni a közönségnek a rigai rendezvényeken. Bár soha nem publikáltam a lapban, de nagy befolyást tett rám.
KULTer.hu: A verseidet erős vizualitás jellemzi. Filmként magunk előtt látjuk a bennük megjelenő cselekmény kibontakozását, de gyakoriak az álomszerű, szürrealista képek is. Mennyire tudatos nálad a vizualitás és az álomszerűség megjelenítése?
Rajongok a szürrealista ábrázolásmódért és az irodalomra gyakorolt hatásáért. Nagyon örülök, ha az alkotásaim ezt érzékletesen visszatükrözik. Az első diplomámat filmelméletből és -történetből szereztem, szóval ez is nagy befolyást gyakorolt rám. Mai napig nagyon sok művészfilmet nézek, és gyakran a költői nyelvem azokból a filmjelenetekből építkezik, melyek jelentős hatást tettek az életemre. Habár soha nem akartam filmet készíteni, de van néhány videóművészeti alkotásom.
KULTer.hu: Legújabb köteted nemcsak határozott kritikát fogalmaz meg a társadalommal szemben, de formailag is újító. A verseidnek nincsenek címei. Miért született meg ez a döntés?
A címnélküliség szerintem egy bevett költészeti eljárás. Abban reménykedtem, hogy a szövegek egymásba áramlásának a benyomását tudtam megjeleníteni, ami a folytonosság érzetét ébresztheti az olvasóban. Lettországban az egyik kötetbemutató interjúmon egy vicc is elhangzott ezzel kapcsolatban.
A moderátor felolvasta a könyv tartalomjegyzékét, majd megjegyezte, hogy ez önálló vers is lehetne,
és elég jó összképet nyújt az egész kötetről. Teljes mértékben egyetértettem vele. Az olvasók a tartalomjegyzéket is kezelhetik versként – ez pedig a könyvnek egy játékos olvasatot ad.
KULTer.hu: Kegyetlen kritikát fogalmazol meg a társadalomról. Az interperszonális viszonyok kiüresednek, az emberek a végtelenségig kihasználják egymást, a kommunikáció rövid chatüzenetekre redukálódik. Mit gondolsz, helyrehozhatóak kapcsolataink, vagy az évek múlásával ezek a problémák egyre inkább elmélyülnek?
Szerintem minden az egyénen múlik, én csak a saját morbid nézőpontomat vetítem ki erre a kérdéskörre. A kommunikáció fejlődése minden kellékével együtt, ami jelenleg rendelkezésünkre áll, lehet rossz, de jó dolog is, olyan értelemben, hogy az embereket közelebb hozza egymáshoz. Az egyén felelőssége, hogyan használja ezeket az eszközöket.
Maradhatsz lelkiismeretes és őszinte a kapcsolataidban, a kortárs kommunikációs tér széttartása és tagoltsága ellenére.
KULTer.hu: Nagyon megfogott a „hulla-tó” kezdetű versed, amely érzékletesen szemlélteti a teljes közönyt, a kiégettséget, az érzelmek és elköteleződés nélküli kapcsolatokat, melyekben a nők eszközként jelennek meg. Szerinted mi az oka, hogy az utóbbi években egyre inkább kiüresednek a kapcsolatok, és hogy azokat komoly alárendelődés jellemzi?
A „hulla-tó” kezdetű verset az egyik ismerősöm példája ihlette. Egyszerűen felháborított, ahogy a párjára csak mint mellékprojektre tekintett, és azt hiszem, ez a hozzáállás elég jellemző a jelenlegi világunkban. Mindig igyekszem jobb jövőt elképzelni az emberiség számára, szerintem a mi kezünkben van a döntés, hogy kövessük Kant maximáit, és ne váljunk felelőtlen, manipulatív lényekké.
KULTer.hu: Fontosnak tartod, hogy beszéljünk a nők elnyomásáról és a feminista törekvésekről. Egyrészről rámutatsz a nők kizsákmányolására, de a feminizmust is kritizálod, hiszen ez a mozgalom is sokszor zsarnoki és megalázó helyzetekhez vezethet. Mi lehet a nők helyzetének kérdésében a megoldás, ha arra a feminizmus sem szolgál megfelelő válaszokkal?
Nagy híve vagyok a spanyol filozófus Paul B. Preciado kontraszexuális elméletének. Meggyőződésem, hogy a nemek bináris felosztásával kell felhagynunk, ez az egyik lehetséges módja, ahogy a jövőről gondolkodhatunk. Feministának tartom magam, de jelenleg rengeteg ága létezik a mozgalomnak, így
ha valaki azt mondja, „feminista vagyok”, azzal nem ad pontos meghatározást.
Én azt támogatom, hogy ne osszuk fel az embereket nemek szerint. Tizenhét éves voltam, amikor olvastam Joyce Ulysses című regényét, és emlékszem, amikor befejeztem Molly tudatfolyamának a fejezetét, rájöttem, hogy a női tudatosság csak fikció, a nemi szerepek konstrukciók. Ezért hiszek mindkét biológiai nem közös jövőjében, egyiket sem előnyben részesítve. Habár a feminizmus lelkes híve maradok, természetesen.
KULTer.hu: A Naivitásban megjelenik a halál témaköre is. Nemcsak leírod a jelenséget, hanem emberi tulajdonságokkal ruházod fel. A halál társkereső applikációt használ, obszcén képeket küld magáról, edzőterembe jár. Vagyis teljesen hétköznapi szerepekben jelenik meg, viszont ez az egyszerűség elemi módon félelmetes. Miért szerepel a halál ilyen mindennapi szituációkban?
Szeretem azt az egyszerűséget és őszinteséget, amit a halál szimbóluma felkínál. Szintén kedvelem a kicsit sokkoló hasonlatokat. Szerintem ez az egyik téma, ami örökké érdekelni fogja az emberiséget, íróként pedig engem is.
A „memento mori” mindig is az egyik kedvenc vezérmotívumom lesz.
A versben, amiben a halál obszcén képet küldözget magáról, leginkább a társkereső applikációkat kritizálom, amik az ismerkedést meglehetősen profánná teszik. Sohasem tudhatod, ki van a képernyő másik oldalán. Lehet, hogy tényleg a halál akar veled „matchelni.”
KULTer.hu: A halál megjelenik, Isten pedig magára hagyja az embert. A te értelmezésedben mi történik az emberiséggel, ha Isten hátat fordít neki? Van valamilyen módja annak, hogy újra szóra bírjuk?
Sajnos az én világomban Isten nem tér vissza. De bárkinek lehetősége van megteremteni magának a saját istenét – ahogy én is tettem.
A művészi tevékenységet egyfajta istenséggé emeltem, akit napi rendszerességgel szolgálni kell.
KULTer.hu: Miközben minden pozitív érzés devalválódik, addig egyetlen dolog tűnik állandónak, ez pedig az erőszak. Valóban ez lenne a legbiztosabb fogalom, ami mélyen meghatározza az embereket?
Hiszek egy jobb emberiségben, valószínűleg naiv vagyok. Ebből ered a kötet címe is, ez az a naivitás, amivel a könyvemben harcolok. Emlékezzünk a jó öreg Freudra, aki megállapította, hogy az ember szükségszerűen szadomazochista természetű. Persze kulturális alapokra fektetve ez a beállítottság kordában tartható.
KULTer.hu: Vannak terveid a művészetedet tekintve, gondolkodsz újabb kötetben, vagy inkább spontán, érzéseid szerint alkotsz? Vannak olyan kérdéskörök, amelyekről még szeretnél írni?
Van jó néhány tervem a művészi pályámat tekintve. Most fejeztem be az első regényemet, ami a The Bait of Human Use of Human Beings címet viseli, és éppen kiadót keresek neki. A következő verseskötetem a Dictatorship of Poetry is hamarosan kiadásra kerül. Decemberben egy performanszom lesz Rigában, ami a barátság szadomazochista természetét mutatja be. Jelenleg egy közös könyvön is dolgozom Barry Schwabsky amerikai költővel. Szintén tervezem a következő egyéni kiállításomat, ami legkorábban pár év múlva fog megvalósulni.
Néhány projektem gondosan megtervezett, néhány pedig a pillanat hevében születik. Az utóbbi esetben mindig az érzéseimre és a megérzéseimre hagyatkozom. Remélem, hogy a terveim nagy része megvalósul a közeljövőben.
A borítófotót Oláh Gergely Máté készítette.
